A magyarok járnak a legöregebb utókkal külföldre, az átlagosan 12 éves járműparkkal a sereghajtók között vagyunk a nemzetközi utakon. Ha lerobban a kocsi, rémálommá válhat még a legkellemesebbnek ígérkező nyaralás is: százezrekért hozzák haza a mozgásképtelenné vált járműveket. Veterán autókkal különösen nagy a kockázat külföldön.
Külföldre tartó, lerobbant magyar autók tucatjai ragadnak kint az országutakon, vagy különféle depókban. Márpedig, ha hinni lehet a turisztikai statisztikáknak, s az előzetes felméréseknek, az idén a tavalyinál legalább 10-15 százalékkal többet, csaknem 50 millió napot töltenek majd más országokban a magyarok. Ugyancsak a felmérések szerint az utazásoknak legalább a fele turisztikai célú, s legtöbben Németországba, Ausztriába, Csehországba, Romániába és Horvátországba indulnak útnak, főként saját autóval. Mivel a hazai gépjárműpark életkora átlagosan 12 év, a nemzetközi autópályákon lerobbant, vagy külföldön meghibásodott magyar járművek száma más országokéhoz képest kiemelkedően magas. Ennek alapján nagyobb az esélye is annak, hogy az utakon lerobbant autók között feltűnően sok a magyar rendszámú. Márpedig egy súlyosabb műszaki hiba tönkre teheti a családi nyaralást, a helyben javíthatatlan járművek hazaszállítása ugyanis akár több százezer forintra is rúghat. Ezt az összeget az öreg autókkal közlekedő magyarok többsége alig, vagy egyáltalán nem tudja kifizetni. Ott hagyni sem olcsóbb, a külföldön bedöglött autónak őrzött parkolót, vagy egyéb biztonságos garázst bérelni szintén felérhet egy kisebb vagyonnal.
Gondatlan magyar turisták
Annak ellenére, hogy ha lassan is, de évről, évre nő a tudatos és gondos utasok száma, a hazai turistáknak még mindig csak legfeljebb a fele köt olyan biztosítást, amely a legnagyobb bajból is kihúzná őket külföldön – állítja Németh Péter a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója. Ez a gyakorlat egyébként is messze elmarad a környező országokétól, ami pedig a járművekkel kapcsolatos gondoskodást illeti, meg sem közelíti a külföldi átlagot. Míg például egy német, osztrák, francia, vagy akár cseh turistának teljesen természetes a teljes körű gondoskodás, ha útra kel, a magyarok fele még mindig ezen spórol, s nem köt semmiféle biztosítást. Pedig számtalan megtörtént eset is bizonyítja, egy külföldi betegség, baleset, kórházi ellátás költsége több százezer forint is lehet, műtéttel spékelve pedig akár több millióra is felkúszik a végösszeg. Ezt a pénzt pedig a külföldi egészségbiztosítók behajtják, ha nincs biztosítása az ellátottnak, akkor neki magának kell megfizetnie. Ha másképp nem megy, akkor erre szakosodott hazai behajtó cégek segítségével jutnak hozzá a pénzükhöz, bármennyi legyen is az. Egy balul sikerült nyaralásra így egy család teljes vagyona rámehet.
Autószerviz csillagászati áron
Hasonló a helyzet a műszaki hibás autókkal is, azzal a különbséggel, hogy ahhoz egy külföldi szerelő, vagy segélyszolgálat hozzá sem nyúl, ha a tulajdonos, vagy annak a nevében valaki nem fizet. Ez a „valaki” ideális esetben a biztosító lehet, de a piaci ajánlatok közül gondosan meg kell választani a minden részletre kiterjedő konstrukciót, mert az élet a fantáziánál is többféle bonyodalmat produkál – mondta Kalmár László a Generali Csoporthoz tartozó Europ Assistance ügyvezető igazgatója. Az autós assistance biztosítások tartalmazhatják a helyszíni javítás mellett a szervizbe vontatás, az alkatrész-csere, vagy akár a tulajdonosnak a kényszervárakozásra szóló szállásának költségét. Az assistance cég megszervezi a segítségnyújtást, illetve kiemelendő, hogy az autós a nap 24 órájában kérhet segítséget és saját anyanyelvén folyamatos kapcsolatot kaphat a segítségnyújtóval – hangsúlyozta az igazgató, aki egy új jelenségre, a veterán autók népszerűségének a növekedésére is felhívta a figyelmet. A mindennapos közlekedésben használt négykerekűeken kívül több mint 70 ezerre tehető hazánkban a muzeális autók száma. Muzeális minősítést csak az a jármű kaphat, amely legalább 30 éves. A Generalinál több mint ezer veterán járművet biztosítanak, ezek általában értékes, szinte pótolhatatlan gyűjtői példányok. A biztosítónál tavaly harminc esetben jelentettek veterán autót ért káresetet. A Generali Csoportba tartozó Europ Assistance szolgáltatása mostantól ezekre az értékes, sok esetben egyedi, gyűjtői darabokra is kiterjed – sorolja a szolgáltatás előnyeit az igazgató. A szolgálat munkatársai meghibásodás, baleset vagy önhiba esetén is azonnal, a helyszínen segítenek a javításban, amennyiben pedig ez nem megoldható, akár autómentővel a legközelebbi szakszervizbe szállíttatják és megjavíttatják a gépkocsit, ha kell, akkor üzemanyagot visznek a helyszínre, tartják a kapcsolatot a szervizzel, külföldön pedig segítenek a tolmácsolásban.
Egy utazáson a gépkocsilopásokkal is számolni kell, különösen annak, aki veterán járművel vág neki a világnak. Egy vagyont érő darabot senki nem hagy szívesen az utcán parkolni, különösen ismeretlen környezetben. A társaság az assistance szolgálat új elemeként bevezette őrzött parkolók felkutatását is, így a tulajdonosok külföldön is biztonságos helyen hagyhatják járműveiket.
A minden részletre kiterjedő AutoSOS Prémium 10+ csomagok már kevesebb, mint havi 1300 forintos díjért elérhetők. A segélyvonal a nap 24 órájában hívható, belföldről a 14 567-es, külföldről pedig a +36 1 458 44 80-as telefonszámon. További információ: www.autosos.hu Pontosan 87 éve, 1927. május 26-án Henry Ford Highland Park-beli gyárában gördült le a tizenötmilliomodik, ma már muzeális darabnak.
A legveszélyesebb országok
A Civitas Institue 2012-es évre vonatkozó, bűnügyeket vizsgáló kutatása szerint Magyarországon például 80 rendőrséghez bejelentett eset jut 100 000 lakosra, azaz 10 milliós népességre vetítve körülbelül 8000 ilyen bűncselekmény történt. A magyarok által kedvelt célországok közül 100 000 főre Olaszországban például 384, Franciaországban 333, Görögországban pedig 236 bejelentett lopást regisztráltak.
Forrás: hirportal.clb.hu
Biztosítás fajta:
- Gépjármű biztosítás
Novemberben a legszenzációsabb filmesemény a 007 Spectre – A Fantom visszatér című film premierje volt, melyben a 007-es ügynök újra akcióba lépett. Az Allianz szakértői megvizsgálták James Bond milyen károkat okozott a filmben, ezt követően áttekintették, hogy a Military Intelligence Section 6 (MI6) ügynökeinek milyen biztosításokat érdemes kötniük a hétköznapjaikra.
A 007-es filmek rendezői eddig egyetlen epizódban sem aprózták el a látványos akció jeleneteket, ezért biztosak lehettünk abban, hogy most is elmaradhatatlan kellékei lesznek a hatalmas robbanások, az autós kaszkadőr jelenetek, valamint a rengeteg személyi sérüléssel járó baleset.
A különleges ügynök külföldi utazásai során több mint 70 millió forint értékű kárt okoz a különböző ingatlanokban. Habár a filmben megjelenő vadonatúj Fiat 500-asban a 007-es ügynök nem tett 500 ezer forintnál nagyobb értékű kárt, a többi felelősségbiztosítás terhére elkönyvelhető kártérítési limitet bőven meghaladták a becsült kártérítési összegek. A számos légi járműben, terepjáróban, valamint az Aston Martinnal okozott károk összesen több mint 4,5 milliárd forintnyi kárösszeget is jelenthetnének, ha a valóságban felbecsülnénk őket. „A károk jelentős részét a biztosító nem is fedezhetné a valóságban az érvényes kgfb törvény alapján, ugyanis káreseményenként a személyi sérüléssel járó károkra a kártérítési limit 1,6 milliárd forint, a dologi károk fedezetére pedig 500 millió forint” – mondta dr. Borsányi Gábor, az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési igazgatója.
Az Allianz szakértői azt javasolnák egy MI6 ügynöknek, vagy a filmben szereplő titkosszolgálati munkatársnak, hogy a kgfb-n kívül mindenképpen rendelkezzen az alábbi biztosítási fedezetekkel:
- Általános utasbiztosítás
James Bond rengeteget utazik, egy héten belül akár többször is. Fontos, hogy az utasbiztosítást olyan elemekkel is kiegészítsük, ami nemcsak véd bennünket, de megkönnyíti a mindennapi ügyintézést is. A külföldön ellopott mobiltelefon jogtalan használatából eredő költségek fedezésére az utazási assistance biztosítás a legalkalmasabb. Ha véletlenül (vagy akció közben) elhagyná egy ügynök az okostelefonját, akkor az érzékeny tartalmú üzenetek, fotók és információk már nem biztos, hogy visszanyerhetőek a szolgáltatónál, de az ebből fakadó anyagi veszteség térítését kérheti a biztosítótól.
- Jogsegély Assistance
James Bonddal – akinek külföld a műveleti területe – gyakorta megesik, hogy külföldön szenved el vagy okoz balesetet. Számára kellemetlen lehet a rendőrségi egyeztetés olyan idegen nyelven, amit nem beszél. Érdemes tehát a jogsegély biztosításokat is megtekinteni, mert akár már egy csomag rágógumi áráért is segítséget nyújt a biztosító, akár az ügyvédi közreműködésben, vagy az eljárási és szakértői költségek kifizetésében.
- Légi jármű biztosítás
A repülőgépek biztosítása mind a tulajdonosnak és az üzemeltetőnek is fontos, hiszen – ahogy ezt a filmben is láthattuk – egy balesetnek mindig komoly anyagi következményei lehetnek. A légi jármű biztosítások között található a géptest biztosítás, amely csak a repülőgép géptestében keletkezett károkra terjed ki, a balesetbiztosítás a légi jármű utasainak kárát is fedezheti, illetve a légiközlekedési tevékenységet folytatók részére is rendelkezésre áll felelősségbiztosítás, ami harmadik személynek okozott károk fedezetére vonatkozik.
- Egészségbiztosítási megoldások
A 007-es ügynök nemcsak másokra, de önmagára nézve is egészségi kockázatokat rejtő tevékenységeket folytathat. Az emberi életpálya kezdeti szakaszában elsősorban a baleseti kockázatok jelentenek kiemelt veszélyforrást, de a kor előrehaladtával egyre intenzívebben megjelennek a betegségi kockázatok is. Egy kevésbé súlyos, de elhúzódó betegség esetén fel kell készülni a kórházi tartózkodással összefüggő megnövekedett kiadásokra és átmeneti bevételcsökkenéssel is számolni kell a munkából való kiesés miatt, egy komolyabb betegség esetén a fentieken túl arra is gondolni kell, hogy nagymértékben megváltozik az ember élete, ami jelentős és azonnali pénzügyi nehézségeket okoz.
- Nem árt, ha felkészülünk a váratlanra is
A filmben számos olyan káreset történik, amelyre a szerződési feltételek szerint a biztosító kockázatvállalása nem terjed ki, illetve a balesetek többségénél nincs kizárólagos felelős, hanem több vétkes fél együttes károkozásáról beszélhetünk, ezek bonyolíthatják a kárrendezés folyamatát. A felelősségbiztosítás esetében, ha kiderül, hogy szándékos vagy súlyos gondatlan magatartásnak a következménye a károkozás, ez a biztosítót nem feltétlenül mentesíti a kifizetéstől, s a biztosító a törvényi feltételek alapján felszólíthatja a károkozót, hogy térítse meg a károsult számára kifizetett kártérítési összeget. Így érdemes az MI6 kötelékében ezekre az esetekre is valamennyi plusz tartalékkal rendelkezni, ha szupertitkos küldetésre indulunk.
Forrás: brandtrend.hu
Időben fékezzünk, vagy hajtsunk a vadnak, ha a kocsink elé téved az úton - tanácsolja a szakértő. Kártérítésre csak ritkán számíthatunk. Bár tervezték, a kötelező biztosítás egyelőre nem terjed ki vadkárra.
Forrás: Délmagyar
Jóváhagyta a bukaresti törvényszék a román Astra biztosító elleni csődeljárást csütörtökön, amelyet az összevont pénzügyi felügyelet (ASF) kezdeményezett. A törvényszéki döntés ellen jogorvoslati kérelmet nyújthatnak még be a tulajdonosok, de a fellebbezés nem halasztó hatályú.
Az Astrát augusztus végén nyilvánította fizetésképtelenné az ASF, megvonva működési engedélyét arra hivatkozva, hogy a társaság nem hajtotta végre a hatóság által előírt feltőkésítést. Azóta az Astra 1,8 millió romániai ügyfele közül csaknem 60 ezer fordult kártérítési kérelemmel az állami garanciaalaphoz, a kárigényük – a Hotnews.ro portál szerint – mintegy 650 millió lejre rúg.
Az Agerpres hírügynökség úgy tudja, ugyancsak a román garanciaalap vette át az Asra 191 ezer magyarországi biztosítási kötvényét és a magyarországi ügyfelek által benyújtott 4800 kártérítési igény rendezését. A biztosító németországi fiókjától 6100 kötvényt és 200 kárigényt, a szlovákiai fióktól pedig 23 ezer biztosítást és 640 kárigényt vett át a román garancialap.
Az Astra romániai károsultjai azt remélik, hogy a törvényszék csütörtöki döntése nyomán ügyük kilendül a holtpontról és a garanciaalap megkezdi a kifizetéseket.
A működési engedély megvonásakor az ASF elnöke sietett megnyugtatni az érintetteket, hogy a jelenleg egy milliárd lejjel rendelkező garancialapban elegendő fedezet van arra, hogy a 700 millió lejre becsült kárterítési kötelezettséget átvállalja a csődbement Astrától.
Romániában a kártérítések felső határa 100 ezer euró (31 millió forint) mind a cégek, mind a magánszemélyek esetében.
Az akkor még piacvezető Astra élére tavaly februárban rendelt ki felügyeleti biztost az ASF, amely 490 millió lejes tőkeemelést rendelt el. A részvényesek csak 70 millió lejes tőkeemelést hajtottak végre. A felügyeleti biztos kirendelésekor az Astra portfóliója 800 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosításból és 2 millió 150 ezer lakásbiztosításból állt.
Az Astra csődje nyomán 20 és 200 százalék közötti mértékben drágultak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások Romániában.
Forrás: Biztosítási Szemle
Akiknek az év végével jár le a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb-jük) azoknak a meglévő biztosítójuknál legkésőbb december elsején éjfélig kell felmondaniuk azt, a nagy alkusz cégek kedden legkésőbb 14 óráig fogadják el a felmondást – közölték a társaságok az MTI-vel.
A szerződésüket felmondóknak tudniuk kell azt, hogy az új biztosítóval az év utolsó napjáig is megköthetik a szerződést. Akik alkuszon keresztül intézik a kgfb-váltást, azoknak a felmondással egy időben az új szerződést is megkötik a közvetítő társaságok.
A biztositás.hu ügyvezető igazgatója, Rácz István az MTI-nek elmondta, hogy kedden 12 óráig fogadnak el felmondást.
A netrisk.hu délután 2 óráig is elfogadja a felmondást, de csak akkor, ha az ügyfél korábban adott már ennek a cégnek alkuszi megbízást – mondta Sebestyén László vezérigazgató.
A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. is délután 2 óráig fogadja el a megbízást, de arra kéri az ügyfeleit, hogy azért maguk is küldjenek egy elektronikus levelet a meglévő biztosítójuknak arról, hogy felmondják a köztük lévő szerződést. Erről Németh Péter, a CLB kommunikációs és értékesítési igazgatója tájékoztatta az MTI-t.
Tavaly az év végi kgfb-kampányban 300 ezer autós váltott biztosítót. Idén ettől kevesebben lesznek, a biztositás.hu becslése alapján 280 ezren, a netrisk.hu 200-220 ezer, míg a CLB 200-250 ezer váltóval kalkulál.
Új elem az idei kampányban, hogy az autósok – látva azt, hogy minden biztosító díjat emelt – akár a 2-3 ezer forintos díjemelést is elfogadták, és nem kerestek olcsóbb biztosítót.
A környező országok többségében kötelező a téli gumi használata, ha az időjárási és útviszonyok megkövetelik. Itthon ezt még nem vezették be, annak ellenére, hogy jóval nagyobb veszélynek vagyunk kitéve az utakon nyári abroncsokkal. Arról nem is beszélve, hogy egy baleset után adott esetben még a biztosító is mossa kezeit.
Az enyhe novemberi időjárás után lassan megérkezik a hideggel és mínuszokkal teli december, ám sok autóst még ez sem késztet arra, hogy az autóján lévő nyári gumit téli abroncsra cserélje. Nem kötelező, a hanyagság azonban hosszú távon sokba kerülhet.
A kötelező sem lesz elég
A kötelező biztosítás esetében a biztosító köteles megtéríteni a partnere által okozott kárt. Ha viszont az autó nem felelt meg a KRESZ-ben is előírtaknak, vagyis olyan súlyosan elhanyagolt műszaki állapotban volt a baleset megtörténtekor, amivel előidézhette a balesetet, akkor a biztosító megkérdőjelezheti a megkötött szerződés betartását, és az okozott kár bizonyos részével megterhelheti a károkozó autóst – magyarázta a hirado.hu-nak Pintér József, a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági szakágának igazgatója.
Ez nem azt jelenti, hogy különbséget tesz téli és nyári gumi között, hanem hogy az adott abroncsnak kell az előírásoknak megfelelőnek lennie – érvényes ez a négy évszakosokra is. Vagyis ha télen, havas körülmények között történik baleset nyári gumival, nem azért kell fizetnie a károkozónak, mert nem téli abroncs volt az autón, hanem mert a nyári profilmélysége 2-2,5 milliméter alatti. A műszaki követelmények persze nem csak az abroncsra vonatkoznak – tette egyértelművé.
Rossz gumival hiába a biztosítás
Más a helyzet a casco biztosítások esetében. Amennyiben a baleset kimenetelében befolyásoló tényező volt, hogy az autós nem használt az évszaknak és az útviszonyoknak megfelelő gumit, a biztosító megtagadhatja a kifizetést. A legtöbb cég elő is írja ezt kritériumként a szerződéseiben – hívta fel rá a figyelmet Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója.
Nem köthet kötelező biztosításokat a Köbe, miután a jegybank felfügesztette az egyesület termékértékesítését.
Felfüggesztette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Köbe Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) termékértékesítését. A biztosító az intézkedés visszavonásáig nem köthet új szerződést, leszámítja a díjnemfizetés kapcsán megszűnt szerződések visszakötését.
A biztosítónál lévő szerződések továbbra is érvényesek maradnak, és azok a szerződések is életbe lépnek, amelyeket az elmúlt napokban a jegybanki intézkedés előtt beküldött ajánlatok alapján kötöttek. A többi köbés biztosítást nem érinti a korlátozás, csak új kgfb-t nem értékesíthet a biztosító. A köbés autósok által okozott károkért ugyanakkor helyt kell állnia.
Az intézkedésekre a biztosító nem kellően megalapozott díjpolitikája, a megengedhetőnél lényegesen nagyobb befektetési kockázata és kedvezőtlen tartalékhelyzete miatt került sor – közölte a jegybank. Az MNB korlátozta azt is, milyen eszközökbe fektethet a Köbe, és egy olyan pénzügyi terv elkészítését is előírta, amelynek végrehajtása révén a biztosító maximum 6 hónap alatt megszünteti a megállapított tartalékhiányt.
A Köbét nagyon súlyosan érinti ez a jegybanki intézkedés, mivel a biztosító díjbevételének oroszlánrésze a kgfb-ből jön. Tavaly 7 milliárd forintos díjbevételt ért el az egyesület, ebből 6 milliárd forintot tett ki a kgfb, az idei első fél évben a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint 5,3 milliárd forint volt a díjbevételük, ebből csaknem 4,7 milliárd volt a kötelező biztosítás. Ezzel az idei első hat hónapban a Köbe volt az ötödik legnagyobb játékos a kgfb-piacon, tavaly hetedikek voltak az összesítésben.
Az idei kampány aktivitását erősítheti, hogy a tavalyinál nagyobb, óvatos becslések szerint is 15 százalék körüli az átlagos díjnövekedés, valamint az, hogy ismét több biztosító kínál kedvezőbb díjat újonnan kötő ügyfeleinek, ugyanakkor egy év alatt az autósok újabb 8-10 százaléka került ki az év végi váltók köréből, és az idén nincs olyan biztosító, aki kiugróan kedvező ajánlatokkal próbálná a többiektől átcsábítani az ügyfeleket.
A piaci szereplők figyelme ma már sokkal inkább az év közben váltókra koncentrálódik: az érintett 15 biztosító(azóta az Astra már kiesett ebből a körből) az elmúlt évközi időszak során 77-szer módosította kisebb-nagyobb mértékben tarifáit annak érdekében, hogy minél pontosabban elérhesse a megcélzott ügyfélkört. A tapasztalatok szerint a biztosítók egyre jobban képesek figyelni a megfelelő kár/díj egyensúly beállítására is.
„Az idei kampányban is a független alkuszok kínálják a legösszetettebb ügyféltámogatást – hangsúlyozza Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Kalkulátoraik megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait, a kalkulált díjra pedig árgaranciát is vállalnak. Más összehasonlító rendszerekkel szemben pedig olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények bemutatása, képviselet a kárrendezés során, vagy éppen segítség az elakadt biztosítási adminisztráció előremozdításában. Ezért nem meglepő, hogy az időszak során kezdeményezett szerződésváltások mintegy 80 százalékát az alkuszokon keresztül intézik az ügyfelek.”
Ismét foglalkozni kell a flották kötelezőjének és a direkt kárrendezésnek a kérdésével
Az Astra Biztosító problémái miatt vétlen károsultak ezreinek kellett hetekig kálváriát járniuk szervizek, biztosítók és hatóságok háromszögében, mielőtt egyedi megoldás született problémájukra. Minderre nem került volna sor, ha Magyarországon is bevezették volna már a FBAMSZ által régóta kezdeményezett direkt kárrendezést.
A direkt kárrendezés lényege, hogy a balesetben résztvevő vétlen félnek nem kell megkeresnie a károkozó biztosítóját, a kárt a saját biztosítójával rendezheti – ez utóbbi maga egyezik majd meg a másik fél biztosítójával. Bevezetése végre megvalósítaná a károsultak védelmét. Miközben minőségi javulást eredményezne a biztosítói szolgáltatásban, hozzájárulna a gazdaság fehérítéséhez is – magyarázza a FBAMSZ elnöke. – Ezért szövetségünk továbbra is fontos célkitűzésének tartja, hogy ez a szolgáltatás – akár fokozatosan, elsőként csak a töréskárokra alkalmazva – a hazai piacon is általánossá váljon.”
További jelentős, rendezésre váró probléma a flották kérdése. Jelenleg a biztosítók a szigorú szabályozás miatt egyedi, cégre szabott flottadíjakat hirdetnek (akár adószám alapján specifikálva), egyes társaságok díjhirdetéseinek csaknem felét ezek teszik ki. A túlszabályozott, bonyolult rendszer az elmúlt fél évtized összegyűjtött tapasztalatai alapján könnyen egyszerűbbé válhatna: ehhez mindössze a flotta fogalmának egyértelmű törvényi definíciójának meghatározásával egyidejűleg a flották kgfb-jét oda kell sorolni, ahová logikusan is tartozik: a vállalati vagyonbiztosítás kategóriájába.
A World Finance olvasóközönségének szavazatai alapján az Allianz Hungária Zrt. idén bekerült Magyarország 3 legjobb biztosítója közé, amelyek közül szakmai zsűri döntött arról, hogy ki kapja a legjobb biztosító társaságnak járó díjat. A World Finance Global Insurance Award 2015 versenyen a kvantitatív és kvalitatív válaszok alapján az Allianz Hungária Zrt. nyerte el a legjobb magyar General Insurance Company címet.
„A World Finance Global Insurance Award 2015 versenyen elnyert díjunk abban erősített meg, hogy folytassuk a digitalizációs és innovációs törekvéseinket. Számunkra kiemelten fontos az, hogy az Allianz Hungária név továbbra is egyet jelentsen a stabilitással és a megbízhatósággal. 2015-ben is folytattuk azt a munkát, hogy ügyfeleink igényeihez igazodó, kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtsunk. A mobil POS bevezetése révén tanácsadóinknál egyszerűen, gyorsan és biztonságosan bankkártyával is lehet rendezni az első, az esedékes vagy akár a késedelmes díjat. Ha pedig ügyfelünk a telefonos ügyintézést részesíti előnyben, akkor a magyar biztosítási piacon elsőként az Allianznál élhet a telefonon keresztüli bankkártyás fizetési lehetőséggel. Megújult a honlapunk is, aminek köszönhetően lehetővé vált, hogy web-oldalunk minden platformon – a hagyományos számítógépek után már a rohamosan terjedő táblagépeken és okostelefonokon is – egységes megjelenésű, jól használható legyen, és dizájnjában, valamint webes megoldásaiban is megfeleljen a legújabb trendeknek” – mondta Kisbenedek Péter elnök- vezérigazgató.
(Forrás: Biztosítási Szemle)
A biztosítók korábbi ügyfeleik hűségét tudnák csak ezentúl díjtarifájukban elismerni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény módosítására ma benyújtott törvényjavaslat szerint, vagyis lényegében megfordítanák a mostani szabályozást.
A javaslat kifejezetten rögzíti, hogy a díjtarifák közötti különbségtételre csak a régi ügyfél javára van lehetőség. Ezt a tényt a biztosító köteles a honlapján és az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben folyamatosan feltüntetni.
A biztosítóknak figyelemfelhívásra alkalmas módon értesíteniük kell ügyfeleiket az évforduló előtt arról, hogy a díjtarifa a már meglévő ügyfelek számára nem lehet hátrányosabb az új ügyfelekhez képest, továbbá arról, hogyan módosul a szerződés a régi ügyfél javára az új szabályozás bevezetésének eredményeként.
A törvény elfogadása esetén a kihirdetését követő hatvanadik napon lép hatályba. Az új szabály a hatálybalépést követő naptól meghirdetett díjtarifa által érintett összes szerződésre vonatkozna.
(forrás: MTI - Portfolio)
Bár nem olyan vehemensen, mint a megelőző években, de az idén is ránk szakadt az autósok kötelező biztosításának kampánya.
Sok gépkocsi-tulajdonos ugyanis az év végi időszakban válthat egyszerűen talán olcsóbb biztosítóra. Nagy kérdés, hogy érdemes-e? Hogy ezt eldönthessük, tanácsos megnézni az internetes kalkulátorokat, illetve biztosítási szakértő ismerős tanácsát is kikérhetjük. November 2-tól indult a kampány, ekkor hozták nyilvánosságra új ajánlataikat az egyes biztosítók. Aki arra számít, hogy a korábbi évek biztosítási díjai szinte öngyilkos mértékű csökkentésének előnyeit élvezheti, téved.
Az első napok elemzései szerint egyértelműen rosszabbodott a helyzet: tavaly október vége óta több mint 25 százalékkal emelkedtek az évközi díjak. Bár az év végi biztosítóváltás egyre kevesebb tulajdonosra vonatkozik, a statisztika szerint így is 1,92 millió autós – az összes 44 százaléka – érintett a mostani kampányban (tehát még mindig bőven ez a legnagyobb változást hozó biztosítási időszak).
Akik most válthatnak, egyre értéktelenebbek a biztosítók számára. Ugyanis mind öregebb autókat használnak – csak azoknak fordul január 1-jén a biztosítása, akik 2010. január 1. előtt vásárolták a kocsijukat –, s ezekre a kötelező mellett egyre nehezebb eladni más biztosításokat, márpedig a társaságoknak ez utóbbiak hozzák az igazi üzletet, míg a kötelező alig. Ráadásul a mostani kampányban érintett autósok biztonságosabban vezetnek, azaz a bónuszuk magasabb, így a kötelező biztosításuk díja az alacsonyabb kategóriákba sorolódnak. Hogy végül a kampányban milyen átlagárakkal lehet kalkulálni, arra csak a hónap közepén derül fény: akkorra köttetik meg elegendő számú új szerződés, amiből kiderül, hogy a biztosítót váltók kit választanak.
(forrás: Szabad Föld)

