Tízből négy autós a napokban kapja meg azt a levelet amiből kiderül, mennyi lesz a jövő évi kgfb díjuk. A tarifákkal azonban nem biztos, hogy mindenki elégedett lesz. Hogyan csökkenthetjük a biztosításunk díjait, mik azok a kedvezmények, amiket nem szabad kihagynunk idén?
Legkésőbb jövő héten minden autós megkapja a jövő évi kötelező biztosítás indexdíját levélben, feltéve, ha ahhoz a 40 százalékhoz tartozik, akinek január 1-én van a biztosítási fordulónapja. Ha biztosítót szeretnénk váltani, akkor 30 nappal a szerződés fordulónapja előtt fel kell mondanunk (december 1-ig) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításunkat (kgfb).
Az interneten már 60 nappal a forduló előtt megtalálhatóak a jövő évi díjak, a korábbi biztosításunk indexdíját azonban lehet, hogy csak 50 nappal előtte kapjuk meg, ami azt jelenti, hogy 20 napunk van arra, hogy eldöntsük, szeretnénk-e biztosítót váltani, de nem feltétlenül ez a legjobb megoldás, ugyanis:
- mondta a Pénzcentrum kérdésére Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatója.
Mi a teendő, ha megkaptuk a levelet?
Akár a tavalyinál alacsonyabb, akár magasabb díjak szerepelnek az indexlevélben, mindenképp érdemes szétnéznünk a biztosítók ajánlatai között, ez ugyanis nem kerül pénzbe és nem kötelez semmire. Ez a legegyszerűbben az online kalkulátorok segítségével tehetjük meg. Arra viszont figyeljünk, hogy ha már felmondtuk a szerződésünket, akkor nem köthetjük újra ugyanazokkal a feltételekkel. Ha pedig már megkötöttük az új szerződést, akkor már nem köthetünk újat a jövő évi fordulóig.
Mivel csökkenhetjük a díjakat?
- javasolja Rácz István, a Biztosítás.HU portál ügyvezetője. Ez azért lényeges, mert a kedvezmények összevonhatók, így a biztosítási díjunk akár negyedével is csökkenhet.
A várhatóan legnépszerűbb kedvezményekkel számolva 5 és 20 százalék közötti díjcsökkenést is elérhetünk összesen. Az idei kampány legnépszerűbb kedvezménytípusai
- A díjfizetés gyakorisága és
- A díjfizetés módja lehetnek.
A díjfizetés gyakoriságánál annál nagyobb a kedvezmény mértéke, minél kevesebb részletben fizetjük be a díjunkat. A legnagyobb kedvezményt tehát akkor kaphatjuk, ha éves díjfizetést vállalunk, vagyis az egész éves díjat előre befizetjük.
A díjfizetés módjánál a csekkes befizetés helyett az elektronikus utak valamelyikét választva spórolhatunk. A banki átutalás mellett a bankkártyás fizetéssel és a csoportos beszedési megbízással is spórolhatunk.
A fenti két kedvezménytípuson felül a lakásbiztosítással egybekötött kgfb adja az egyik legjelentősebb kedvezményt.
- tette hozzá Rácz István.
Kinek lehet még kisebb a díja?
Tovább is csökkenhet a díjunk, ha néhány dologra odafigyelünk. A sportautók és nagyteljesítményű gépjárművek díjai jellemzően jóval magasabbak, a kifejezetten családi célra gyártott, átlagos teljesítményű autók díjai alacsonyabbak az átlagnál. Ha tehát ez utóbbi típus mellett tesszük le a voksunkat autóváltáskor, könnyen lehet, hogy a kötelező biztosításunk is olcsóbb lesz.
Az életkor is meghatározó, az idősebb, megfontoltabb vezetők díjai jellemzően alacsonyabbak. Azonban nemcsak a megfontoltságnak köszönhető ez, ők általában az autójukat is kevesebbet használják, vagyis kisebb az esélye egy általuk okozott balesetnek.
Szintén jelenetős eltérések lehetnek a díjszabáskor a lakóhely szerint. A Budapest belső kerületeiben lakó autósoknak a legdrágább a biztosításuk, míg a vidéki kis falvak lakóinak a legalacsonyabb.
Míg egy vidéki idősebb autós kis teljesítményű autója után 8-9 ezer forintos éves díjat fizethet, addig egy belvárosi középkorú férfi a sportos gépjárművére akár 35-40 ezer forintos kötelező díjjal is kalkulálhat.
(forrás: Pénzcentrum)
Biztosítás fajta:
- Gépjármű biztosítás
- Kötelező biztosítás
Jóval többen válthatnak kötelezőt idén
A tavalyinál jóval több autós érdeklődik a kötelező biztosítást kínálók ajánlatai iránt, és kedvező lehetőségek esetén akár váltanának is.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás szabályainak jövő évi változása előtti utolsó nagy váltási roham idejére rendkívüli mértékben megnőtt azoknak az aránya, akik a kampány ideje alatt utána kívánnak nézni az egyes biztosítók kínálatának, és kedvező lehetőségek esetén akár biztosítót is váltanak - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet Biztosításpiaci Adatszolgáltatásának legfrissebb eredményeiből.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás szabályainak jövő évi változását megelőző utolsó nagy kampány előtt ugyanis a gépjármű-tulajdonosok több mint 41 százaléka válaszolta, hogy részletesen utána néz majd az egyes szolgáltatók ajánlatának. Míg tavaly valamivel kevesebb, mint negyede tervezte kedvezőbb lehetőség esetén a biztosítóváltást, legalábbis ez derült ki a kampány előtti felmérésből.
Az, hogy végül hányan döntenek a biztosítóváltás mellett, természetesen nagyban függ majd attól, hogy a szolgáltatók ajánlatai mennyiben különböznek majd egymástól, azaz mennyit lehet majd megtakarítani egy-egy jól sikerült átszerződéssel.
"A biztosítóváltással kapcsolatban aktívan érdeklődő gépjármű-tulajdonosok 41 százalékos aránya már egy elég széleskörű társadalmi reprezentáltságot jelent, így az érdeklődők demográfiai adataiban nincsenek komoly eltérések. Mégis érdemes kiemelni, hogy a férfiak, a középkorúak, illetve az érettségivel rendelkezők körében a legmagasabb a váltással kapcsolatos érdeklődők aránya" - mondta el Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.
A lehetőségekről leginkább az interneten fognak tájékozódni idén. Az összes érdeklődő kétharmada ezt az információforrást is segítségül fogja hívni döntésének meghozatalához. A váltást tervezők egynegyede az újságokban elhelyezett tarifatáblázatokat is szívesen átvizsgálja majd, de komoly rohamra számíthatnak a biztosítási üzletkötők és alkuszok is.
Forrás: Napi.hu
Kevesebb váltóért, enyhén emelkedő díjakkal indul a biztosítók versenye
Péntektől megmozdul a kötelező biztosítás 140 milliárdos piaca – de merre?
Budapest, 2008. október 26.
A CLB Független Biztosítási Alkusz piaci prognózisa szerint az idén sem éri el a nyolcszázezres nagyságot az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötő ügyfelek száma. A legnagyobb hazai biztosítási alkuszcég alábbi elemzése amellett, hogy mérlegeli a biztosítást váltók számának és a díjak alakulásának esélyeit, igyekszik előre jelezni az egyes biztosítók várható stratégiáját is.
Az óvatosság vagy a költségérzékenység lesz az erősebb?
Vélhetően már soha nem tapasztalhatunk olyan mértékű növekedést a kgfb-t váltók számában, mint a korábbi években. A CLB számos tényezőt figyelembe véve arra számít, hogy stagnálni, sőt, akár enyhén csökkenni is fog a biztosítót váltók száma a tavalyi 780 ezerhez képest. Az említett tényezők az alábbiak:
A váltást elősegíti | A váltást gátolja |
|
|
Visszafordul-e a díjak évek óta csökkenő trendje?
A díjak évek óta tartó folyamatos csökkenése várhatóan meg fog törni és az idei kampányban már várhatóan enyhe díjemelkedésre számíthatunk. Az átlagdíj alakulását az alábbi tényezők befolyásolják az idén:
Díjcsökkentő hatású tényezők | Díjemelő hatású tényezők |
|
|
Mit lépnek az egyes biztosítók?
Előző évi eredmények
A várható piaci fejlemények előrejelzéséhez érdemes a tavalyi adatokból kiindulni. A tavalyi kampányban a piacvezető Allianz a fiatalabb korosztálynak is kedvező díjat nyújtva, az újonnan megjelenő Wabard a középkorosztálytól felfelé jó díjakat adva, és az évek óta egyenletesen teljesítő, magasabb díjkategóriájú ügyfeleket és autókat is bátran megcélzó Köbe Egyesület állt a képzeletbeli dobogó első 3 helyén, együttesen az összes átkötés közel 60 százalékát elvitték. Így aztán a maradék 12 biztosítóhoz csak néhány százaléknyi autós szerződött, és volt 3 biztosító, amelyek 1 százalék alatt teljesítettek. A fenti teljesítmények értékelésénél azt is érdemes megemlíteni, hogy bár a Köbe Egyesület dobogós helyezést ért el a váltó ügyfelek begyűjtésében, még többen voltak, akik elhagyták az egyesületet. Eközben az Allianz közel dupla annyi ügyfelet szerzett, mint ahányat vesztett a kampányban.
Mi várható a tavalyi győztesektől?
Az Allianz sikerének egyik kulcsa az volt, hogy az ügyfelek közel fele akkor is őket választotta, ha a legkedvezőbb díjat nem ők adták, de azért kedvező díjuk volt. A piacvezető társaságnak minden esélye megvan az idei évben is, hogy megismételje kiemelkedő teljesítményét az új kötéseknél. A Köbe népszerűsége – dacára a MÁV-os eseményeknek - az idei évben is fennmaradhat, így díjait várhatóan ismét a legkedvezőbbek között találjuk majd. A Wabard viszont egy felügyeleti döntés miatt várhatóan nem szerezhet új ügyfeleket ebben a kampányban, csupán a meglévő ügyfeleiért harcolhat. A nagy kérdés, hogy a jelenlegi helyzet, illetve a versenytársak kedvező ajánlatai ezt az állományt mekkora mértékben fogják erodálni.
Az új kihívó
A TIR Biztosítási Egyesület állományát idén átvette az AIM Biztosító, amely a 2009-es évet arra használta fel, hogy az igazi dömping előtt felépítették a biztonságos ügymenet feltételeit. A társaság minden bizonnyal offenzív stratégiával, kedvező díjakkal próbál majd minél több ügyfelet megszerezni magának.
Törekvő korábbi nyertesek
A Genertel mindenképpen ebbe a kategóriába sorolható. Tavalyelőtti kedvezményes díjaival mintegy 80 ezer szerződést szerzett, és bár a tavalyi kampány szerényebb számú, 40 ezer átszerződőt hozott, ennél jóval kevesebb ügyfelet vesztett. Így kisebb korrekciókon kívül a díjstruktúra jelentősebb megváltoztatására semmi oka nincsen.
Az Aegon tavalyelőtt az egyesületek nagy kihívója volt a jelentős gyermekkedvezmény bevezetésével, de ezt a sikert tavaly már nem tudta megismételni, sőt összességében jelentős szerződésszám vesztést könyvelhetett el a kampányban, így bizonyára megpróbál ismét felzárkózni, amiben az idén elindított direktbiztosítási szolgáltatása is fontos szerepet kaphat. Persze a direktbiztosítók oldalán nincs lehetőség díjat összehasonlítani, így az ügyfelek szemében népszerűbbek az alkuszi oldalak.
Mit várunk a többiektől?
Az előző évhez képest sokkal bővebb az a kör, amelynek stratégiáját nagyon nehéz előre jelezni. Ilyen szereplő az Uniqa, amely jelentős résszel bír a gépjármű-biztosítási piacon, ám az előző két, egymást követő évben sem tudott sikereket felmutatni a kötelező kampányban. Idén bizonyára meg akarja állítani ezt a tendenciát, a nagy kérdés, hogy rászánja-e magát az ehhez szükséges stratégiaváltásra is.
A K&H Biztosítót azért kell kiemelni, mert a legnagyobb vesztese volt a tavalyi kampánynak: az összes felmondott szerződés tíz, az újonnan kötötteknek viszont csupán két százalékát tudhatta a magáénak. Nagy valószínűséggel az idén ők is kedvezőbb díjstruktúrával rukkolnak ki – legalább néhány célcsoport tekintetében.
Nagyon érdekes lehet a Groupama és Garancia biztosítókból idén létrejött Groupama-Garancia szereplése. Ezek a biztosítók a tavalyi kampányban külön-külön nagyon szerényen teljesítettek, ám évközben – a kampánykedvezmények kifutását követően – a legtöbb kötelezőt kötő ügyfél mellettük tette le a voksát. Elképzelhető, hogy idén is ezt a kivárásos stratégiát választják.
Az MKB volt az eddigi egyetlen kivétel, amelyik piacra lépésekor nem hirdetett azonnal nagyon kedvező díjakat. A piac tesztelése,a kezdeti tapasztalatok begyűjtése után az idén már bizonyára bátrabban próbálnak részesedni a váltókból, ezért hajlamosak vagyunk a verseny új résztvevőjének tekinteni.
Mára a kötelező kampányt minden biztosító igyekszik nagyon komolyan venni. A különböző szegmenseket mindenki más-más, féltve titkolt taktikával igyekszik meghódítani. Arra a többi biztosító (Generali-Providencia, Posta, Signal, Union) esetében is nagy eséllyel számíthatunk, hogy kárhányaduk függvényében igyekeznek majd – ellensúlyozandó az amúgy is drámaian csökkenő gépjárműeladások okozta kieséseket - a tulajdonosi elvárásoknak megfelelő piacszerzést központba helyező offenzív üzletpolitikát kialakítani.
KGFB: Periférián a motorosok?
Jóval olcsóbb biztosítást csak elvétve, egy-egy szűk célcsoport tud kötni az idén
A CLB Független Biztosítási Alkusz adatai szerint visszafogott lelkesedéssel vadásznak a motorosokra az idei kötelező-kampányban is a biztosítók: bár egy-egy társaságnál találnak jelentős, akár 30-50 százalékos kedvezményt is a „két kerék” megszállottai, a biztosítók többsége szinte hozzá sem nyúlt tavalyi díjaihoz. A „Motorosok Alkusza” ezért arra számít, hogy a tarifáló motorosok többségének képernyőjén jórészt ugyanaz a díj köszön majd vissza, amelyen az idei évben kötött szerződést.
Alapvetően elmondható, hogy azok a biztosítók, amelyek eddig sem szakítottak különösebben nagy volument a motoros kötelezőkből, szinte hozzá sem nyúltak korábbi tarifáikhoz. A piacvezető biztosítóknál ugyanakkor már érdekesebb a helyzet, hiszen nem egy társaság (Aegon, Generali, Genertel, Allianz) vélhetően magasabb kockázatot látva a motorosokban bizonyos esetekben 5-25 százalékkal meg is emelték jövő évre vonatkozó alaptarifáikat.
A pénteken meghirdetett díjak alapján ennek ellenére találunk olyan biztosítót, amelyik igyekszik magához csábítani a motorosokat is. Akad olyan társaság, amelyik váratlanul igen kedvező tarifákkal "nyitott" a motoros piac felé. Ilyen például a korábbi TIR Biztosító Egyesület ügyfeleit átvevő AIM Biztosító, amely bizonyos, kevésbé kockázatos szegmensekben akár 50 százalékos engedményt is ad. A Groupama-Garancia szintén markáns kedvezményekkel operál - főleg az alacsonyabb kategóriákban. A K&H Biztosító szintén kiemelt néhány típust, amelyeknek a tavalyi díj 10 százalékát engedi el.
A mai napon meghirdetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifák gyorselemzése
Enyhén emelkedő átlagdíjak – kedvezményözönnel és néhány trükkel álcázva
Hétvégétől a CLB honlapján minden biztosító ajánlata elérhető lesz
„Bár sokan lesznek, akik az idei kampányban a korábbinál akár jóval olcsóbb kötelezőt tudnak majd kötni autójukra, az első számításaink azt mutatják, hogy az átlagdíj a számtalan kedvezmény mellett is kissé emelkedni fog az idén – hangsúlyozza a piacon eddig megjelent véleményektől eltérő álláspontját
Az átlagos díjakat tekintve a lakossági és a flottadíjak esetében is enyhe emelkedés látható a díjtáblázatok alapján végzett modellszámítások alapján. Ettől függetlenül az idén is sok biztosító esetében észlelhető, hogy kissé változtatott a leginkább kedvezményezett csoportok körén, így mindenkinek érdemes ellenőriznie, nem kínál-e számára előnyösebb szolgáltatást a jövő évre egy másik biztosító.
A legszembetűnőbb jelenség a flottadíjak esetében, hogy ugyanaz a szempont az egyes biztosítók esetében mennyire más megítélés alá esik. Például egy 60 százalékos kárhányaddal rendelkező flotta az egyik ajánlatban 10 százalékos kedvezmény adását is megéri egy biztosítónak, miközben a másik 50 százalékos pótdíjat számít fel ekkora szint mellett. Emellett van olyan piaci szereplő, amelyik 1000 tag feletti flotta esetén automatikusan 20 százalékkal olcsóbb díjat számol. A bérautó területen is óriási eltérések vannak a pótdíjakban.
A fentiekből is látható, hogy a díjképzés bonyolultsága az idén is szükségessé teszi összehasonlító kalkulátorok alkalmazását – ilyeneket továbbra is kizárólag az alkuszok üzemeltetnek. A fennálló piaci igénynek megfelelve a CLB a www.biztositastipp.hu oldalon már a hétvégén lehetővé teszi mindenki számára a tarifaszámítást. A kalkulátor segítségével az autós – ha úgy dönt -, akár azonnal meg is kötheti új kötelező biztosítását. „A kalkulátorunk emellett további adatok bekérése nélkül számos biztosító akciós casco díját is felkínálja, mivel együtt kötve még olcsóbb ez a két konstrukció – teszi hozzá Bravik Attila. – A CLB emellett intézi a felmondást, szükség esetén segít az ügyfél kártörténeti igazolásának beszerzésében, illetve káresemény esetén ingyenes kárügyintézési szolgáltatást is biztosít
Közzétették az új kgfb-díjakat - Jelentősen csökkent az átlagtarifa
Megjelentek a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjtarifái: a biztositas.hu internetes alkusz gyors kalkulációja szerint az új átlagdíjak a jelenlegi 30 ezer forintról 25-27 ezer forintra csökkentek.
A 14 biztosító pénteken 44 oldalon jelentette meg a Népszavában és a Magyar Hírlapban a tarifákat.
A díjszámítási metódusok közül 5 oldalt foglal el a Generali Biztosító és a KÖBE, míg a legrövidebb terjedelemben, fél oldallal, a Wabard jelent meg.
A díjszámítás azonban bonyolult, ezért aki össze kívánja hasonlítani a különböző biztosítók díjait, ezt legegyszerűbben az on-line alkuszok portáljain teheti meg. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ugyanis csak jövő nyáron indítja el ezt a szolgáltatását.
Forrás: Vg.hu
Kik váltanak az idén kötelezőt?
A férfiak, a középkorúak, az érettségizettek, továbbá a havi 200 ezer forintnál többet keresők azok, akik idén leginkább tervezik, hogy másikra cserélik a kötelező gépjármű felelősségbiztosítójukat - közölte a kutatási eredményét a Gfk Hungária kedden az MTI-vel.
Egy évvel ezelőtt az autósok negyede tervezte azt, hogy összehasonlítja a jelenlegi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díját a piacon lévő többi biztosítóéval. Idén ez az arány már 41 százalék.
Az összehasonlítást, illetve váltást tervezők többsége a 30-49 éves korosztályba tartozó férfi, aki érettségizett, és a jövedelme meghaladja a 200 ezer forintot.
A megkérdezett váltani szándékozók kétharmada az interneten keresi ki a számára legkedvezőbb biztosítót, míg egynegyedük az újságokban megjelent tarifa-táblázatokból tájékozódik. Viszont a lapok tarifa-példái is az internetes - on-line - alkuszok honlapjai alapján készülnek.
A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. viszont arra hívja fel közleményében a figyelmet, hogy a másfél százezer motorkerékpár kötelező biztosítását mostohán kezelik a biztosítók. Például az Aegon, a Generali, a Genertel és az Allianz 5-25 százalékos emelést hajtottak végre. Több biztosító viszont szegmensekre osztotta ezt az alpiacot is, és a kisebb kockázatú csoportoknál csökkentette a díjat. Ezt tette a TIR Biztosító Egyesület állományát átvett AIM Biztosító, a Groupama-Garancia, és a K&H Biztosító is.
Forrás: Hírextra.hu
Kötelezőben nem lehet önrész
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) feltételeiben nem lehet önrész, mert ezt nem teszi lehetővé a kgfb-ről szóló rendelet, a magyarországi biztosítók így nem is alkalmaznak és nem is alkalmazhatnak ilyet - mondta Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője
Binder István hangsúlyozta: a rendelet kimondja, hogy a biztosított által okozott teljes kár megtérítéséért a biztosítónak kell vállalnia a felelősséget. Így nem lehetséges az, hogy ha csak áttételesen is, de a károkozó jó szándékától függjön a kifizetés, ahogy az az önrész bevezetése esetén lenne - tette hozzá Binder István, hangsúlyozva, hogy a rendelet szövege szerint a kgfb alapján beszedett díjaknak teljeskörűen fedezetet kell nyújtaniuk a kártérítésre.
Az ügy előzménye, hogy az Union önrészes kgfb-t hirdetett idén, ezt hétfőn a pénzügyi felügyelet megtiltotta. Szerdán az önrészt kármentességi kedvezményre váltotta át az Union, amelynek visszavonására még aznap délután kötelezte a PSZÁF a biztosítót.
A második határozat után az Union visszavonja a kármentességi kedvezményt is, és nem tesz a helyébe másik kedvezményt - mondta Zsoldos Miklós, aki példákat hozott más biztosítók olyan kgfb-vel kapcsolatos jogsértéseire, amelyeket nem szankcionált a felügyelet.
Forrás: MTI
Minden idők legnagyobb kötelező-kampánya
Az idei gépjármű kötelezőbiztosítás-váltási kampány hozta az elmúlt évek legnagyobb biztosítási forgalmát. Erre részben az a magyarázat, hogy már a gépkocsi tulajdonosok is tudják, ez az utolsó év, amikor a „kötelező” forduló hónapja a november.
Másrészt viszont tény, hogy a biztosító társaságok is minden eddiginél többet költenek kampányra, amely idén a korábbiakhoz képest jóval dinamikusabb. Az elmúlt években az alkusz cégek is színre léptek, s a biztosítási piac jelentős, szinte meghatározó szereplőivé váltak. Ma már ők adják a biztosítók forgalmának több mint egyharmadát, és az arány most novemberben vélhetően tovább fog javulni az alkusz cégek javára. Ez sem véletlen, hiszen az alkuszok a „civilek” számára is érthetően, áttekinthetően mutatják be a biztosítók ajánlatait.
KGFB: Az első hét után élen a nagyok
A pénzintézeti hátterű biztosítókban a legnagyobb a bizalom
A CLB Független Biztosítási Alkusz adatai alapján az idei kötelező kampány első hetében az Allianz, az Uniqa, valamint az Aegon vezeti az új kötések listáját: minden második autós ennél a három biztosítónál kötött szerződést. Érdekes fejlemény, hogy a banki hátterű, vagy szoros banki kötődéssel rendelkező biztosítók iránt a legnagyobb az autósok bizalma. A piacvezető alkusz által működtetett biztositastipp.hu statisztikái szerint ugyanis - bár a kötelező biztosítás kiválasztásánál már valóban nem csak az ár számít- az Aegon, az Allianz, és a K&H Biztosítókat több mint 90 százalékban választják az ügyfelek, ha azok legkedvezőbb díjat ajánlják nekik. Ez az arány – nevezzük a biztosítók bizalmi indexének – más társaságok esetében átlagosan csak 60-70 százalék.
A biztosítók sorrendje az első hét adatai alapján
(forrás: biztositastipp.hu)
Biztosító | Aránya az új kötések között |
Allianz Hungária Biztosító Zrt. | 21,5% |
Uniqa Biztosító Zrt. | 16,2% |
AEGON Magyarország Biztosító Zrt. | 14,3% |
Genertel Biztosító | 9,4% |
Generali-Providencia Biztosító Zrt. | 9,0% |
Magyar Posta Biztosító Zrt. | 8,7% |
K&H Általános Biztosító Zrt. | 7,9% |
Union Biztosító Zrt. | 4,8% |
Közlekedési Biztosító Egyesület | 4,4% |
AIM Biztosító Egyesület | 1,8% |
Groupama-Garancia Biztosító Zrt. | 1,7% |
MKB Biztosító Rt. | 0,2% |
Signal Biztosító Zrt. | 0,1% |
WABARD | 0,0% |
Kötelező: egymillió a cél
Egy hét van hátra az idei kötelezős szezon érdekesebb részéből, a kalkulálásból. November 30-án éjfélig kell felmondani a biztosítását annak, aki máshol szeretné megkötni a jövő évit. Az alkuszok egymillió új biztosítással számolnak.
Beindult a casco is
A kötelezős nagy roham mellett az idei szezon azon tapasztalatára is felhívta a figyelmet, hogy a vártnál többen kötnek cascot-t is a kötelezőjük mellé.
Kedvezményhegyek
Az idei kampányban rekordszámú, és minden eddiginél kreatívabb kampánykedvezmények különösen jótékony hatással voltak a tarifákra – írta a különböző kötési lehetőségekről írt összefoglalójában a CLB.
Az online-kedvezmény, amelynek a piacon elérhető plafonja eddig 30 százalékos volt, még további néhány százalékkal emelkedett. Továbbra is jellemző a foglalkozás alapján történő szegmentálás, de megjelent a közvetítői kedvezmény is. Van ugyanakkor kedvezmény a környezettudatosság szellemében is: a Groupama-Garancia Zöld Autó kedvezménye azokat a „zöld” autósokat célozza meg, akik gázüzemű, vagy elektromos, illetve hybrid hajtású, vagy bizonyos meghatározott környezetvédelmi besorolású motorral rendelkező gépjárművel közlekednek. Ugyanakkor a legtöbben a gyerekkedvezményt használták ki: ezzel a kedvezményformával a biztositastipp.hu oldalon szerződést kötők harmada élt eddig. A közszolgálati kedvezmény is igen népszerűnek mutatkozik, ezzel a váltók 15 százaléka élt.