Ne várjunk tovább a kötelező csekkre!
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Ne várjunk tovább a kötelező csekkre!

Az előzetes adatok szerint megközelítette az egymilliót azok száma, akik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltottak a legutóbbi kampány során. Annak ismeretében, hogy minden eddiginél többen váltottak, nem meglepő, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is hosszúra nyúlik a kötelező biztosítási szerződések feldolgozása. A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalatai alapján becsülhető, hogy sok ezer autós a mai napig nem kapta meg az első esedékes díj befizetésére szolgáló csekket. Bár az új törvényi szabályozás már hatvan napos haladékot biztosít az első részletek kiegyenlítésére, lassan ez a határidő is lejár. Mit tehet, aki még nem kapott csekket? Kell-e addig is igazolnunk, hogy van-e szerződésünk? A FBAMSZ az alábbiakban foglalja össze röviden a teendőket.

Határidők tartása - megmaradt az ügyfél felelőssége

„Számos tekintetben kedvezőbbé vált az új szabályozás, de az ügyfeleknek két fontos kérdésben is megmaradt a felelőssége - hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. - Egyrészt nekik kell odafigyelniük, hogy az első díjrészlet legkésőbb március 1-jéig be legyen fizetve, másrészt hatósági kérésre ezt megelőzően igazolniuk kell a szerződésük meglétét."

De mit tegyen, aki a mai napig nem kapott csekket? „A határidő közeledtével célszerű mielőbb utánajárni, mi okozza a számla elmaradását - tanácsolja az alkuszszövetség elnöke. - Az utolsó napokban ugyanis minden évben megugrik az ügyintézők száma. Az elmaradt díjbekérőnek ott érdemes utána járni, ahol a biztosításunkat megkötöttük. Ez általában a kötésben közreműködő alkusz vagy az adott biztosító ügyfélszolgálata."

A biztosítás meglétét ugyanakkor már az év kezdete óta igazolnunk kell. Erre a biztosítási kötvény, illetve a befizetést igazoló szelvény hiányában a szerződés megkötését igazoló, a biztosító vagy az alkusz által kiállított dokumentum is alkalmas. Ezek hiányában hatósági ellenőrzéskor már most is kellemetlenségre számíthatunk!

Százezer forintot kockáztat a kötelező nélküli autós
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Százezer forintot kockáztat a kötelező nélküli autós

Összességében akár százezer forintra is rúghat a kötelező biztosítás nélkül autózók utólagos befizetési kötelezettsége, a bírságon túl ugyanis a díj visszamenőleges költségét is állni kell. A kötelezőkre idén meghosszabbított türelmi idő március elsején járt le.

Március elsején lejárt a korábbi 30-ról 60 napra meghosszabbított türelmi idő, amely alatt a rendőrök nem büntethették meg azokat az autósokat, akik biztosítójuk késedelme miatt nem tudták igazolni, hogy befizették a kötelező biztosítási díjat.

A moratórium letelte óta több tízezer forint bírságot is kaphat az, akiről kiderül, gépjárművének egyáltalán nincs kötelező biztosítása, vagy nem tudja bizonyítani a befizetést, illetve szerződésének érvényességét. A költségkockázat még ennél is nagyobb, összesen ugyanis akár 100 ezer forintjába is kerülhet a tulajdonosnak a biztosítás elmaradása, mert a bírság mellett visszamenőleg be kell fizetnie a teljes díjat, ha nem akarja,hogy járművét kivonják a forgalomból.

A tavaly év végi biztosító-váltási dömping miatt jó néhány társaság nem tudta időben feldolgozni az ügyfelek adatait, ezért a kötelező befizetésre szóló csekkeket is csak késve, vagy még mindig nem küldték ki.

A CLB Független Biztosítási Alkusz cég adatai szerint a több millió ügyfélből ma néhány ezer lehet, akinek valamilyen oknál fogva még nem postázta biztosítója a csekket, de az ügyintézés késése őket sem mentesíti - ha ugyanis kárt okoznak, akkor nem lesz fedezetük a kárrendezésre, vagyis saját zsebből kell állniuk minden költséget, az ugyanis nem mentség, ha valaki nem kapott csekket vagy egyéb "díjbekérőt".

Bringások, motorosok: felelősségbiztosítás nélkül ne vezessenek
2010 május 12.
Kategória:
Motor biztosítás

Bringások, motorosok: felelősségbiztosítás nélkül ne vezessenek

A motoros-, és kerékpárszezon kezdetekor érdemes a biztosítás lehetőségét is megvizsgálniuk a kétkerekű tulajdonosoknak. A bringások könnyebb helyzetben vannak, a motorosok nagyobb kárt okozhatnak.

A kerékpárosok nem esnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) hatálya alá. Kevesen tudják azonban, hogy az egyik legelterjedtebb biztosítás lehet segítségükre, ha kerékpározás közben valamilyen kárt okoztak, és ezért kártérítési felelősséggel tartoznak.  A lakásbiztosítási szerződések többsége ugyanis – szerződésenként eltérő feltételekkel és mértékben – mentesíti a kárt okozó kerékpárost az olyan károk megtérítése alól, amelyekért felelősséggel tartozik.

Függetlenül attól, hogy motor vagy robogó tulajdonosai, a motorosoknak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötniük járműveikre. Ha a téli hónapok alatt ideiglenesen kivonták a forgalomból motorjukat, erre az időszakra mentesültek a kötelező felelősségbiztosítás díjfizetése alól, viszont újbóli használat esetén ismét üzembe kell helyezniük járműveiket.

A pihenő időszakára érvényben marad a kgfb-szerződés, de a biztosított nem fizet biztosítási díjat, a biztosító pedig nem viseli a kockázatokat a szünetelés ideje alatt, amelynek időtartama legfeljebb fél év lehet. Hasznos, ha a tulajdonosok a motorkerékpár újbóli forgalomba helyezéséről levélben értesítik a biztosítót, ezzel is kezdeményezve a kockázatviselés valamint a díjfizetés folytatását. – figyelmeztetnek biztosítási szakértők.

Forrás: Hvg.hu

Százmilliós károkat okozhatott a hó – a társasházaknak luxus a biztosítás
2010 május 12.
Kategória:
Casco biztosítás

Százmilliós károkat okozhatott a hó – a társasházaknak luxus a biztosítás

Százmilliós kárt is okozhatott az autókban a tetőkről lezúduló hó az elmúlt hetekben – derül ki a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. gyorselemzéséből. A cég szerint a fővárosi házak legalább negyede baleset-és életveszélyes, ha olvadásról van szó, ennek ellenére többségüknek biztosításuk sincs. Legalábbis nem olyan, amely garantálná, hogy a tetőről lezúduló hó okozta kárt megtérítse.

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. gyorselemzése szerint hetente több száz tulajdonos jelentkezik biztosítójánál: épületről lecsúszott hó, jég vagy vakolatdarab rongálta meg az autóját. Az anyagi kár esetenként néhány tízezertől több százezer, de akár millió közeli is lehet.

A józan ész azt diktálná, hogy az ilyen balesetekre fizet az érintett épületek biztosítója, a bökkenő csupán az, hogy a társasházak többsége nem költ ilyen „luxusra”.

Az ilyen típusú balesetektől nemcsak télen, hanem egész évben tartani kell – hívják fel a figyelmet a szakértők-, különösen a látványosan pusztuló épületek közelében. A rozzant, gyakran lepusztult házakról ugyanis bármikor a nyakába kaphat a gyanútlan járókelő egy tetemes darab vakolatot, méteres ereszcsatornát, erkélykorlátot vagy stukkót. Ugyanezek a veszélyek az utcán parkoló autókat is jelentősen megrongálhatják, a ház biztosításának híján pedig csak a Cascóban lehet bízni.

Kártalanítási alapot képeznek az autóbiztosítók
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kártalanítási alapot képeznek az autóbiztosítók

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítást kínáló biztosítók negyedévente a kgfb biztosításból származó díjbevételük negyed százalékát kötelesek befizetni a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által kezelt kártalanítási alapba.

A pénzügyminiszter ezzel kapcsolatos, a Magyar Közlönyben megjelent rendelete a részleteket is tartalmazza. A rendelet megszületésének hátteréhez hozzátartozik, hogy a MÁV Általános Biztosító Egyesület korábbi csődje felkészületlenül érte nemcsak a szakmát, hanem a biztosítottakat, a felügyeletet és a jogalkotókat is. A tavaly elkészült és ez év első napjától hatályos kgfb törvény ezért már tartalmaz szabályt a csődre is: ha egy ilyen üzletet művelő biztosító csődbe megy, akkor a közös kártalanítási alapból kell kifizetni a csődöt jelentett biztosító ügyfelei által okozott kárt.

Az alapot a MABISZ kezeli. Trunkó Barnabás, a MABISZ főtitkára az MTI-nek elmondta, a szakértők úgy kalkuláltak, hogy 6 milliárd forint összegyűjtése teszi zökkenőmentessé egy esetleges csőd kezelését.

A törvény annyit mond, hogy a díjbevétel arányában, annak 0,25 százalékát fizetik be negyedévente a biztosítók az alapba. Mindezt addig kell megtenniük, amíg az előző évi összesített díjbevétel 6 százalékát el nem éri az alapban lévő pénz. A pénzügyminiszter rendelete a biztosítókat arra kötelezi, hogy maguk jelentsék a negyedévet követő hónap 15. napjáig a MABISZ-nak azt, hogy mennyit szándékoznak fizetni.

Trunkó Barnabás elmondta, a MABISZ a befizetés alapjául szolgáló adatokat összeveti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) adataival, és legkésőbb 5 nap múlva közli a végleges összeget, amit a biztosító a hónap utolsó napjáig köteles befizetni. A rendelet szerint a MABISZ az alapba befolyt pénzt állampapírban, betétben, illetve pénzforgalmi számlán tarthatja.

MABISZ: nem károsodnak a vétlen autósok
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

MABISZ: nem károsodnak a vétlen autósok

Szemben a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) állításával, a biztosítók megfelelően tájékoztatják azokat az ügyfeleiket, akiknek autóit a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) alapján kell megjavítani, így nem éri kár őket - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) gépjármű biztosítási tagozata hétfőn az MTI-vel.

A MABISZ és a GÉMOSZ vitája arra vezethető vissza, hogy az előbbi beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérte a kgfb-törvény áprilisban hatályba lepő módosításának a hatályon kívül helyezését. Ez a módosítás - a MABISZ állítása szerint - előnyös helyzetbe hozza a szervizeket. Április 1-től ugyanis, ha a biztosító kárszakértője úgy ítéli meg, hogy a vétlen vezető járművének kormányműve, futóműve vagy a karosszériája olyan károsodást szenvedett, amely alkalmatlanná teszi a közlekedésre, akkor azt a kárfelvétel befejezését követő 8 napon belül műszaki vizsgálatra kell küldenie, ha a károsult úgy nyilatkozik, hogy nem kívánja megjavíttatni a járművet.

Ha ezt a vizsgálatot elmulasztja, akkor csak az előzetesen kalkulált nettó kárösszeg 60 százalékát kaphatja meg a biztosítótól. Erre mondja a MABISZ azt, hogy a szervizeknek előnyös a szabály. Márpedig az évi 170-180 ezer kgfb-s kár 30-40 százalékát nem a tényleges javítási költség megfizetésével, hanem - az úgynevezett gyorsított kárrendezés keretében - egy megajánlott összeggel rendezik a biztosítók.

Az MTI korábbi híre szerint a GÉMOSZ azért panaszolta be a biztosítókat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF), mert szerintük szabálytalanul rendezik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károkat. Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke szerint nem ritka, hogy a biztosítótársaság totálkárosnak minősíti a sérült járművet, azt roncsáron megvásárolja valaki, majd „átpapírozva" visszakerül a forgalomba. A biztosítók ugyanis igyekeznek meggyőzni a vétlen károsultakat, hogy így hamarabb pénzhez juthatnak, de arról nem tájékoztatnak, hogy az így kifizetett összeg a javítás nettó költségének csak 30-50 százaléka.

A MABISZ közleménye erre reagálva kifejti, hogy a gazdasági totálkár esetén - amikor a kocsi kevesebbet ér, mint a javítási költség - a sérült gépjármű kárkori értékének a maradványértékkel (a roncsértékkel) csökkentett összeget fizetik ki a károsultnak. A piaci tapasztalatok alapján a roncs értékesítése után - a kifizetett kártérítési összeg felhasználásával - a károsult a balesetben megsérült járműve helyett tud egy másik, hasonló kocsit vásárolni. Ezáltal a vétlen károsultat anyagi veszteség nem éri.

Ez a gyakorlat összhangban van a károsultat a polgári jog szabályai szerint terhelő kárenyhítési kötelezettséggel is, amely szerint az aránytalanul magas javítási többletköltség megfizetése a károkozótól, illetve a helyette kártérítést nyújtó biztosítótól már nem várható el. Vagyis a kártérítési módok közül azt kell választani, amelyik nem terheli aranytalanul a veszélyközösség tagjait (vagyis az autósoktól díjakat szedő biztosítót).

A közlemény kitér arra is, hogy ahol a sérült kocsi értékének 100, vagy több százalékát is kifizetik javítási költségként, ott sokkal magasabb a kgfb díja, mint Magyarországon. Ugyanakkor itt az alkatrészek ára 5-15 százalékkal magasabb, mint például Németországban vagy Ausztriában.

Forrás: Autómenedzser.hu

Kgfb: az új, teljesítmény alapú rendszer nagy drágulást hozhat
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kgfb: az új, teljesítmény alapú rendszer nagy drágulást hozhat

Egy szabálymódosítás értelmében az autó hengerűrtartalma helyett a jövő évtől a motor teljesítménye alapján kell majd a kötelező díját megállapítani. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) szakemberei arra számítanak, hogy ez a módosítás teljesen átrendezi a kgfb-piacot, s igen erősen megnövelheti az év végi átkötési hullámot.

Az előzetes adatok szerint megközelítette az egymilliót azok száma, akik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltottak a legutóbbi kampány során. Annak ismeretében, hogy minden eddiginél többen váltottak, nem meglepő, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is hosszúra nyúlik a kötelező biztosítási szerződések feldolgozása.

A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalatai alapján becsülhető, hogy sok ezer autós a mai napig nem kapta meg az első esedékes díj befizetésére szolgáló csekket. Bár az új törvényi szabályozás már hatvan napos haladékot ad az első részletek kiegyenlítésére, lassan ez a határidő is lejár. Mit tehet, aki még nem kapott csekket? Kell-e addig is igazolni, hogy van szerződésünk?

„Számos tekintetben kedvezőbbé vált az új szabályozás, de a szerződött ügyfeleknek két fontos kérdésben is megmaradt a felelősségük – hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Egyrészt nekik kell odafigyelniük, hogy az első díjrészletet legkésőbb március 1-jéig befizessék, másrészt hatósági kérésre ezt megelőzően igazolniuk kell a szerződésük meglétét.”

A szakember a következőt tanácsolja azoknak, akik még nem kaptak csekket. „A határidő közeledtével jobb, ha mielőbb utánajárnak, hogy mi okozza a számla elmaradását. Az utolsó napokban ugyanis minden évben megugrik az ügyet intézők száma. Az elmaradt díjbekérőnek a biztosításkötés helyén érdemes utánanézni. Ez általában a kötésben közreműködő alkusz vagy az adott biztosító ügyfélszolgálata.”

A biztosítás meglétét ugyanakkor már az év kezdete óta igazolni kell. Erre a biztosítási kötvény, illetve a befizetést igazoló szelvény hiányában a szerződés megkötését igazoló, a biztosító vagy az alkusz által kiállított dokumentum is alkalmas. Ezek hiányában hatósági ellenőrzéskor már most is kellemetlenségre lehet számítani!

 

Felügyeleti bírság a Genertel Biztosítónak
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Felügyeleti bírság a Genertel Biztosítónak

Egy bejelentésre indult vizsgálat eredményeként a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 3 millió forintra bírságolta a Genertel Biztosító Zrt.-t - a határozat a felügyelet honlapján jelent meg.

A határozat három pontba foglalt feladatot ír elő. Az elsőben arra kötelezi a PSZÁF a Genertelt, hogy maradéktalanul tartsa be a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló jogszabályi előírásokat.

A második pont szerint a jövőben, az informatikai rendszerének működtetése során, maradéktalanul vegye figyelembe a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló jogszabályokban előírtakat, továbbá 2010. május 31-ig biztosítsa a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló jogszabályi előírások és a működést támogató informatikai rendszer összhangját.

Harmadik feladatként a biztosító belső ellenőrzése vizsgálja meg a módosított informatikai rendszert és a vizsgálatról készült jelentést 2010. június 30-ig küldje meg a felügyeletnek.

Április 1-től hatályos a kgfb-törvény módosítása
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Április 1-től hatályos a kgfb-törvény módosítása

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvényt idei egyetlen ülésszakán úgy módosította a parlament, hogy a biztosítónak kötelező műszaki vizsgára kell küldenie a járművet, ha az üzembentartó nem ad nyilatkozatot arról, hogy a kárfelvétel befejeztét követő 8 napon belül helyreállíttatja azt - a módosítás április elsején lép hatályba.

A mindeddig első kgfb-törvényt tavaly hozta a parlament és idén, január elsején lépett hatályba. Viszont még ezt megelőzően, decemberben úgy egészítették ki a jogalkotók, hogy április 1-től, ha a biztosító úgy ítéli meg, hogy az általa biztosított, vétlen vezetőjű jármű kormányműve, futóműve, illetve karosszériája annyira sérült, hogy közlekedésbiztonsági szempontból alkalmatlan a közlekedésre, akkor azt műszaki vizsgára kell küldenie. 

Ez a kiegészítés módosult februárban. Eszerint a törvény csak akkor kötelezi a biztosítót arra, hogy kötelező műszaki vizsgára küldje a járművet, ha az üzembentartó nem ad nyilatkozatot arról, hogy a kárfelvétel befejeztét követő 8 napon belül helyreállíttatja a járművet. 

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) március közepén - az említett szabály kiiktatása érdekében - az Alkotmánybírósághoz fordult. Akkor Trunkó Barnabás Mabisz-főtitkár az MTI-nek elmondta, hogy ez a módosítás továbbra is a javíttatás elvégzésére kötelezi a vétlen károsultat, és ha ezt elmulasztja, akkor csak az előzetesen kalkulált, áfával csökkentett kárösszeg 60 százalékát kaphatja meg előlegként, vagyis a teljes kárnak mindössze 48 százalékához juthat hozzá. 

A biztosítók decembertől - a kiegészítés meghozatalától - úgy látják, hogy a decemberi módosításról a nehéz helyzetben lévő autójavítóknak sikerült meggyőzniük a törvényhozókat. Az új szabály ugyan is előnyös helyzetbe hozza a szervizeket, kötelezően munkát adva azoknak. Márpedig az évi 170-180 ezer kgfb-s kár 30-40 százalékát nem a tényleges javítási költség megfizetésével, hanem - az úgynevezett gyorsított kárrendezés keretében - egy megajánlott összeggel rendezik a biztosítók.

Forrás: Hírszerző.hu

A legdurvább casco kár! 130 milliót fizetett a biztosító
2010 május 12.
Kategória:
Casco biztosítás

A legdurvább casco kár! 130 milliót fizetett a biztosító

A luxusautókkal foglalkozó kereskedők a legtöbb esetben csak vonakodva adják ki tesztvezetésre a méregdrága sportautókat. El lehet képzelni, hogy mit érezhetett az a brit kolléga, aki odaadta egy próbaútra a kereskedés gyöngyszemét, egy Pagani Zonda S sportkocsit, de a tesztvezetés balesettel végződött.

Aberdden mellett egy érdeklődő összetörte a luxusautót a próbaút során. Szerencsére a tulajdonos rendelkezett casco biztosítással, így a javítási költségeket kifizette a biztosító.

A számla végösszege - amely tartalmazta a törött autó modenai gyárba történő szállítását is - elérte a 445 ezer fontot, ami átszámítva 130 millió forintnak felel meg. Aki úgy véli, hogy egyszerűbb lett volna gazdasági totálkárosnak nyilvánítani a törött járművet, annak leírjuk, hogy az autó kárkori értéke 750 ezer font, azaz 220 millió forint volt.

Az Aviva Biztosító brit szóvivője a BBC-nek elmondta, hogy ez a valaha volt legmagasabb összegű kárkifizetés, amit egy személyautó javítására átutaltak."

A biztosítási kárigényt a tesztvezető nyújtotta be, akire nagy valószínűséggel átterhelte a már megfizetett biztosítási díjat a tulajdonos. Azt azonban nehéz pontosan megállapítani, hogy az újjá varázsolt Pagani Zonda S mennyit veszített a balesettel az értékéből egy hasonló korú, de sérülésmentes modellhez képest.

Forrás: Pénzcentrum.hu

 

Oldalak