A környező országok többségében kötelező a téli gumi használata, ha az időjárási és útviszonyok megkövetelik. Itthon ezt még nem vezették be, annak ellenére, hogy jóval nagyobb veszélynek vagyunk kitéve az utakon nyári abroncsokkal. Arról nem is beszélve, hogy egy baleset után adott esetben még a biztosító is mossa kezeit.
Az enyhe novemberi időjárás után lassan megérkezik a hideggel és mínuszokkal teli december, ám sok autóst még ez sem késztet arra, hogy az autóján lévő nyári gumit téli abroncsra cserélje. Nem kötelező, a hanyagság azonban hosszú távon sokba kerülhet.
A kötelező sem lesz elég
A kötelező biztosítás esetében a biztosító köteles megtéríteni a partnere által okozott kárt. Ha viszont az autó nem felelt meg a KRESZ-ben is előírtaknak, vagyis olyan súlyosan elhanyagolt műszaki állapotban volt a baleset megtörténtekor, amivel előidézhette a balesetet, akkor a biztosító megkérdőjelezheti a megkötött szerződés betartását, és az okozott kár bizonyos részével megterhelheti a károkozó autóst – magyarázta a hirado.hu-nak Pintér József, a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági szakágának igazgatója.
Ez nem azt jelenti, hogy különbséget tesz téli és nyári gumi között, hanem hogy az adott abroncsnak kell az előírásoknak megfelelőnek lennie – érvényes ez a négy évszakosokra is. Vagyis ha télen, havas körülmények között történik baleset nyári gumival, nem azért kell fizetnie a károkozónak, mert nem téli abroncs volt az autón, hanem mert a nyári profilmélysége 2-2,5 milliméter alatti. A műszaki követelmények persze nem csak az abroncsra vonatkoznak – tette egyértelművé.
Rossz gumival hiába a biztosítás
Más a helyzet a casco biztosítások esetében. Amennyiben a baleset kimenetelében befolyásoló tényező volt, hogy az autós nem használt az évszaknak és az útviszonyoknak megfelelő gumit, a biztosító megtagadhatja a kifizetést. A legtöbb cég elő is írja ezt kritériumként a szerződéseiben – hívta fel rá a figyelmet Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója.
Biztosítás fajta:
- Gépjármű biztosítás
- Casco biztosítás
A szelíd motorosok és a biztosítók egymásra találnak
Áttörés várható a többszázezres motoros biztosítási piacon
Extrém összegű díj mellett elérhető casco, ENSZ békefenntartókkal azonos veszélyességi kategóriába sorolt baleset- és életbiztosítási lehetőségek: ilyen feltételek mellett nem csoda, hogy a motorosoknak az autósokhoz képest is igen alacsony hányada kötött eddig biztosítást magára vagy járművére. Vélhetően az autóvásárlások jelentős csökkenését eredményező válságnak is szerepe van abban, hogy egyre több biztosító lát komoly potenciális ügyfelet abban a több mint százezres rétegben, amelyet jó anyagi helyzetben lévő, 30 év feletti, felelősségteljesen közlekedő motorosok alkotnak. Így akár komoly verseny is indulhat ennek az eddig leginkább csak megtűrt célközönségnek a megnyeréséért.
Igencsak meglepődhet az a motoros, aki ma biztosítást szeretne kötni járművére. Egyrészt azt tapasztalhatja, hogy az autós biztosítások piacán tapasztalt éles versennyel ellentétben a legtöbb biztosító egyáltalán nem is kínál számára ilyen terméket, ha pedig valahol talál motoros cascot, azt jelentős felárral és igencsak limitált szolgáltatási körrel tudja megkötni (az extrákra – ilyen lehet a bőrülés vagy különleges kipufogó – például nem vonatkoznak). Olyan élet- és balesetbiztosítást pedig csak elvétve talál, amelyik erre a tevékenységére is kiterjed.
Mindez annak a korábbi biztosítói megközelítésnek az eredménye, amely - a motorosokat egy, differenciálatlan kategóriában szemlélve - bennük általánosan az extrém kockázatot jelentő, felelőtlenül száguldozó egyéneket látta. Ez a megközelítés világosan látszik azon a példán, amely egy terepjáró autó és egy túramotor biztosítási feltételeit hasonlítja össze a CLB által üzemeltetett biztositastipp.hu adatai alapján.
A szemléletesség kedvéért az összehasonlított járművek közül
- az egyik egy 1600 köbcentiméteres motorral felszerelt Suzuki terepjáró (Grand Vitara),
- a másik pedig egy Suzuki V-Storm márkájú, 1000 köbcentiméteres túramotor legyen,
mindkét jármű újonnan vásárolt, mindkettő tulajdonosa ugyanaz a 36 éves, Budapest III. kerületében élő személy.
| Teljeskörű CASCO (20%, de minimum 200 000 Ft önrésszel) | |||
| Túramotor | Terepjáró | ||
| Biztosító | Éves díj (Ft) | Biztosító | Éves díj (Ft) |
| Allianz* | 187 770 | Allianz | 80 276 |
| Generali | 250 034 | Generali | 79 130 |
| Uniqa | 174 222 | Uniqa | 124 230** |
* ez a biztosító csak 30% önrésszel kínál motor casco-t
**itt csak 130 000 Ft a minimális önrész, nem 200.000 Ft
Az alacsonyabb átlagos futásteljesítmény jelentős kockázati előnyt biztosít a leginkább a tavasz és ősz közötti időszakban használt túramotor számára. Ennek ellenére a motorok biztosítási díja a jellemzően két-háromszoros szintről indul még az autós terepjáró kategóriához képest is.
Mi változhat az idén?
A motorosok felé nyitó biztosítók először is a valóságot jobban leképező biztosítási kategóriákat fognak kialakítani. Értelemszerűen elsősorban a jó anyagi helyzetben lévő, felelősségteljesen közlekedő motorosok rétegét fogják megcélozni, amelynek tagjai elsősorban az életkoruk, illetve a birtokolt jármű típusa alapján jól beazonosíthatók.
'Ezt a prémium csoportot – amelynek kiterjedése akár a százezres létszámot is elérheti – az átlagosnál nagyobb felelősségtudat jellemzi, vagyis további biztosítások (élet-, lakás-. utasbiztosítás) kötésére is nyitottak.' – mondta el Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz értékesítési igazgatója. 'Emellett arról sem szabad elfeledkezni, hogy ennek a márkahűséggel rendelkező rétegnek szinte mindegyik tagja rendelkezik biztosítandó autóval is, amelyet ősztől tavaszig a motor helyett is használnak.'
Fentieknek megfelelően a márka helyett a motor típusa lesz a mérvadó: a laikus számára is könnyen elképzelhető, hogy mennyire más veszélyekkel jár egy sportmotor, mint egy túra, egy városi vagy egy veterán kategóriájú jármű.
A megfelelő szegmentálás eredményeképpen a motoros biztosítások átlagdíja az idén jelentős csökkenésnek indulhat. A balesetbiztosítási lehetőségek várhatóan jelentősen kiszélesednek, és megjelenhetnek komplex motoros biztosítási csomagok is: ezek nem csupán a kötelező+casco+balesetbiztosítási háromszögben mozoghatnak, de a biztosítók kedvező ajánlatokat építhetnek be autós- vagy akár lakásbiztosításra is.
'A motoros piac aktivitása nagyon szezonfüggő.' – magyarázta Németh Péter. 'Ezért a várható változások már a következő egy-két hónapban világosan láthatóak lesznek. Hamarosan kiderül, mely biztosítótársaságok lesznek az elsők, amelyek ezen a ma még jórészt feltáratlan piacon igyekeznek hosszabb távra is minél nagyobb szeletet megszerezni maguknak.'
Több milliárdos marketing a kötelezőt váltó 800 ezer autósért
A CLB előrejelzése a jövő héten kezdődő kötelező kampányról
Törekvő régi nyertesek
Kötelező: mennyit ér a bizalom?
Elfogadási arány | Biztosító* |
20-50% | TIR, Genertel, KÖBE, Wabard |
50-80% | Groupama, Magyar Posta |
80-90% | MKB, K&H, Aegon, Union |
90% felett | Allianz Hungária, Generali-Providencia, OTP-Garancia, Uniqa |
A kötelező biztosítás alapvető problémáját az aktív kárrendezés orvosolhatná
Drágulhat a flotta biztosítás
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási törvény idei módosítása hátrányosan is érintheti a vállalkozásokat. Az új céges flották nagyságát legalább öt gépjárműben határozták meg, megszűnik a szervezett flotta lehetősége is, így jövőre csak azokra az új gépjárműparkokra köthető flottabiztosítás, melyeknek egyetlen személy az üzembentartója.
Jövőre új flottabiztosítás kötésekor többet fizethetnek a kötelező biztosításért (kgfb) a vállalkozások, mivel üzembentartóként külön-külön szerződhetnek a társaságokkal. Nem ez lesz az egyetlen változás a biztosítási rendszerben, viszont az újítások hatására hatékonyabb szerződés-feldolgozást és ügyfél-panaszkezelést várhatnak az autósok.
Egyelőre nem érezhető a változás!
"Többen tévedésben vannak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás változásával kapcsolatban, mivel úgy gondolják, hogy jövőre a korábban megszokott év végi váltás elmarad és egész évben lehetőségük lesz másik biztosítót választani az ügyfeleknek. Az új szabályozás nem erről szól. Kizárólag azok az egyéni ügyfelek válthatnak biztosítót a szerződéskötés évfordulójakor, akik 2010. január 1-jén vagy azután vásárolnak autót. Azokra a gépjárművekre, melyeknél 2009. december 31-ig nem történt tulajdonos vagy üzembentartó váltás, továbbra is a "régi határidők" vonatkoznak, vagyis a korábban már megszokott időszakban, november 1. és december 1. között mondhatják fel a régi szerződésüket." - hangsúlyozza Rácz István, a Biztosítás.hu ügyvezetője. Rácz István szerint az autósok nem érzik meg azonnal a változást. A piac komolyabb átrendeződéséhez további két-három kötelező váltási időszak szükséges. A hazaihoz hasonló rendszert Csehországban öt éve vezettek be, ám ennyi idő alatt a szerződők legfeljebb kétharmada élvezhette az új szabályozás előnyeit. Rácz István úgy véli, hogy a változás a biztosítási díjakra várhatóan nem lesz hatással, sőt akár megállíthatja az évek óta tartó díjcsökkenést.
A flottabiztosításoknál azonban bezáródnak a kiskapuk. Az új szabályozás alapján 2010-től megszűnik a szervezett flotta, vagyis csak azokra az új gépjárműparkokra köthető egységes biztosítás, melyeknek egyetlen személy a tulajdonosa vagy az üzembentartója. Korábban gyakran előfordult, hogy egy-két autóval rendelkező kisvállalkozó összeállt és flottabiztosítás címén egyedi kedvezményeket alkudott ki. Fontos változás még, hogy a jelenlegi bonus-malus rendszer helyett központi kártörténeti nyilvántartás készül, mely a tervek szerint hitelesebb információforrást nyújt a díjmegállapítás során a biztosítók számára. Az új rendszer például alkalmas lesz a biztosítással nem rendelkező üzembentartók által okozott károk nyilvántartására is.
Tartanak a gazdasági visszaeséstől...
Az új jogszabályban meghatározták, hogy jövőre az évforduló előtt ötven nappal köteles a biztosítótársaság értesíteni a szerződőt. Korábban ez nem volt előírás, a társaságok gyakran késve tájékoztatták a díj mértékének változásáról az ügyfeleket. A flottaszerződéseket azonban nem érinti az évfordulóváltás körüli módosítás, ugyanis azoknak külön évfordulója van és ettől függetlenül folyamatosan be- és kijelenthetők a céges autók.
"Jelenleg a gazdasági változások sokkal nagyobb hatással vannak a piac alakulására, mint maga a törvény, emiatt a nagyobb gépjárműparkok esetében darabszám csökkenést várunk." - foglalja össze Bravik Attila, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezető helyettese. Bravik szerint korábban sem volt egységes a flották minimum darabszámának meghatározása, jelenleg - biztosítótól függően - három-tizenegy autó alkot egy flottát. A CLB flottaállományában azonban nem várnak díjemelkedést, mikro- és kisvállalkozások esetében még az is előfordulhat, hogy adott esetben a flottadíj kedvezőtlenebb, mint az autónként kiszámolt egyéni díjak összessége. Természetesen ez függ a területi elhelyezkedéstől, a cég tevékenységtől és a gépjárműpark összetételétől is.
Együtt olcsóbb!
Egyre gyakoribb, hogy a kkv-k magánszemélyeknek értékesítik a vállalati autókat a cégautóadó elkerülése miatt, ám a lecsökkent vállalati flotta magasabb biztosítási díjat hozhat. Bravik véleménye szerint azonban a flották darabszámának csökkenése nem a mikro- és kisvállalkozói szegmensre jellemző, mivel a céges autó esetükben nélkülözhetetlen a munkavégzéshez. Tapasztalataik alapján a nagyobb flottáknál várható darabszám csökkenés, viszont csekély mértékű fogyásnál nem valószínű, hogy díjemelésre számíthatnak a vállalkozások. Bravik szerint azért sem, mert az új gépjárműeladások jelentős mértékű visszaesése a régi ügyfelek védelmére ösztönzi a biztosítókat, akik díjemelés helyett a meglévő partnereknek inkább további termékeket értékesítenek. Már most tapasztalható, hogy a vagyon-, felelősség-, kgfb és casco biztosítások együttkötése esetén egyre nagyobb kedvezményeket adnak a szerződőknek.
A kgfb változások egy része közvetve érinti a vállalkozásokat is. Például a régi MABISZ díj helyett a fedezetlenségi díjat akkor kell megfizetnie az üzembentartónak, ha biztosítási kötelezettsége ellenére nem rendelkezik gépjármű-felelősségbiztosítással. A MABISZ a biztosítói díjhirdetéssel egy időben hozza nyilvánosságra ezt a díjat, amely várhatóan egységes és drága lesz, hogy elrettentse az autósokat a biztosítás nélküli közlekedéstől. Baleset esetén 2010-től öt munkanapon belül köteles a károkozó bejelenteni a káreseményt. A szigorítás hatására például ittas vezetés esetén a korábbi egymillió forint helyett jövőre másfélmillió forintot is követelhet a biztosító a vétkes ügyféltől.
Forrás: vállalkozóinegyed.hu
A flották átlagosan 28 százalékkal olcsóbban kötnek kötelezőt
- Valamilyen belső kockázatkezelést végeznek – ilyen lehet, ha díjazza a kármentes vezetőket vagy szankcionálja azokat, akik rendszeresen kárt okoznak
- GPS technológiát alkalmaznak – Ekkor a cég pontosan tudhatja, alkalmazottja milyen célra használja az autót
- Autóik átlagos futásteljesítménye egy bizonyos szint alatt marad – más megítélés alá esik egy vállalati menedzsment, illetve és egy területi képviselői kör által használt flotta
- Korlátozzák autóik igénybevételi körét – például csak hazai utakon közlekednek
- Kedvező kárelőzményről tudnak beszámolni
- Alkuszt vesznek igénybe – A nagy egyedi mozgásteret a tapasztalatok szerint a jelentős piaci tapasztalatokkal rendelkező alkuszok jóval hatékonyabban képesek kihasználni.
Kötelező biztosítás: a fiatal vezetők járhatnak a legrosszabbul
A CLB honlapján már akár a hétvégén lehet kalkulálni
Az internetes biztosításkötés az élre tör
Idén a kötelezők több mint 40 százalékát már online kötik meg
Kampány éve | Váltók száma (becslés) | Online váltók száma (becslés) | Online aránya a váltók körében (%) |
2003 (kgfb 2004) | 200 ezer | 20 ezer | 10% |
2004 (kgfb 2005) | 200 ezer | 32 ezer | 16% |
2005 (kgfb 2006) | 360 ezer | 90 ezer | 25% |
2006 (kgfb 2007) | 480 ezer | 130 ezer | 27% |
2007 (kgfb 2008) | 700 ezer | 250 ezer | 36% |
Van, aki 160 ezer, van, aki 800 forintért vált kötelezőt
Nem vész el a CLB MÁV-os ügyfeleinek előre befizetett díja

