Új biztosítókhoz menekülhetnek az év közben váltó volt MÁV-osok
Budapest, 2008. november 13.
Változik a kötelező biztosítás
Az idei lesz az utolsó kampány a régi szabályok szerint
Az idei lesz az utolsó, teljes egészében az év utolsó két hónapjára koncentrálódó kgfb-kampány. Januártól változnak a szabályok: a kötelező biztosítás egyéves érvényességét nem január első napjától, hanem a megkötés időpontjától számolják majd.
Jövőre azonban már nem egészen így lesz, miután januárban hatályba lép a júniusban elfogadott új kgfb-törvény, amely felváltja a 2004-ben hozott kormányrendeletet. A szabályozás rendszere és sok előírás változatlan marad, de új szabályok is lesznek. Az egyik legfontosabb változás az, hogy a biztosítási évforduló 2010-től már nem a naptári évhez, hanem a szerződéskötés napjához igazodik. Aki tehát jövőre vásárol autót, nem év végén, hanem a szerződéskötéstől számított egy év múlva válthat biztosítót. Az ügyfelek továbbra is a lejáratot megelőző harmincadik napig mondhatják fel a megállapodást, és az évfordulót követő napon kell rendelkezniük új biztosítással. A mintegy négymillió kötelező túlnyomó részét ez a változás egyelőre nem érinti. - A várakozások szerint - a járműpark cserélődésével párhuzamosan - a biztosítások éves lejárati ideje négy-öt év alatt terülhet szét annyira, hogy az év végi biztosítóváltási roham elveszítse jelentőségét - mondta lapunknak Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) főtitkára. (A módosítás célja az, hogy enyhítse a biztosítókra nehezedő, évi végi adminisztrációs terheket, így mindenki időben megkapja kártörténeti igazolását, a díj befizetéséhez szükséges csekket, illetve a szerződés megkötését igazoló kötvényt.)
A januárinál sokkal kisebb mértékben, de 2011-től ismét változik majd a kgfb-szabályozás. Akkortól már nem a járművek hengerűrtartalma, hanem a motorok teljesítménye alapján kell majd különféle kategóriákba sorolni az autókat. A módosítás magyarázata az, hogy a motorok mind kisebb méret mellett nyújtják ugyanazt a teljesítményt.
Forrás: Népszabadság
Felügyeleti célkeresztben a flotta-kgfb
A PSZÁF a tavalyi gondok miatt vezetői körlevélben hívta fel a biztosítók figyelmét arra, hogy miként járjanak el a flottákra kötött kgfb-szerződések terén az utolsó, 2010-es kampányban.
A felügyelet a flottadíjak terén tavaly tapasztalt problémák - bonyolult kedvezményrendszer, egyedi kedvezmények, nem kellően megalapozott kockázatelbírálás, az ajánlatok nehézkes összehasonlíthatósága - miatt vezetői körlevélben közölte elvárásait a biztosítókkal. A PSZÁF aláhúzta: ezen elvárások teljesítését a 2010. évi kgfb-díjhírdetésben foglaltak ellenőrzésekor kiemelten figyelemmel fogja kísérni.
A felügyelet felhívja a figyelmet arra, hogy a kgfb-díjakat a flotta biztosítások díjkalkulációjánál és befogadásánál alkalmazott belső kockázatelbírálási szempontrendszerük figyelembevételével alakítsák ki, annak érdekében, hogy azon ügyfelek szempontjából, akik kgfb-flottaszerződést kívánnak kötni, az általuk biztosítandó flotta díja a közzétételből kiszámítható és egyértelműen megállapítható és a többi piaci szereplő által ajánlott díjakkal összehasonlítható legyen.
A felügyelet felhívja az érintett biztosítók figyelmét, hogy a KGFB flotta díjakat oly módon tegyék közzé, hogy a közzétételük a flotta díjtarifát, az adható kedvezményeket, a kiszabható pótdíjakat, azok mértékét és alkalmazási feltételeit – az egyedi szerződésekhez hasonlóan – átláthatóan tartalmazza. A díjhirdetés a biztosítók általi, a flotta díjmegállapítás során alkalmazandó előzetes kockázatelbírálási elvekre történő hivatkozást ne tartalmazzon.
A PSZÁF arra is emlékezteti a biztosítókat, hogy flottaszerződés csak egyéni vállalkozóval, jogi személlyel, jogi személyiség nélküli gazdasági társasággal köthető, azaz magánszeméllyel nem.
A felügyelet felhívja a figyelmet, hogy a gépjárművek csoportjának flottaként történő kezelésekor a szerződő felek a flottába tartozó minden egyes gépjárműre vonatkozóan külön (egyedi) biztosítási szerződést hozzanak létre, a gépjárművenként a biztosító egyedileg tartsa nyilván. A felügyelet kiemelten fontosnak tartja azt, hogy a biztosító a szerződés tartama alatt mindig naprakész nyilvántartással rendelkezzen a flottába tartozó gépjárművekről, gépjárművenként folyamatosan, egyértelműen megállapítható legyen a szerződések díjrendezettsége. Ezért szükséges olyan eljárások kialakítása, mely biztosítja, hogy a szerződő által befizetett összegek milyen módon (sorrendiségben) fedezik az egyes gépjárműveket, és ennek megfelelően kerüljenek gépjárművenként egyedileg kiállításra a kgfb-fedezet fennállását tanúsító igazolóeszközök is.
Forrás: Napi.hu
Vadonatúj biztosítási stratégiák: nagyok a legolcsóbbak között
KGFB: Periférián a motorosok?
Jóval olcsóbb biztosítást csak elvétve, egy-egy szűk célcsoport tud kötni az idén
A CLB Független Biztosítási Alkusz adatai szerint visszafogott lelkesedéssel vadásznak a motorosokra az idei kötelező-kampányban is a biztosítók: bár egy-egy társaságnál találnak jelentős, akár 30-50 százalékos kedvezményt is a „két kerék” megszállottai, a biztosítók többsége szinte hozzá sem nyúlt tavalyi díjaihoz. A „Motorosok Alkusza” ezért arra számít, hogy a tarifáló motorosok többségének képernyőjén jórészt ugyanaz a díj köszön majd vissza, amelyen az idei évben kötött szerződést.
Alapvetően elmondható, hogy azok a biztosítók, amelyek eddig sem szakítottak különösebben nagy volument a motoros kötelezőkből, szinte hozzá sem nyúltak korábbi tarifáikhoz. A piacvezető biztosítóknál ugyanakkor már érdekesebb a helyzet, hiszen nem egy társaság (Aegon, Generali, Genertel, Allianz) vélhetően magasabb kockázatot látva a motorosokban bizonyos esetekben 5-25 százalékkal meg is emelték jövő évre vonatkozó alaptarifáikat.
A pénteken meghirdetett díjak alapján ennek ellenére találunk olyan biztosítót, amelyik igyekszik magához csábítani a motorosokat is. Akad olyan társaság, amelyik váratlanul igen kedvező tarifákkal "nyitott" a motoros piac felé. Ilyen például a korábbi TIR Biztosító Egyesület ügyfeleit átvevő AIM Biztosító, amely bizonyos, kevésbé kockázatos szegmensekben akár 50 százalékos engedményt is ad. A Groupama-Garancia szintén markáns kedvezményekkel operál - főleg az alacsonyabb kategóriákban. A K&H Biztosító szintén kiemelt néhány típust, amelyeknek a tavalyi díj 10 százalékát engedi el.
A mai napon meghirdetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifák gyorselemzése
Enyhén emelkedő átlagdíjak – kedvezményözönnel és néhány trükkel álcázva
Hétvégétől a CLB honlapján minden biztosító ajánlata elérhető lesz
„Bár sokan lesznek, akik az idei kampányban a korábbinál akár jóval olcsóbb kötelezőt tudnak majd kötni autójukra, az első számításaink azt mutatják, hogy az átlagdíj a számtalan kedvezmény mellett is kissé emelkedni fog az idén – hangsúlyozza a piacon eddig megjelent véleményektől eltérő álláspontját
Az átlagos díjakat tekintve a lakossági és a flottadíjak esetében is enyhe emelkedés látható a díjtáblázatok alapján végzett modellszámítások alapján. Ettől függetlenül az idén is sok biztosító esetében észlelhető, hogy kissé változtatott a leginkább kedvezményezett csoportok körén, így mindenkinek érdemes ellenőriznie, nem kínál-e számára előnyösebb szolgáltatást a jövő évre egy másik biztosító.
A legszembetűnőbb jelenség a flottadíjak esetében, hogy ugyanaz a szempont az egyes biztosítók esetében mennyire más megítélés alá esik. Például egy 60 százalékos kárhányaddal rendelkező flotta az egyik ajánlatban 10 százalékos kedvezmény adását is megéri egy biztosítónak, miközben a másik 50 százalékos pótdíjat számít fel ekkora szint mellett. Emellett van olyan piaci szereplő, amelyik 1000 tag feletti flotta esetén automatikusan 20 százalékkal olcsóbb díjat számol. A bérautó területen is óriási eltérések vannak a pótdíjakban.
A fentiekből is látható, hogy a díjképzés bonyolultsága az idén is szükségessé teszi összehasonlító kalkulátorok alkalmazását – ilyeneket továbbra is kizárólag az alkuszok üzemeltetnek. A fennálló piaci igénynek megfelelve a CLB a www.biztositastipp.hu oldalon már a hétvégén lehetővé teszi mindenki számára a tarifaszámítást. A kalkulátor segítségével az autós – ha úgy dönt -, akár azonnal meg is kötheti új kötelező biztosítását. „A kalkulátorunk emellett további adatok bekérése nélkül számos biztosító akciós casco díját is felkínálja, mivel együtt kötve még olcsóbb ez a két konstrukció – teszi hozzá Bravik Attila. – A CLB emellett intézi a felmondást, szükség esetén segít az ügyfél kártörténeti igazolásának beszerzésében, illetve káresemény esetén ingyenes kárügyintézési szolgáltatást is biztosít
Közzétették az új kgfb-díjakat - Jelentősen csökkent az átlagtarifa
Megjelentek a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjtarifái: a biztositas.hu internetes alkusz gyors kalkulációja szerint az új átlagdíjak a jelenlegi 30 ezer forintról 25-27 ezer forintra csökkentek.
A 14 biztosító pénteken 44 oldalon jelentette meg a Népszavában és a Magyar Hírlapban a tarifákat.
A díjszámítási metódusok közül 5 oldalt foglal el a Generali Biztosító és a KÖBE, míg a legrövidebb terjedelemben, fél oldallal, a Wabard jelent meg.
A díjszámítás azonban bonyolult, ezért aki össze kívánja hasonlítani a különböző biztosítók díjait, ezt legegyszerűbben az on-line alkuszok portáljain teheti meg. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ugyanis csak jövő nyáron indítja el ezt a szolgáltatását.
Forrás: Vg.hu
Kik váltanak az idén kötelezőt?
A férfiak, a középkorúak, az érettségizettek, továbbá a havi 200 ezer forintnál többet keresők azok, akik idén leginkább tervezik, hogy másikra cserélik a kötelező gépjármű felelősségbiztosítójukat - közölte a kutatási eredményét a Gfk Hungária kedden az MTI-vel.
Egy évvel ezelőtt az autósok negyede tervezte azt, hogy összehasonlítja a jelenlegi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díját a piacon lévő többi biztosítóéval. Idén ez az arány már 41 százalék.
Az összehasonlítást, illetve váltást tervezők többsége a 30-49 éves korosztályba tartozó férfi, aki érettségizett, és a jövedelme meghaladja a 200 ezer forintot.
A megkérdezett váltani szándékozók kétharmada az interneten keresi ki a számára legkedvezőbb biztosítót, míg egynegyedük az újságokban megjelent tarifa-táblázatokból tájékozódik. Viszont a lapok tarifa-példái is az internetes - on-line - alkuszok honlapjai alapján készülnek.
A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. viszont arra hívja fel közleményében a figyelmet, hogy a másfél százezer motorkerékpár kötelező biztosítását mostohán kezelik a biztosítók. Például az Aegon, a Generali, a Genertel és az Allianz 5-25 százalékos emelést hajtottak végre. Több biztosító viszont szegmensekre osztotta ezt az alpiacot is, és a kisebb kockázatú csoportoknál csökkentette a díjat. Ezt tette a TIR Biztosító Egyesület állományát átvett AIM Biztosító, a Groupama-Garancia, és a K&H Biztosító is.
Forrás: Hírextra.hu
Pénteken derülnek ki az új kötelező tarifák
Pénteken teszi közzé tizennégy biztosító a 2010-re vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáit, a járműtulajdonosok december 31-ig köthetnek új biztosítást.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtöki közleménye szerint az ügyfelek december 1-jéig mondhatják fel régi szerződésüket, ellenkező esetben automatikusan az addigi szerződésük él tovább. Az új biztosítás megkötésére december 31-ig van mód, igaz, ezt a legtöbben a korábbi szerződés felmondásával párhuzamosan már novemberben megteszik. Az új szerződés első díjrészletét az új szabályozás szerint legkésőbb március 1-jéig kell befizetni.
A kampány során a 14 biztosító közül egy társaság, a Wabard nem köthet új szerződéseket, mivel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2009. szeptember 25-től visszavonásig felfüggesztette a Wabard Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb), casco és hazai, illetve nemzetközi közúti árufuvarozók felelősségbiztosítási termékeinek terjesztését. A határozat ugyanakkor nem befolyásolja a már megkötött szerződéseket.
A tapasztalatok szerint a legtöbben az utolsó napokban váltanak - idézik a közleményben Papp Lajost, az FBAMSZ elnökét, aki szerint a most induló kampány csak a régi szabályok alkalmazása miatt nevezhető utolsónak. Az autósok 85-90 százaléka jövőre is novemberben fog dönteni a következő évi kötelezőjéről, és az aktuális autóvásárlási statisztikákból kiindulva legalább 5-6 évig változatlan marad a kampány hevessége.
2010. január elsején lép hatályba a kgfb törvény, így az idei lesz az utolsó klasszikus kampány. A jövő évtől ugyanis a szerződések már nem az év első napjától az utolsóig élnek, hanem a megkötésük napja lesz az évforduló. Ez azonban csak azokra vonatkozik, akik 2010-ben vásárolnak gépjárművet. A független alkuszok szövetsége szerint a néhány, már most bevezetett újdonság egyértelműen ügyfélbarát változtatás: a kártörténeti igazolás beszerzéséig a biztosítók az ügyfél által jelzett bónusz-fokozat alapján kötnek majd szerződést. Az autósokat pedig csak március 1-jét követően büntethetik a rendőrök, ha nincs befizetve a biztosításuk, ezzel talán az idén végre elmarad a "hagyományos csekkmizéria". További, elsősorban cégeket érintő változás, hogy minimum öt autó esetében lehet csak flottakedvezményt alkalmazni, és azt is csak abban az esetben, ha az üzemben tartó valamennyi autó esetében ugyanaz a jogi személy. Az FBAMSZ közleménye szerint az autósok kétharmada alkusz segítségével vált, így a kötelező kampányban az idén is kulcsszerepet játszanak a független alkuszok, különösen a bárhonnan elérhető internetes szolgáltatást kínáló biztosításközvetítők.
Forrás: Origo.hu
A casco lecserélése is megtakarítást hozhat
Nemcsak a kötelezőt, hanem a cascót is érdemes időről időre lecserélni, aki most köt új biztosítást, legalább 20-30 százalékot spórolhat a díjából, amely éves szinten több tízezer forintos megtakarítást jelent - írta szerdai számában a Népszabadság.
A lap szerint csaknem minden biztosító honorálja valamekkora kedvezménnyel, ha az autós a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) mellett cascót is köt.
A kötelező díjából adott, jellemzően 10 százalékos árengedmény egy drágább biztosítás mellett már önmagában is kellő ösztönzőt jelenthet, de annak is érdemes átnéznie az aktuális kínálatot, akinek a kgfb-díja az idei 25 ezer forintos átlag közelében van - hívja fel a figyelmet a Népszabadság.
A válság hatására visszaeső újautó-értékesítés az évközi casco-piacot is magával rántotta, a biztosítók pedig erre az árak jelentős csökkentésével reagáltak.
Forrás: Vg.hu