Nem fizetett? Jön a pótdíj
A január elsején biztosítót váltó autósok közül többen is kellemetlen meglepetésben részesültek, eredetileg számolt díjuk többszöröséről kaptak számlát.
A dupla, esetenként tripla biztosítási díj mögött az úgynevezett károkozói pótdíj áll, melyet az elmúlt években balesetet okozó, a károkat azonban ki nem fizető autósoknak került kiszámlázásra. A kirót büntetőszorzó 1,2-től akár háromszorosig is terjedhet, az elévülési idők eltérései ráadásul tovább bonyolítják a helyzetet, továbbá számos biztosító azt is figyelembe veszi, hány kárt okozott az ügyfél a vizsgált időszakban, milyen bónuszfokozatban volt az ügyfél és mennyt romlott az az új biztosítási évben.
Ha hibás adat miatt emelkedett a tarifa, az ügyfél 15 napon belül visszamondhatja az adott biztosítást, ám ekkor pár hetes időszakra biztosítás nélkül maradhat, ekkor fedezetlenségi díjat kell fizetnie. Ha nem reagál az autós időben, kérheti a biztosítási szerződés közös megegyezéssel történő felmondását, de erre nem feltétlenül hajlandó valamennyi biztosító.
Forrás: biztositasiszemle.hu
CLB TIPP: Kötelező biztosításának évfordulójakor használja kalkulátorunkat! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
Olaszországi baleset: akár 1,4 milliárd forintig térít az autóbusz biztosítása
Egyszerre akár több biztosításból is fedezhetők az olaszországi buszbalesetben elszenvedett anyagi jellegű károk - mondta az InfoRádiónak Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs vezetője. Csak magában a balesetet szenvedett busz kötelező biztosítása akár 1,4 milliárd forintig fedezi a károkat.
Több biztosításuk is lehetett az Olaszországban balesetet szenvedő busz utasainak, köthettek egyéni utasbiztosítást, az utazás szervezőjének is lehetett felelősségbiztosítása, és a busznak is van kötelező felelősségbiztosítása - mondta az InfoRádiónak Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs vezetője.
A jármű kötelező biztosítása már önmagában 1,4 milliárd forintos fedezetet jelent - ezt minden kötelező biztosítás tartalmazza -, ebből a személyi jellegű sérülések utáni kártérítést tudják kifizetni. A szakértő elmondta, ilyenkor akár több biztosításból is összeállhat a teljes kártérítés. Ezek a követelések együtt is érvényesíthetők.
"Vannak olyan károk, amelyeket nem lehet kétszer kifizetni, ilyenek az anyagi jellegű károk, és vannak olyanok, amelyeket több biztosítás is fedezhet: erre többnyire személyi sérülésekkel keletkező károknál van lehetőség" - mondta Németh Péter.
A magyar állam magára vállalta a balesettel kapcsolatos költségeket, és ilyenkor a biztosítók is soron kívül intézik a károk rendezését.
"Ilyen tragédiák esetén a segítő szándék kerekedik felül. A károk enyhítésében, rendezésében a szervezetek együttműködnek, aztán amikor fizetni kell a tételeket, akkor fognak kirendelt szakértők egyeztetni, és összeáll az a keret, amelyből az anyagilag rendezhető károkat fizetni lehet" - mondta Németh Péter.
Forrás: inforadio.hu
Tripla díj a károkozóknak
Az eredetileg számolt díj kétszereséről-háromszorosáról is érkezhet számla a kötelezőt kötő autósoknak. A drága biztosításból ki lehet ugrani, de nem biztos, hogy mindig megéri.
Valamivel kevesebb, mint 25 ezerről utólag 43 ezer forintra emelte a Groupama egy B10 fokozatban lévő autós idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) díját. Valószínűleg nincs egyedül. Azok közül, akik most január 1-jén váltottak, sokan kaphattak hasonló sokkoló hírt közlő levelet a napokban a különböző biztosítóiktól. Ebben az áll: a kártörténeti nyilvántartás szerint kártérítést fizetett valamelyik biztosító az elmúlt években az autós által okozott kár miatt, ezért a biztosítási díj módosul. Sokszor nem is kis mértékben: a duplájára vagy még nagyobbra nő.
A háttérben az úgynevezett károkozói pótdíj áll, amit most már szinte az összes biztosító alkalmaz. Az olyan autósoknak emelkedik ezáltal a díjuk, akik az elmúlt néhány évben hibásak voltak egy balesetben, kárt okoztak és azt nem fizették ki. Az autósok fele azonban – állítja a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) – nincs tisztában azzal, hogy az elmúlt három–öt évben mikor és mennyi kárt okozott. Ráadásul nem elég csupán azt tudni, mikor történt a baleset, azzal is tisztában kell lenni, mikor fizetett a károsultnak a biztosító. Az ügyfél szemszögéből meglepő és sokszor félrevezető módon ugyanis a váltást megelőző tarifálásnál feltett kérdésre, miszerint „Mikor okozott utoljára kárt?”, a válaszadásnál nem a koccanás éve, hanem a kifizetés éve a mérvadó. A karácsonyi kár új évi kifizetése esetén például az utóbbit kell feltüntetni. Ha nem így történt, már az is ok a büntetésre.
A károkozókra kirótt büntető szorzó változó, az Unionnál például mindössze 1,2, az Allianznál 1,29-szoros, de a többi biztosító kétszeres-háromszoros díjat számol fel, sőt a Wáberernél négyszeres is lehet a kárelőzményszorzó, ha a baleset 2016-ban történt, és még ugyanabban az évben kártérítést is fizetett utána a biztosító. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a piacon nem egységes az elévülési idő sem. A Generali a 2012 óta okozott károk után büntet, a K&H 2013 óta vizsgálja az adatokat, sok biztosító viszont csak a 2014 utáni károknál számít fel extra díjat. Több biztosítónál az sem mindegy, hány kárt okozott az ügyfél a vizsgált időszakban, milyen bónuszfokozatban volt, vagy éppen hány fokozatot romlott a bónusza az új biztosítási évben.
Ha utólag derül ki a kártörténeti nyilvántartásból, hogy eredetileg hibás adatokat adott meg az ügyfél, és emiatt megugrott a tarifa, van persze megoldás, de többnyire nem fájdalommentes. A legjobban valószínűleg azok járnak, akiknek a káros pótdíjjal együtt is ugyanaz a biztosító kínálja a legkedvezőbb ajánlatot. Az alkuszok szerint egyébként ez viszonylag gyakori. Ilyenkor nincs más teendő: le kell nyelni a békát, és befizetni a magasabb díjat.
Bonyolultabb a helyzet, ha a károkat figyelembe véve egészen más sorrend alakul ki a díjkalkulációnál, és az ügyfél váltani szeretne. A biztosító ajánlatát, ha más a díj, mint amit az ügyfél számolt, 15 napon belül vissza lehet utasítani. Kérdés azonban, hogy megéri-e váltani. Ha nincs legalább tízezer forintnyi megtakarítás, akkor ez egyáltalán nem biztos. Ha ugyanis megkezdődött már a biztosítási időszak, akkor a visszamondott szerződés miatt biztosítás nélkül maradhat néhány héten át az autós, az így eltöltött időszakra pedig fedezetlenségi díjat kell majd fizetnie. Ennek mértéke a legkisebb, 37 kilowatt alatti autóknál jelenleg naponta 310, a legnagyobb, 181 kilowatt fölöttieknél 690 forint, és erre jön még a 30 százalékos baleseti adó is. Aki internetes alkusznál kötötte a szerződést, az élhet az internetes vásárlásokra vonatkozó 14 napos elállási jogával is. Ebben az esetben is megtörténhet viszont, hogy a biztosító visszamenőleg, a kockázatviselés kezdetétől törli a szerződést, vagyis fedezetlenségi díjat kell fizetni egészen addig, amíg egy másikkal le nem szerződik az ügyfél.
Aki kicsúszik ebből a kéthetes határidőből, az már csak abban reménykedhet, hogy sikerül közös megegyezéssel megszüntetnie az árat emelő biztosítóval kötött szerződést. Ha a biztosító ebbe belemegy, akkor elég a szerződésbontásig szóló időszakra kifizetni a díjat, utána már az új biztosítónak kell fizetni. Fontos azonban tudni, hogy dacára annak, hogy az ügyfél ilyenkor általában csak néhány hetet tölt a biztosítónál, ha ebben a rövid időszakban kárt okoz, a bónuszbesorolása az új biztosítónál romlani fog.
Forrás: vg.hu
CLB TIPP: Biztosításkötéskor fokozottan figyeljen a pontos információk megadására! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
Sok autóst ér durva biztosítási meglepetés
Nem kötelező ugyan a téligumi használata Magyarországon, ám ha balesetkor nem megfelelő gumik vannak az autónkon, akkor lehet, hogy a teljes kárt nekünk kell fizetnünk - hívta fel a figyelmet Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz értékesítési igazgatója.
Nem szabhat ki büntetést a rendőr és nem is figyelmeztetheti az autóst, ha nincs téli gumi a járművön, ám ha balesetkor nem megfelelő gumik vannak az autónkon, akkor lehet, hogy a teljes kárt nekünk kell fizetnünk. Az autósoknak a mindenkori útviszonyoknak és terepviszonyoknak megfelelő műszaki állapotú járművel kell részt venniük a közlekedésben, ezt mondja ki a biztosítási szerződés és a biztosítási törvény is.
Ez vonatkozik a téli és a nyári gumira is - emlékeztetett Németh Péter. Gyakorlatilag mind a kötelező biztosításnál, mind a cascónál ugyanaz a szabály vonatkozik a téli gumikra. Ha a helyszínelés, a rendőri intézkedés vagy egy későbbi szakértői szemle azt állapítja meg, hogy a gumi túlságosan kopott volt, vagy a nagy hideg miatt alkalmatlan volt a szabályos közlekedésre, akkor hiába tartottuk be a KRESZ által előírt sebességkorlátozást, hiába tartottunk be minden más közlekedési szabályt, a biztosító megtagadhatja a kár kifizetését a casco biztosítás esetében - közölte Németh Péter.
A kötelező biztosítás esetében természetesen fizet a biztosító a károsultnak, de később akár be is hajthatja a kifizetett összeget a károkozón. Minden esetben a biztosító saját döntési hatáskörébe tartozik, hogy milyen lépéseket tesz, ezt ugyanis már a törvény nem írja elő. Január elsején változott a kötelező biztosítási törvény, így ezentúl ha valaki ittasan vagy kábítószer hatása alatt okoz balesetet, a biztosító ötmillió forintig behathatja azt. Nincs azonban ilyen összeghatár abban az esetben, ha nem megfelelő állapotú járművel veszünk részt a forgalomban. De akár a teljes okozott kárt behajthatja a biztosító egy viszontkártérítésben polgári peres úton.
Nincs olyan kötelező jogszabály, amely szerint a téli időjárási körülmények között csak téli gumival lehet közlekedni Magyarországon, vannak azonban olyan európai államok, amelyek kötelezővé tették a használatát - tudta meg az InfoRádió Óberling Józseftől, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetőjétől. Szerinte kiterjesztő jogértelmezés lenne, ha a téli gumi használatának mellőzése azt jelentené, hogy az autós közlekedésre nem alkalmas műszaki állapotban használja a járművét.
"A jogalkotónak egyértelműen kell nyilatkoznia ebben a kérdésben. Ha úgy gondolja, hogy év bizonyos szakaszában csak téli gumival lehet részt venni a közlekedésben, akkor ezt jogszabályba kell foglalni, és akkor mindenki számára világos lesz" - mondta Óberling József.
A rendőrség csak jó szándékkal figyelmeztetheti az autóst, hogy nem kötelező a téli gumi, de életveszélyes nyári gumival közlekedni a télies útviszonyok közepette. "Sok autós életét tudja megkeseríteni akár egy olyan jármű is, amelyen nincs téli gumi, és ha elfogadjuk, hogy a közlekedés egy nagy társasjáték, akkor illik figyelemmel lenni a többi játékosra is".
A rendőrség úgy látja, jelentősen növekedett azoknak az autóknak az aránya, amelyeket téli gumival szereltek fel, öt-hat éve tíz ellenőrzött autóból jó, ha kettőn volt téli gumi, ma már sokkal jobb az arány.
Forrás: napi.hu
CLB TIPP: Felelős sofőrként figyeljen autója állapotára és számolja újra casco biztosítását! Casco biztosítás kalkulátor >>
Húzós változások a kötelező biztosításoknál
Drasztikusan nőtt a kártérítés címén bevasalható összeg a gépjármű-baleseteknél: az eddigi másfél millió helyett idén 5 millió forintot is behajthat a biztosító azon az autóson, aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt okoz nagy anyagi kárral járó balesetet - hívta fel a figyelmet a a CLB biztosítási alkusz cég.
Több ponton jelentősen változtak a kötelező gépjármű felelősség-biztosításra igénybe vehető kártérítés feltételei, s mivel vélhetően a korábbinál nagyobb erőkkel fogják behajtani az akár több százezresre duzzadt úgynevezett fedezetlenégi díjat, érdemes mindenkinek átnéznie befizette-e rendszeresen a kötelezőjét - figyelmeztet a társaság.
"Érdemes figyelmesen tanulmányozni a napokban a biztosítóktól érkező értesítőket, ezekben ugyanis éppen mostanában a kgfb-vel összefüggő törvényi változásokról értesítik az ügyfeleket" - hívja fel a figyelmet Németh Péter. A CLB független biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója szerint annak ellenére is hasznos lenne mindenkinek "átrágnia" magát a tájékoztatón, hogy annak bizonyos pontjai a laikusoknak bizony nehezen értelmezhetőek és érthetőek.
A számok azonban beszédesek és mindenki számára egyértelműek lehetnek. Az minden figyelmes ügyfélnek feltűnik ezekből a tájékoztatókból, hogy az eddigi másfél millió forint helyett idén akár már 5 millió forintot is bevasalhat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer, pontosabban "a vezetői képességekre hátrányosan ható szer" hatása alatt okoz nagy kárt. Ebben a tételben két újdonság is van: a jelentősen megemelt felső limit, valamint a "hátrányosan ható szer", amely idén januártól felkerült a kizáró okok listájára.
A változásokkal kapcsolatban hasznos lehet legalább annyit már most is megjegyezni, hogy az extrém nagy dologi károknál csökkent a kártérítési limit, vagyis,ebben a kategóriában kevesebbet fizetnek kgfb-re a biztosítók, a személyi sérülések után adható kártérítést viszont némileg megemelték. A törvényi módosításban újdonság az is, hogy a fedezetlenségi díjat - amikor az autós nem fizeti a kötelezőjét - a korábbi korlátlan helyett idéntől már csak 5 évig visszamenőleg szedhetik be a biztosítók.
Németh szerint elképzelhető, hogy az időkorlát miatt még több társaság fogja bírósági úton behajtani ezt a fajta "kintlévőséget", ezért érdemes mindenkinek átnéznie, rendszeresen befizette-e a kötelezőt. A kihagyásnak ugyanis húzós következményei vannak, amitől a biztosítók nem tekintenek el.
Forrás: portfolio.hu
CLB TIPP: Kötelező biztosításának évfordulójakor használja kalkulátorunkat a biztosítók ajánlatainak összehasonlítására! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
December 31. több biztosítás esetében is fontos határidő
A nyugdíjbiztosításoknál és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egy részénél is fontos határnap az év utolsó napja.
Az idei évre járó maximum 130 ezer forint adókedvezmény kihasználása miatt az elmúlt hetekben 10-15 ezren köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést, az adójóváírás megszerzésének azonban feltétele, hogy az idei évre szánt díj 2016 végéig be is érkezzen a számlára - figyelmeztet az Union Biztosító az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Rámutatnak: a nyugdíjbiztosítás a biztosítási piac egyik húzóterméke. Míg 2014-ben 70 ezer, tavaly már 120 ezer adókedvezményes szerződés szerepelt a biztosítók állományában, az Union szakemberei szerint 2016 végére ez a szám 200 ezer fölé emelkedhet. Jelenleg mintegy 80 különböző nyugdíjbiztosítási konstrukció létezik a piacon, minden életbiztosítással foglalkozó biztosító palettáján van legalább 2-3 ilyen termék. Ezen a téren folyamatos a termékfejlesztés, online módon már akár minimális, 1 százalék alatti TKM (teljes költségmutató) mellett is elérhető a nyugdíjbiztosítás.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy annak a mintegy 120 ezer autósnak, akik december elsejéig felmondták az idei év végén lejáró gépjármű-felelősségbiztosításukat, december 31-én éjfélig kell új kgfb- szerződést kötniük. Bár az érintett autósok zöme már a novemberi felmondással egy időben intézkedett az új biztosításról is, az előző évek tapasztalatai alapján mintegy 4-5 ezren erre csak december végéig kerítenek sort.
Jelezték: aki az új szerződés megkötését elmulasztja, már január elsejétől fedezet nélkül marad, és amellett, hogy súlyos kockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint. Emiatt azoknak is célszerű utánajárniuk szerződésük sorsának, akik intézkedtek ugyan az új szerződésről, de az aláírt megbízásról máig nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól. Az első díjrészlet befizetésére ugyanakkor március 1-jéig van lehetőségük az érintett autósoknak - hívják fel a figyelmet.
Forrás: vg.hu
CLB TIPP: Még gyorsan van ideje nyugdíjbiztosítását és kötelező gépjármű biztosítását is megkötnie az új év előtt! Használja kalkulátorainkat:
Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
Kötelező biztosítás kalkulátor >>
Fokozottan figyeljünk értékeinkre az ünnepek alatt!
A karácsonyi időszakban és szilveszter éjszakáján megnő az anyagi veszteséget és kárt okozó esetek száma, és nem szabad alábecsülnünk a karácsonyfa és a tűzijátékok által okozott károk összegét sem. Mielőtt káreseményünk keletkezne, az ünnepek előtt érdemes átnézni, hogy milyen biztosítási fedezetekkel rendelkezünk.
Az Allianz Hungária Zrt. statisztikái alapján az előző 5 év téli szüneteiben a legtöbb tűzeset szilveszter napján történt, emellett a káresemények mennyiségét nézve kiemelkedik még szenteste és december 27-e is. December 28-án keletkezik átlagosan a legkevesebb tűz. Jó hír, hogy 2011 óta csökkenő tendenciát látunk az ilyen jellegű káresemények számát tekintve. A legtöbb tűzesetet társaságunk 2011-ben regisztrálta, a legkevesebbet 2014-ben. Azonban a karácsonyi tűzesetekre elmondható, hogy az átlagos kárösszegüket tekintve, ezek jellemzően nagy károk. Ennek elsősorban az az oka, hogy rengeteg gyúlékony anyaggal vesszük körbe magunkat ezekben a napokban. Az utóbbi években a legnagyobb lakossági kárkifizetést egy családi ház teljes leégése okozta, ez több mint 27 millió forintos kárt jelentett. A legszomorúbb, hogy mindez szenteste történt és nemcsak egy család karácsonyi ünneplését, de az újév kezdetét is elrontotta.
Gyertya, adventi koszorú, csillagszóró, tűzijáték – csak pár elengedhetetlen és gyúlékony karácsonyi kellék, amely körülvesz bennünket decemberben. „Szilveszter éjszaka mindannyian ünnepelünk, és tűzijátékokkal, petárdákkal, valamint pezsgővel köszöntjük az újévet, hogy látványosabbá tegyük az újesztendő eljövetelét. Az élmények mellett ezek a hangulatfokozók kellemetlen meglepetéseket is okozhatnak, ha nem vagyunk kellően elővigyázatosak” – hívta fel a figyelmet Szőke Tamás, az Allianz Hungária Zrt. termék- és portfólió-menedzsment igazgatója.
Ha a lehulló tűzijáték sérülést okoz az autónkon, betörik a szélvédő, vagy szilveszter éjjel megrongálják, akkor a károkra a casco biztosítás nyújthat fedezetet. Baleset miatti sérülésünk esetén az otthonbiztosítás mellé választható kiegészítő baleset- vagy egészségbiztosítás szolgáltatásai nyújthatnak segítséget.
Azonban a biztosítót mentesíti a szolgáltatási kötelezettség alól, ha az adott baleset vagy kár a túlzott alkoholfogyasztásunk következménye – ezt azért szükséges kiemelni, mert kárszakértőink számos olyan káresettel találkoznak szilvesztert követően, amelyek bekövetkezésében az alkohol jelentős szerepet játszik.
„Minden esetben figyeljünk a nyílt láng használatával járó eszközökre, sose hagyjuk azokat őrizetlenül, biztosítsuk, hogy a karácsonyi ünnepek és az újévbe való átlépés valóban felejthetetlen és kellemes emlékeket hagyjon bennünk és környezetünkben! Minden ügyfelünknek nyugodt, békés ünnepeket és boldog új évet kívánunk!” – zárta gondolatait Szőke Tamás.
Forrás: profitline.hu
CLB TIPP: Vizsgálja felül időben lakásbiztosítását! Lakásbiztosítás kalkulátor >>
120 ezer kötelezőt cserélhetnek le az év végén
Az idei év végi kgfb-kampányban az autósoknak már alig több, mint harmada érintett. Ennek megfelelően az érezhető díjemelés, illetve az MKB ügyfeleinek kényszerű biztosítóváltása ellenére sem vár 120 ezernél több biztosítóváltót a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Az idei váltási időszakban már az ügyfelek 85 százaléka vált szerződést alkuszon keresztül. Fontos ügyfélérdek, hogy a biztosítók tarifáiban általánossá váló károkozói pótdíj miatt az ügyfelek – alkuszaikon keresztül – megismerhessék központilag nyilvántartott kártörténeti adataikat.
Az idei kampány aktivitását erősítheti, hogy az előző évhez képest 10-12 százalék között alakul az átlagos díjnövekedés. Ráadásul minden MKB-s ügyfélnek megszűnik a szerződése – januárban ez mintegy 25 ezer autóst érint –, nekik mindenképpen új biztosító után kell nézniük. Ugyanakkor egy év alatt az autósok újabb 6-8 százaléka került ki az év végi váltók köréből. Emellett idén jelentősen esett a visszakötések száma ugyanahhoz a biztosítóhoz, miután azonos tarifálási feltételek esetén jogszabály tiltja az új ügyfelek kedvezőbb megkülönböztetését (tavaly az ilyen kötések tették ki az összes új szerződés mintegy harmadát).
Javában zajlik a kgfb-piac konszolidációja: míg 2015-ben a 15 szereplőből 14 volt komolyan versenyben, 2017-re gyakorlatilag 12 biztosító tarifái közül választhatnak az autósok. Ezzel párhuzamosan a lezajlott díjváltozások nyomán szektorban helyreállt a kár/díj egyensúly, és idén a piaci szereplők a tavalyi 90-nél jóval kevesebb alkalommal, összesen mindössze 62-szer módosították kisebb-nagyobb mértékben tarifáikat annak érdekében, hogy minél pontosabban elérhessék a megcélzott ügyfélkört.
Erre figyeljenek most az MKB ügyfelei
Az MKB Biztosító a következő egy év során fokozatosan mondja fel kgfb-szerződéseit. Ez a jelenlegi időszakban mintegy 25 ezer, az egész évet tekintve pedig mintegy százezer ügyfelet érint. A biztosító amellett, hogy a díjértesítő levele mellé elküldte a fennálló szerződés felmondását, a mai napon külön, tértivevényes levélben is értesíti ügyfeleit a felmondásról. Az érintett ügyfelek fontos teendői a következők:
- December 31-ig mindenképpen válasszák ki az új biztosítójukat (eddig ezt az érintettek mintegy harmada tette meg, átlagosan 4-5 százalékos díjemelkedés mellett)
- Ha negyedéves díjfizetési ütemet választottak, mielőbb rendezzék esetlegesen még fennálló díjtartozásukat. Ha ugyanis szerződésük befizetetlen díjrészlet mellett szűnik meg, kötelező lesz visszakötniük a szerződést az MKB-hoz a biztosítónak a piacinál jóval magasabb szinten meghirdetett, átlagosan 25-szörös díján.
- Ha az ügyfél is benyújtja december 1-jéig a felmondást, akkor esélye van rá, hogy kedvezőbb díjon talál másik biztosítást: néhány biztosító ugyanis pótdíjat ró azokra, akiknek a szerződése az előző biztosító felmondása miatt szűnt meg.
Elérhetővé kell tenni az ügyfelek számára saját kártörténeti adataikat!
A FBAMSZ tagvállalatainak tapasztalata szerint az ügyfelek közel 50 százaléka nincsen tisztában azzal, hogy az előző 3-5 év során mikor és mennyi kárt okozott. Mindez amiatt jelent problémát, mert míg tavaly még csupán öt biztosító alkalmazott károkozói pótdíjat, idén már szinte minden társaság alkalmazza ezt az alapdíj akár több száz százalékos mértékét is elérő tételt.
Egy pontatlan kártörténeti előzményekkel elvégzett kalkuláció az esetek többségében a valóstól teljesen eltérő díjakat és sorrendet eredményez, mely alapján az ügyfél rossz döntést hoz. Mindez kiküszöbölhető volna, ha a Központi Kárnyilvántartó Rendszernek (KKNYR) az adott ügyfélre vonatkozó adatait – az ügyfél meghatalmazása alapján – a nevében eljáró alkusz már a tarifálást megelőzően ellenőrizhetné, vajon a rendszerben szereplő adatoknak megfelelően zajlik-e a díjkalkuláció. Jelenleg ugyanis a KKNYR adataihoz kizárólag a biztosítóknak van hozzáférése.
Elsöprő az alkuszok részesedése az év végi váltásban
Az idei kampányban is a független alkuszok kínálják a legösszetettebb ügyféltámogatást. Kalkulátoraik megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait, a kalkulált díjra pedig árgaranciát is vállalnak. Más összehasonlító rendszerekkel szemben pedig olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények bemutatása, képviselet a kárrendezés során, vagy éppen segítség az elakadt biztosítási adminisztráció előremozdításában. Ezért sem meglepő, hogy az időszak során kezdeményezett szerződésváltások mintegy 85 százalékát az alkuszokon keresztül intézik az ügyfelek.
Forrás: biztositasiszemle.hu
CLB TIPP: Év végén van kötelező biztosításának évfordulója? Használja kalkulátorunkat az ajánaltok összehasonlításához! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
Mi az? Kétszer annyi időt szánnak rá a férfiak, mint a nők
A férfiak közel kétszer annyit autóznak, mint a nők, a közlekedési eszközök közül pedig az autót használják leggyakrabban a magyarok. Ez az utazási forma egyébként nem a legbiztonságosabb, a tömegközlekedési eszközök többségével kevesebb baleset történik. Ennek ellenére csak minden negyedik autós rendelkezik cascóval, 23 százalék pedig nincs tisztában azzal, hogy pontosan milyen kockázatokra nyújt védelmet a casco. Mennyit autóznak a nők a férfiakhoz képest, mennyi idősek az autók, biztonságos-e az autózás - többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a K&H biztos jövő indexének harmadik negyedéves felmérése.
Többet vezetnek a férfiak
A közlekedési eszközök közül messze az autózás a legnépszerűbb: a megkérdezettek 60 százaléka ül autóba hetente többször, míg a második helyen végzett helyi tömegközlekedést a magyarok 32 százaléka használja hetente többször. A autózás népszerűségét mutatja az is, hogy a tavalyi 79 százalékról 82 százalékra nőtt a jogosítvánnyal rendelkezők aránya. A jogosítvány a férfiaknak fontosabb: körükben 91 százalékos a jogosítványosok aránya, míg a nőknél ez az arány csak 76 százalék. Ezzel összefügg, hogy a férfiak többet is vezetnek, évente átlagosan 18 ezer kilométert, míg a nők beérik 10 ezer kilométerrel.
Országos átlagban az emberek 76 százalékának van autója, a nyugati országrészben, a kisebb településeken élőknél magasabb ez az arány. Egyébként javult az autózás biztonságosságának megítélése is: minden negyedik magyar biztonságos közlekedési módnak tartja. Ennek ellenére biztonsági szempontból az autózást még mindig megelőzi a vonat, a helyi tömegközlekedés és a távolsági busz, és még a repülőgép is.
Mi a helyzet az autóbiztosításokkal?
Cascobiztosítással csak az autósok negyede rendelkezik, és a megkérdezettek 23 százaléka tudja pontosan, hogy milyen kockázatok ellen nyújt védelmet. Pedig a casco teljes körű védelmet nyújt a saját hibából bekövetkező károkért (persze ha a szerződés önerőt ír elő, azt nekünk kell állni).
Az autó kora nagyban befolyásolja azt, hogy van-e casco az autón: a legfiatalabb és legidősebb kocsik csoportja között négyszeres eltérés volt. Előbbieknél 40 százalékos volt a casco aránya, utóbbiaknál azonban mindössze 9 százalékot tett ki. Az autóhasználat is szerepet játszik a cascóban: a 20 ezer kilométernél többet autózók 33 százaléka kötött ilyen biztosítást, ezzel szemben a kevesebbet autózóknál 18 százalékos a casco aránya.
Egyre tudatosabbak az autósok, a kötelező felelősségbiztosítást 10-ből 6-an tudatosan választják, azaz mindig megnézik a piaci kínálatot a biztosítás évfordulóján. A kutatásból az is kiderül, hogy ki, honnan tájékozódik: a saját autóval rendelkezők 86 százaléka az internetes összehasonlító oldalakról informálódik, 60 százalék a biztosítók honlapján nézi meg a kötelező felelősségbiztosítási díjakat, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a családtagok, ismerősök kerültek, az ő véleményükre majdnem minden második magyar hallgat.
Forrás: penzcentrum.hu
CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók kötelező és casco biztosításait kalkulátorunkban! Kötelező és casco biztosítás kalkulátor >>
KGFB-kampány - Érdemes még hajtani?
Évről-évre rohamosan veszít jelentőségéből a szokásos KGFB-kampány, idén már csak alig 100.000 ügyfél kegyeiért folyik a harc az előzetes várakozások szerint. Hol vagyunk már a 2010-ben mért mintegy 1,3 millió biztosítást váltótól, vagy a többtíz oldalas újságmellékletektől. A biztosítási szakma egykor egyik legnagyobb csörteváltása lassan az érdektelenség mocsarába süllyed.
A KGFB igen sajátos darabja a biztosítási palettának, lévén mint neve is mutatja, minden gépjárműre kötelező ilyet kötni. Mitöbb, más biztosítási termékektől eltérően a biztosítóknak sincs mérlegelési lehetősége, amennyiben az ügyfél jelzi náluk igényét, kötelezően szerződniük kell vele. A „kötelező” jelzőhöz a legtöbb dolognál az „agyonszabályozott” is társul, ez a KGFB tekintetében sincs másképp, éppen ennek folyományaként született meg gyakorlatilag az év végi KGFB-kampány jellegzetes intézménye, hiszen minden gépjármű tulajdonos számára évente egyetlenegyszer, jól körülhatárolt időszakban nyílt lehetőség a váltásra, a biztosítónak pedig díjtarifái megváltoztatására. Így jött létre gyakorlatilag a piac, ahol az erőviszonyok átrendeződésére törvény által előírt időpontig kellett várni.
A szabályozás azonban időközben több ponton is megváltozott. Mindközül a legjelentősebb, és a jelenlegi helyzet kialakulásáért legnagyobb mértékben felelős módosulás a 2009. évi LXII. törvény megszületése volt. Ennek életbelépésekor már azonnal módosult az év végi kampányban érintettek köre, mivel bevezette a kockázatviselés kezdetétől számított egy éves évforduló fogalmát, így az év közben vásárolt autók esetében már nem a december 31. volt a biztosítási évforduló. A tarifák ettől függetlenül változatlanok maradtak, vagyis az év közben kötött szerződések esetén is az adott év január 1-től érvényes díjak vonatkoztak. Mindenesetre a hatás nem maradt el, a kampányidőszakban váltók száma szinte azonnal meredek zuhanásba fordult, minden évben egyre kevesebben vették igénybe ezt a lehetőséget. Míg a 2010-es kampány eredményeképp 1,3 millióan voltak, addig a tavalyi évben már a legoptimistább becslések szerint is alig 200 ezren váltottak. 2016-ra nézve még nincsenek kézzelfogható adatok, de egyes szakemberek szerint alig 100 ezer váltóra lehet számítani.
Elviekben pedig nem lenne lehetetlen legalábbis a 2011-es eredmények megismétlése, ha azt az irreális helyzetet vesszük alapul, hogy valamennyi érintett vált. Továbbra is a jelenleg forgalomban lévő gépjárművek valamivel kevesebb mint harmada érintett az év végi kampányban, ugyanakkor az árverseny már közel sem olyan gyilkos, mint annak idején. Ez elsősorban egy újabb szabályozásbeli módosításnak köszönhető, 2013-tól ugyanis a biztosítók már év közben is módosíthatják díjszabásukat, azaz nem egy évre előre konzerválódnak a piaci állapotok. Nem véletlenül 2013 a fordulat évének tekinthető éppen emiatt, ekkor kezdett ugyanis kimászni a KGFB piac a folyamatos díjcsökkenés ásta gödörből, a folyamat pedig idén is nagyon jó eséllyel folytatódni fog.
A díjak csökkenő trendjének megfordulása persze nem csupán a szabálymódosításnak tudható be. A KGFB díjszámítást jellemzően meghatározza a gépjárműpiac dinamikája, a gépjárműállomány illetve a finanszírozási piac állapota, illetve a káralakulás, vagyis a balesetek száma és összetétele egyaránt. A teljes állomány továbbra is növekszik, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a forgalomban lévő járművek átlagéletkora is, ami nem éppen pozitív tényező. Sajnos 2013 a baleseti statisztikák szempontjából is a fordulat éve, itt azonban ez negatív irányú, ekkor állt meg ugyanis a balesetek számának 2006 óta tartó csökkenés, és bár 2016-ra nézve még csak az első félév adatai állnak rendelkezésre, 2015-el összehasonlítva emelkedésre kell számítani az év végi összesítés során is. Ennek következtében a biztosítók kárráfordítása is növekedésnek indult, ezt pedig a díjaknak is tükröznie kell.
Mindezek mellett a potenciális váltók száma ellen hat az is, hogy nem lehet már különbséget tenni régi és új ügyfél között 2016 márciusa óta, azaz mindenkinek ugyanakkora mértékű kedvezmény jár. A KGFB helyzet érdekes hozadéka azonban, hogy az árverseny mérséklődésével hogyan kerülnek előtérbe a fizetendő díj mellett egyéb döntési szempontok is. Természetesen az ár továbbra is elsődleges, a legjelentősebb réteg továbbra is a legjobb ajánlatot keresi, ez a hajlandóság azonban egyre mérséklődik az elérhető árelőny csökkenésével. Sok esetben a kötés mellé járó ajándékok döntenek, ugyanakkor egyre többen ismerik fel az online csatorna kényelmét, illetve követelik meg a korszerű csatornák meglétét, az egyszerű ügyintézést választott biztosítójuktól. Természetesen szolgáltatásalapú versenyről még nem lehet beszélni, de az ügyfélkör attitűdjeinek változását jól mutatja, ha már egy ilyen relatíve korlátozott piacon is megjelennek az új igények, mint amilyen a KGFB.
Forrás: biztositasiszemle.hu
CLB TIPP: Amennyiben Önnek is év végén van kötelező biztosításának évfordulója, használja kalkulátorunkat a biztosítók ajánlatainak összehasonlításához! Kötelező biztosítás kalkulátor >>