Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Az AEGON biztosítónál kötötte a párom idén júni 16-a körül önökön keresztül az évfordulós kötelező biztosítást az autónkra!
Viszont volt egy másik autónk is aminek szintén ő volt az üzemben tartója, de azt az autót a jelenlegi autónk biztosításának megkötése után körülbelül 1 hónappal eladtuk! Mivel azon az autón amit eladtunk B4-es bónuszfokozat volt, a másikon ami jelenleg is a tulajdonában van A0-ás szeretnénk elintézni a B4-es bónusz át hozatalát a jelenlegi autónkra!
El is küldtük az eladott autó biztosítójától kapott papírokat az AEGON-nak! Viszont hosszú ideig nem történt semmi, csak kaptuk a felszólításokat, hogy elmaradásunk van! Szinte hetente telefonáltunk be, hogy érdeklődjünk, és mint kiderült az online biztosítás kötésnél elírtuk a dátumot így átfedés lett a régi és az új biztosítás között! Erről kértünk egy igazolást a régi biztosítótól és ezt rendezték is, majd megint sokadik telefonálás alkalmával közölték hogy új szerződést kell írni! Ezt az új szerződést tegnap kaptuk meg amiben nemhogy csökkent a fizetendő összeg hanem növekedett!
Szeretném megtudni, hogy mitől lehet ez és, hogy mit tudunk csinálni!
Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Csak a konkrétumok ismeretében tudunk segíteni, kérem a fentieket
rendszámokkal, dátumokkal és biztosítók neveivel írja meg a CLB
ügyfélkapujába. Az alábbi linken üzenhet nekünk:
http://www.clb.hu/online_ugyfelszolgalat
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1421 - 1440 / 1689Tisztelt Kérdező!
Amennyiben nem vált biztosítót nincs további teendője, az éves díjat az előző évekhez hasonlóan kell rendeznie a biztosító által kiküldött értesítés alapján.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az első biztosítása az érvényes, a másodikat nem is kötvényesítheti a biztosító. Díjrendezettség esetén kérheti szerződése közös megegyezéssel való megszűnését, és ezt követően köthet új biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatban kérjük, az alábbi linkre kattintva üzenjen nekünk:
http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító kárbejelentő nélkül nem tudja indítani a károk rendezését, kérem töltse ki úgy, ahogy a baleset történt, a biztosító az ott leírtak és a helyszíni szemle alapján tud dönteni a kár mértékéről, a rendőrségi határozat a felelősség kérdésére ad majd választ, jogalapot a biztosítónak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel térítette a gépjárműben okozott kárt a biztosító, rendeznie kell az ugyanabból a balesetből eredő dologi károkat is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha új biztosítást kötne másik biztosítóval, mi intézzük az előző felmondását, amennyiben a szükséges dokumentumot (Alkuszi megbízás és felmondás) aláírva eljuttatja részünkre.
Konkrét szerződésével kapcsolatban az alábbi linkre kattintva, ügyfélkapuján keresztül munkatársaink segítenek Önnek a váltásban: http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Emelkedhet, kérdésére konkrétan a biztosítója tud választ adni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos a második megkötött szerződésének megszűnése is újabb anyagi terheket jelent, jogszabály rögzíti, hogy az újrakötött szerződésekre évfordulóig egyben kell rendezni a tartozást. Részletfizetés csak a fedezetlenségi díjak fizetésénél lehet, amennyiben a tartozás meghaladja a 120 napot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben mindenképpen tisztázzák a tulajdonviszonyokat, addig sajnos nem tudnak továbblépni az ügyben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javaslom, ne csak a bónusz folytonossága miatt tartsa életben casco biztosítását, egyébként az elért bónuszt az előző casco megszűnését követő két éven belül viheti át azonos kategóriájú gépjárműre, azonos kockázatkörön belül. Tehát személygépjárműről személygépjárműre, lopás cascóról lopás cascóra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítását csak az évfordulókor mondhatja fel és válthat biztosítót, így ezt ebben az esetben csak 2015.07.01. előtt legkésőbb 30 nappal teheti meg.
Ha konkrét szerződésével kapcsolatban egyéb kérdése van, az alábbi linkre kattintva üzenhet nekünk: http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező biztosítása a vásárlás időpontjával azonos időpontban indulhat, a hat hete kötött biztosítás vélhetően a vásárlás és az átírás meghiúsulása miatt már nem él.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatban ügyfélszolgálati munkatársaink hamarosan keresni fogják önt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárfelvétel során a szakértő állapítja meg, hogy elég egy kulcsot rendelnie, vagy a teljes zárgarnitúrát kell cserélnie. Csak márkakereskedőnél kezdeményezheti kárának rendezését, a számlán szereplő összeg 10%-át kell önrész címén fizetnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Dokumentumokat az alábbi linkre kattintva, ügyfélkapujába belépve továbbíthat részünkre: http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk, vagy elküldheti a 472-2560-as fax számunkra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az alábbi linkre kattintva üzenhet nekünk: http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk, de ügyfélszolgálatunk a +36 1 999 0620-as telefonszámon is rendelkezésére áll.

Hogy a díjkorrekciót miért hajtotta végre biztosítója, arra csak ők tudnak választ adni. Javaslom, fizesse ki tartozását, majd kezdeményezze szerződésének közös megegyezéssel való megszüntetését. Ha a törlés megtörtént, év közben is válthat biztosítót.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szerződésével kapcsolatos kérdéseivel kérem forduljon biztosítójához, problémáját csak ők tudják orvosolni.