Lejtőn a román biztosítási piac?
A gépjármű-biztosítási szegmens 19 százalékos csökkenése húzta lefelé a román biztosítási piacot az idei első félévben. A teljes díjbevétel alig haladta meg a 4 milliárd lejt.
A román biztosítási piac az idei első félévben 7,43 százalékkal kevesebb, 4,02 milliárd lejes díjbevételt ért el az előző év hasonló időszakához képest. A csökkenésért elsősorban a gépjármű-biztosítási szegmens okolható, ahol a díjbevétel 19,1 százalékkal 2,13 milliárd lejre csökkent. A díjbevételek csökkenése azonban nem befolyásolta a vállalatok kárkifizetési képességét: a kifizetések összege megközelítette a 2,5 milliárd lejt, amely a teljes díjbevétel több mint 60 százalékát tette ki – közölte a román biztosítási felügyelet.
Mivel a gépjármű-biztosítás alkotja a teljes nem-életbiztosítási piac 67százalékát, csökkenésre a teljes piacot lefelé húzta: 2010 első félévéhez képest 10%-kal, 3,16 milliárd euróra csökkent a díjbevétel. A károk kifizetése az első félévben a bruttó díjbevétel 67,3 százalékát, 2,13 milliárd lejt vitt el. Az arány megegyezik a 2010. hasonló időszakában mérttel, ami azt mutatja, hogy
Az új autók értékesítésének, és a lízingszerződések további csökkenése kedvezőtlenül érintette a casco biztosításokat: az ágazat díjbevétele 1 milliárd lej alá csökkent, amely közel 21 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál. A gépjármű-biztosítási szerződések átlagos díja a 2010 első félévi 3009 lejről idén 2457 lejre csökkent. A félév során valamivel kevesebb, mint 400 ezer szerződést kötöttek.
A kgfb ágazat díjbevétele ennél valamivel kisebb, 17,5 százalékos csökkenést szenvedett el, 1,13 milliárd lej volt a teljes díjbevétel, elsősorban a tarifák jelentős csökkenése következtében. A kifizetések nagysága szintén növekedést mutatott: 4,52 százalékkal, 339 millió lejre.
Forrás: Biztosítási Szemle
Biztosítás fajta:
- Gépjármű biztosítás
A CLB automatikusan kötelezőt váltott valamennyi MÁV-os ügyfele számára
- Nem ismert, hogy a MÁV ÁBE esete nyomán az ügyfelek hány százaléka veszti el bizalmát az egyesületek iránt.
- Amennyiben sokan vállalják annak kockázatát, hogy baleset esetén megugrik a díjuk összege, a Genertel is felkapaszkodhat a jól teljesítő biztosítók közé.
Nem vész el a CLB MÁV-os ügyfeleinek előre befizetett díja
Mikor fizet a biztosító elemi kár esetén?
A casco biztosítással rendelkező gépjármű-tulajdonosok közül sokan nem tudják, hogy az elemi károk közé mely események sorolhatóak. Nagyobb odafigyeléssel sok káreset elkerülhető, és megkímélhetjük magunkat a későbbi vitás helyzetektől.
A teljes körű casco biztosítás a törésből, lopásból és elemi károkból adódó sérülésekre nyújt védelmet. Az első két fogalom ritkábban szorul tisztázásra, az elemi kár pontos jelentésével kapcsolatban azonban több kérdés is felmerül.
Az elemi károk definíciójába a tűz, robbanás, nagy sebességű szélvihar, földrengés, földcsuszamlás, felhőszakadás, árvíz, belvíz, jégverés tartozik.
Hazánk egyre szélsőségesebb időjárásának köszönhetően egyre gyakrabban fordul elő felhőszakadás is. A hazai úthálózat állapota, illetve a vízelvezetése számos helyen nem a legmegfelelőbb, így sokszor találkozhatunk a városban olyan helyekkel, ahol akár fél méteres is lehet a vízátfolyás vagy a kátyúkban felgyülemlett víz. A járművezetők többsége arra gondol, ha ezen áthajt, az legfeljebb az alváz mosását jelenti, nem számít az esetleges súlyosabb következményekre. Pedig a felszívott víz miatt tönkremegy a motorban lévő dugattyú és hajtókar. Ám az ilyen típusú károk nem sorolhatóak az elemi károk közé.
A mai gépjárművek szívócsövét - amely az égéshez szükséges levegőt szívja a motorba - sok típusnál az első kerék háta mögé vezetik, ahová normál körülmények között nem kerülhet folyadék, illetve szennyeződés. Ha azonban valaki belehajt egy nagyobb "tócsába", és levegő helyett vizet szív a motor, az könnyen komoly meghibásodáshoz vezethet. Ezért tavasszal és nyáron, a nagy esőzések idején célszerű óvatosabban közlekedni, hogy az ilyen a kellemetlen és költséges eseteket elkerüljük.
Forrás: hvg.hu

