2021.09.30

Totálkár: milyen módon számítja a biztosító?

Mind a szerződésen kívüli és a kötelező felelősségbiztosítás terhére történő kárrendezés, mind pedig a casco-s kárrendezés során jellemző a totálkáros kárrendezés. Ennek lényeg abból adódik, hogy valamilyen okból nem érdemes a jármű javítása és ennek a költségnek a megtérítése. A D.A.S. JogSzerviz szakértői járják körben a legfontosabb tudnivalókat.

Totálkáros gépjármű és javítása, és az ebből eredő problémaforrások két okra vezethetőek vissza. Az egyik az, hogy a jármű a közlekedési baleset során olyan mértékben sérült, hogy nem is lehetséges annak a helyreállítása. Ezt nevezik műszaki totálkárnak.

A másik eset pedig az, amikor bár az autó javítható, azonban a szervizelés költsége olyan magas, hogy akár a kocsi értékét is elérné. Ekkor áll be a gazdasági totálkár.

Annak meghatározása, hogy a totálkáros kárrendezés jön-e szóba és annak során a biztosító mekkora összeget fizet, kizárólag műszaki szakkérdés. Előzetesen EUROTAX-számítással a biztosító meghatározza a jármű káridőpontbeli értékét.

Itt olyan adatok alapján történik meg a kalkuláció, mely a kocsi korára, futott kilométereinek számára, vagy előzménysérüléseire, esetleg extra tartozékaira vonatkozik.

Ez utóbbi esetben mindenképp figyelemmel kell arra lenni, hogy a casco biztosító az extra tartozékok értékét akkor fogja figyelembe venni, amennyiben ezekre a biztosítás kiterjed. Ennek hiányában nem alkalmazza a számítás során értéknövelő tényezőként.

Az előbbi program alapján, a baleset időpontjára tekintettel kerül tehát kiszámításra a jármű káridőpontbeli értéke. Ha valaki esetleg ezt vitatja, akkor a biztosítótól feltétlenül javasolt ezt a részletes EUROTAX-számítást kikérni és egy ellenőrzést készíteni.

Ez utóbbit bármelyik kárszakértői iroda elvégzi. Ha ez az ellenőrzés elkészül, és érdemben vitathatóvá válik a biztosító számítása, akkor erre tekintettel lehetséges a felülvizsgálatot is kérni.

Ha a káridőpontbeli érték letisztázott, akkor a biztosító azt is meghatározza, hogy mekkora összeget tesz ki a roncs, azaz a maradványérték. Ezt általában ajánlatok alapján határozza meg.

A végső kifizetést pedig az fogja meghatározni, hogy mekkora összeg a káridőpontbeli és a roncsérték különbözete.

A károsultnak ugyanakkor lehetősége van mérlegelnie azt, hogy amennyiben ebből az összegből meg tudja javítani a járművét, akkor ezzel éljen, de arról is dönthet, hogy a „roncsot" eladja, akár annak a cégnek, aki a maradványértékre ajánlatot tett.

Tehát ez utóbbi, azaz az, hogy a kocsit a tulajdonos eladja, egyáltalán nem kötelező.

A casco biztosítások esetében fontos még arra felhívni a figyelmet, hogy végső kifizetésből mindenképp levonásra kerül az önrész mértéke is, mely vagy egy fix összegként, vagy egy százalékos mértékben került meghatározásra a szerződéskötéskor.

A fentiekből látszik, hogy a totálkár kiszámítása valóban szakkérdés. Azonban tudatosan és felkészülten sokat tehetünk azért, hogy ellenőrizhessük, hogy a biztosító megfelelően számolt-e?

forrás: origo.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban összehasonlíthatja az egyes gépjármű biztosítási ajánlatokat:
Gépjármű biztosítás ajánlatok>>

Biztosítás fajta: 

  • Gépjármű biztosítás
Mikor fizet a biztosító elemi kár esetén?
2010 május 12.
Kategória:
Casco biztosítás

Mikor fizet a biztosító elemi kár esetén?

A casco biztosítással rendelkező gépjármű-tulajdonosok közül sokan nem tudják, hogy az elemi károk közé mely események sorolhatóak. Nagyobb odafigyeléssel sok káreset elkerülhető, és megkímélhetjük magunkat a későbbi vitás helyzetektől.

A teljes körű casco biztosítás a törésből, lopásból és elemi károkból adódó sérülésekre nyújt védelmet. Az első két fogalom ritkábban szorul tisztázásra, az elemi kár pontos jelentésével kapcsolatban azonban több kérdés is felmerül.

Az elemi károk definíciójába a tűz, robbanás, nagy sebességű szélvihar, földrengés, földcsuszamlás, felhőszakadás, árvíz, belvíz, jégverés tartozik.

Hazánk egyre szélsőségesebb időjárásának köszönhetően egyre gyakrabban fordul elő felhőszakadás is. A hazai úthálózat állapota, illetve a vízelvezetése számos helyen nem a legmegfelelőbb, így sokszor találkozhatunk a városban olyan helyekkel, ahol akár fél méteres is lehet a vízátfolyás vagy a kátyúkban felgyülemlett víz. A járművezetők többsége arra gondol, ha ezen áthajt, az legfeljebb az alváz mosását jelenti, nem számít az esetleges súlyosabb következményekre. Pedig a felszívott víz miatt tönkremegy a motorban lévő dugattyú és hajtókar. Ám az ilyen típusú károk nem sorolhatóak az elemi károk közé.

A mai gépjárművek szívócsövét - amely az égéshez szükséges levegőt szívja a motorba - sok típusnál az első kerék háta mögé vezetik, ahová normál körülmények között nem kerülhet folyadék, illetve szennyeződés. Ha azonban valaki belehajt egy nagyobb "tócsába", és levegő helyett vizet szív a motor, az könnyen komoly meghibásodáshoz vezethet. Ezért tavasszal és nyáron, a nagy esőzések idején célszerű óvatosabban közlekedni, hogy az ilyen a kellemetlen és költséges eseteket elkerüljük.

Forrás: hvg.hu

További biztosítási hírek

A CLB automatikusan kötelezőt váltott valamennyi MÁV-os ügyfele számára
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

A CLB automatikusan kötelezőt váltott valamennyi MÁV-os ügyfele számára

Már csütörtök este óta működik a CLB online kalkulátora
 
Budapest, 2008. augusztus 1.
 
A CLB Független Biztosítási Alkusz közel tízezer ügyfele kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE). Az alkuszcég ezen ügyfelek biztonságát és kényelmét szem előtt tartva – a korábbi alkuszi megbízásnak megfelelően – mindnyájuk számára automatikusan megkötötte az augusztus 15 utáni időszakra vonatkozó biztosítást. A CLB azoknak is rendelkezésére áll, akik az előző év végén nem a közvetítésükkel szerződtek: honlapján, a www.biztositastipp.hu -n már csütörtök este óta üzemel az a díjkalkulátor, amelynek segítségével bármelyik MÁV-os ügyfél percek alatt megkötheti új biztosítási szerződését.
 
A MÁV ÁBE tevékenységi engedélyének felügyeleti visszavonása után az egyesület tagjainak alig több mint két hete van arra, hogy más biztosítónál kösse meg kgfb-szerződését. A határidő rövidsége sokaknak okozhat problémát: a tájékozódás nehézsége mellett a nyaralási főszezonban sokak számára a külföldi távollét is megoldhatatlanná teheti a határidőre történő váltást.
„Ügyfeleink biztonsága és kényelme érdekében döntöttünk az automatikus szerződéskötés mellett. – jelentette ki Bravik Attila, a CLB ügyviteli igazgatója. „Az átkötés során a biztosító kiválasztásának szempontja – figyelembe véve a MÁV-os ügyfelek árérzékenységét - a legkedvezőbb díj volt. Ezzel korántsem állítunk senkit kész helyzet elé: aki más biztosító mellett dönt, annak egészen augusztus 15-éig lehetőséget biztosítunk a kiválasztott biztosító megváltoztatására.”
 
A várható nyertesek
A CLB MÁV-os ügyfélköre megfelelő mintát nyújt arra is, hogy prognosztizálni lehessen, mely biztosítók lehetnek a jelenlegi biztosítóváltás fő nyertesei. Nem meglepő módon a lista első két helyét két biztosítóegyesület, a KÖBE és a TIR foglalja el: előbbi az ügyfelek több mint 40 százaléka, utóbbi egynegyedük számára kínálja a legolcsóbb díjat. Kiemelkedő még a K&H helyzete: ez a biztosítótársaság ajánlott legkedvezőbb díjat az autósok 17 százalékának. Négy százalék felett még két társaság, az Aegon és az Union szerepeltek.
A kialakuló sorrendet több tényező is jelentősen befolyásolhatja, ezek közül néhány:
  • Nem ismert, hogy a MÁV ÁBE esete nyomán az ügyfelek hány százaléka veszti el bizalmát az egyesületek iránt.
  • Amennyiben sokan vállalják annak kockázatát, hogy baleset esetén megugrik a díjuk összege, a Genertel is felkapaszkodhat a jól teljesítő biztosítók közé.
 
Feltételezve azt a helyzetet, hogy az ügyfelek a jövőben nem egyesülettel kívánnak szerződni és a megelőlegezett, de az első kárnál azonnal elveszthető kedvezményeket sem preferálják, a legjobb ajánlatokat kínáló biztosító listáján az első helyeket a K&H, az Union, illetve a Posta Biztosító foglalja el.
 
 
 

 

Nem vész el a CLB MÁV-os ügyfeleinek előre befizetett díja
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Nem vész el a CLB MÁV-os ügyfeleinek előre befizetett díja

 
A MÁV fizetésképtelensége esetén az alkuszcég fizet hűséges ügyfeleinek
 
Budapest, 2008. augusztus 7.
 
Augusztus közepén befejezi működését a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE). Az ügyfelek ugyanakkor a harmadik negyedév végéig, sőt egy részük az egész évre előre befizette kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díját az egyesület felé. Szakértők szerint kevés az esély arra, hogy a MÁV ÁBE ezeket az összegeket vissza tudja fizetni az ügyfeleknek. Azoknak a magánszemély autósoknak azonban, akik a biztosító megszűnése miatt kötelező biztosításukat átkötik a CLB www.biztositastipp.hu oldalán, valamint 2009-ben is a CLB-re bízzák a kötelező biztosításuk gondozását, az alkuszcégtől visszakapják a fenti tartozás felét.
 
A MÁV ÁBE meg nem szolgált díjainak (vagyis a 2008. augusztus 15-e utáni időszakra befizetett díjak) visszafizetését az egyesület alapszabálya írja elő. Mivel azonban először a károkat kell rendezni, erre valószínűleg nem marad pénze a MÁV Biztosítónak. A CLB magánügyfelei azonban akár a teljes összeget is visszakaphatják. Ennek egyetlen feltétele az, hogy nem csupán a kötelező, hanem a casco vagy lakásbiztosításuk egyikét is a társaságon keresztül kötik meg a számukra legkedvezőbb feltételeket kínáló biztosítóval a www.biztositastipp.hu oldalon.
 
Többen vállalják a kármentességet, mint az egyesületeket
A CLB által kezelt – és mind a 14 biztosító ajánlatait kínáló - www.biztositastipp.hu oldalon eddig kezdeményezett szerződéskötések alapján megállapítható, hogy dacára a biztosító egyesületek alacsony díjajánlatainak, a legtöbb korábbi MÁV-os ügyfél – a szerződők 26,3 százaléka – a Genertelre váltott. Mindezek az autósok egyben vállalták azt is, hogy ha kárt okoznak, megugrik a biztosításuk díja. Mivel ezt a kockázatot ezúttal csak néhány hónapra kellett vállalni, a jelek szerint ez a feltétel nem riasztotta el az ügyfeleket.
 
A második helyen a K&H szerepel 18,4 százalékkal, ezt a biztosítót követi fej-fej mellett a Köbe (14,2 százalék), az Aegon (14 százalék), valamint – előbbiektől már jóval lemaradva - a TIR (5,6 százalék). Fentiekből jól látható, hogy - miközben az élen két biztosítótársaság szerepel - az ügyfelek bizalma alapvetően továbbra sem rendült meg a biztosítási egyesületekben.
 
 
 

 

 

Oldalak