Hajrázik a kötelező-kampány - Keddig ön is cserélhet
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Hajrázik a kötelező-kampány - Keddig ön is cserélhet

Kedd éjfélig lehet lemondani a régi biztosítást, az alkuszok sűrű napokra számítanak

Finiséhez közeledik az utolsónak kikiáltott kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány. A váltani szándékozó autósok kedd éjfélig közölhetik jelenlegi biztosítójukkal, hogy fel szeretnék mondani a régi szerződéseket, az alkuszokon keresztül váltók azonban jobban teszik, ha már a hét végén döntenek.

A CLB Független Biztosítási Alkusz az e-mailen és faxon érkező meghatalmazásokat még kedden is elfogadja.

„Ennek ellenére nem ajánljuk senkinek, hogy ezt a lépést a legutolsó pillanatra hagyja” – mondta Bravik Attila, a CLB ügyvezető-helyettese. (Az új szerződés megkötésével egyébként nem kell már ennyire kapkodni, az autósok december végéig dönthetik el, jövőre melyik biztosítót választják.)

Forrás: Vg.hu

Nehezebb céges flottakedvezményhez jutni
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Nehezebb céges flottakedvezményhez jutni

Január elsejétől egy céges flotta legalább öt gépjárműből kell, hogy álljon. Jövőre megszűnik a szervezett flotta lehetősége is, a gépjárműpark üzembentartója tehát csak egyetlen vállalkozás lehet.

Pálfi Géza, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. flotta üzletágvezetője szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) 2010-es változásai a flottadíjakra is hatással lesznek. A meghirdetett vállalati tarifa az előző évekhez képest többek között azért is emelkedik, mert több ügyfél várhatóan nem tudja majd igazolni a kedvezményeihez szükséges adatokat. Nehezíti a váltást a tarifák bonyolultsága, a szerteágazó adatigények, valamint a kedvezmények nem egységes értelmezése. Például az ügyfelek akkor juthatnak kedvezőbb díjhoz, ha évekre visszamenőleg prezentálnak adatokat. A kötelező tarifa pedig úgy csökkenthető, ha a cég nagy értékű vagyonbiztosítást is köt.

Fontos a dokumentáció!

Nincsen könnyű helyzetben az a cég, amelyik további kedvezményeket szeretne kapni kötelező felelősségbiztosításának díjából. Mindenképpen jó pont, ha a vállalkozás összegyűjti káradatait, esetleg együttes biztosításra törekszik. Az alkuszcég munkatársa a jövőre vonatkozóan azt tanácsolja a cégvezetőknek, hogy dokumentálják kötelező biztosításuk eredményességét.

Érdemes fokozottan oda figyelni a jogalap elbírálásokra és a szerződések alapján kifizetett kártérítések összegszerűségére is. Gyakori, hogy egy koccanásos balesetben a céges autó sofőrje könnyebben elismeri vétkességét, mivel az nem jár különösebb hátránnyal. A flották jelentős részénél ugyanis már tavaly sem volt bonus-malus figyelés, a céges cascó révén pedig feltehetőleg a saját kár is megtérül. A kedvező díjfokozat megőrzése érdekében azonban a cégeknek mindent el kell követniük a károk megelőzésében.

Rosszul jártak a kis flották

A korábbi évek gyakorlatához képest történt néhány változás a flottabiztosítások szabályozásában is. 2010-től egy flottának legalább öt autót kell tartalmaznia. Szerződő személyként kizárólag egy üzembentartót vagy tulajdonost engedélyeznek, aki csak jogi személy vagy egyéni vállalkozó lehet. Újdonság, hogy az újságokban minden díjmódosító tényezőt meg kellett hirdetniük a táraságoknak és attól nem térhetnek el. Januártól, értéktől függően új kedvezmény és pótdíj elemeket is bevezetnek. A flotta darabszáma így díjcsökkenést vagy emelkedést is hozhat, de a kárhányadot is társaságonként változó módonveszik figyelembe.

A rendszer átalakítása évek múlva érezteti majd igazán a hatását, bár bizonyos változások azonnal jelentkeztek. Például sok flotta, amely eddig ezen a címen olcsóbb biztosításhoz jutott, novembertől már nem felel meg a kritériumoknak. A korábbi magánszemélyes és öt autó alatti járműparkra vonatkozó megállapodásokat most egyéni szerződéssé kell átalakítani.

Óvakodnak az egyesületektől?

A budapesti székhelyű MSc tervező iroda céges flottája hat autóból áll. Duma György műszaki igazgatóhelyettes többnyire a díjszabás alapján választja ki, hogy melyik biztosítótársasággal kötnek szerződést. Persze nem csak a tarifa számít. Az egyesületek ajánlatait például egyáltalán nem vizsgálják, általában a nemzetközi háttérrel rendelkező társaságok ajánlatait részesítik előnyben. "Mindig is alkuszon keresztül intéztük a flottabiztosítást. Az elmúlt néhány évben azonban folyamatosan emelkedett az éves díjunk, végül brókercéget váltottunk. A változást leginkább abban érezzük meg, hogy a korábbinak nagyjából a felét fizetjük. Igaz, az idei díjakat még nem ismerem, mert általában az évforduló előtti utolsó napokban tájékoztatnak a következő évi díjszabásról. Ha túl magasnak találom az árakat, úgyis új ajánlatot kérek. Egy-két százalék miatt természetesen nem váltunk." - részletezi Duma György. A céges flották nagyságát szabályozó rendelkezés hátrányosan érinti a vállalkozást, korábban ugyanis az egyik menedzser családtagjának autóját is bevonták a flottába, hogy meglegyen a minimális darabszám. Idén erre már nem ad lehetőséget a jogszabály. Mivel a tényleges cégautók száma idén hat darabra nőtt, a családtag autójának flottából való kiesése várhatóan nem befolyásolja a céges díjat.

 

Kötelező: még nem késő váltani
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kötelező: még nem késő váltani

Még mindig nem késő biztosítót váltani. Egyes internetes oldalak holnap estig biztosítanak lehetőséget az autósoknak arra, hogy rövid számolás után felmondják aktuális biztosításukat. A tapasztalatok szerint minden évben sokan élnek ezzel a lehetőséggel.

Mit tehet az az autós, aki az utolsó pillanatban ébredt rá, hogy elérkezett a kötelezőváltás végső határideje? Ezzel kapcsolatban két dolgot érdemes szem előtt tartani:

A kötelező biztosítás felmondását – tévhírekkel ellentétben - nem november 30-ig, hanem december 1-jén éjfélig kell eljuttatni a jelenlegi biztosítóhoz. Aki ezt rosszul tudta, máris „nyert” egy napot. A felmondásnak minimum az autós felmondási szándékát, nevét, címét, rendszámát, jelenlegi biztosítási kötvényszámát kell tartalmaznia, valamint az elhagyni kívánt biztosító nevét.
A biztositastipp.hu weboldalon nem feltétlenül kell azonnal dönteni az új biztosító kiválasztásáról, azt ugyanis a felmondás után december végéig ráérnek kiválasztani maguknak az autósok. Mindezt segíti a weboldalnak az a szolgáltatása is, hogy a biztosítási díjakat összehasonlító táblázat egy mentés gomb megnyomásával saját e-mail címre is elküldhető, a folyamat befejezése pedig akár decemberre is halasztható. (Igaz, van olyan biztosító, amelyiknél decemberben már néhány százalékkal magasabbá válik a díj.)

A CLB Független Biztosítási Alkusz adatai szerint tavaly az utolsó napon, december 1-jén sokan éltek az utolsó lehetőséggel: egy átlagos novemberi napnál 33 százalékkal többen kalkuláltak és mondták vissza biztosításukat a társaságon keresztül. Közülük sok autós ráérősen, csak decemberben intézte a szerződéskötést.

"Érdemes lehet még az utolsó napon is lépni, hiszen az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az autósok közel 80 százaléka az idén biztosan találhatna magának kedvezőbb díjat a következő évre." - mondta el Bravik Attila, a CLB ügyvezető-helyettese. Az alkuszcég ezért faxon egészen kedd estig fogadja a felmondásra feljogosító nyilatkozatokat.

A casco-piacnak is jót tett a kampány
2010 május 12.
Kategória:
Casco biztosítás

A casco-piacnak is jót tett a kampány

Az online kalkulátorok tovább erősítik a versenyt

Az idei kötelező kampányban a korábbiaknál intenzívebb érdeklődés övezi a casco biztosításokat is. A CLB Független Biztosítási Alkusz által üzemeltetett biztositastipp.hu internetes oldalon a tarifálók csaknem tizede használja ki azt a tényt, hogy az átkötési időszak nemcsak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb), hanem a casco piacon is jelentős díjcsökkenést hozott. A biztositastipp.hu-n novemberben átlagosan 64 ezer forintos éves díjon köthettek cascot az autósok, ami mintegy 15 százalékkal alacsonyabb, mint az évközben elérhető átlagos netes tarifa.

Sok extrával lehet a legtöbbet spórolni
„A kötelezőváltás miatt óriási az alkuszi oldalak látogatottsága, így az árverseny nemcsak a kgfb, hanem a casco szegmensben is fokozottan érvényesül.”- mondta el Bravik Attila, a CLB ügyvezető-helyettese. A biztositastipp.hu tapasztalatai szerint ráadásul az idén nemcsak az alapdíjban versenyeznek a biztosítók, hanem abban is, hogy az egyébként jelentős többletdíjjal járó extrafelszereltségek közül ki biztosít többet díjmentesen. „A fent említett kampányidőszaki casco díjcsökkenés szinte minden autó- és ügyfélszegmensre igaz, és annál jelentősebb, minél több extrafelszereltség van az autóban. Van olyan biztosító, aki az összes gyárilag beépített extrafelszereltség esetében díjmentességet adott az év végéig casco szerződés kötésének esetére, így a gazdagon felszerelt autók tulajdonosai tudnak most a legtöbbet spórolni, de a szerényebb kivitelű autósoknak is bőven megéri számolni.”

Példaszámítás: 40 éves budapesti férfi; közepes motorral rendelkező Skoda Fabia;
10százalék/100e Ft. önrész; extrák: elektroakusztika, metálfény, és könnyűfém felni
A legkedvezőbb casco-díj 2009 októberében: 68 ezer forint/év
2009 november-decemberében: 53 ezer forint/év
Forrás: biztositastipp.hu

Olcsóbb lehet a komplex gépjármű-biztosítás
A kötelező díjából együttkötési kedvezményt (vagyis ha ugyanott cascót is köt az ügyfél a kgfb mellé) ad a legtöbb biztosító az autósoknak. Az idei kampányban ilyenek az Aegon, az MKB Biztosító, az Uniqa, míg év közben az Allianz.. E kedvezmény mértéke széles határok között mozog. Van, ahol mindössze hat százalékot kaphat a két terméket együtt megvásároló autós, máshol a kedvezmény maximuma 30 százalék is lehet. (A mérték többek között a lakóhelytől és a kortól is függ.) „Akciós cascóra többségében a finanszírozott autók esetében váltanak, az üzemben tartók feltételezhetően ezzel is kompenzálni próbálják a közelmúltban megugrott törlesztőrészleteket.” – magyarázza Bravik Attila.

Jóval kevesebben (például Allianz, Genertel) és kevésbé nagyvonalúan kínálják a biztosítók együttkötés esetén a casco kedvezményt, de így is előfordulhat, hogy az autós további 10 százalékkal lenyomhatja casco díját akkor, ha kötelezője mellé casco-t is köt. ugyanahhoz a biztosítótársasághoz.

Ügyfélbarát kalkuláció mindkét termékre
A casco biztosítások iránti érdeklődést az is generálta, hogy eddig még soha nem volt annyira egyszerű casco díjat számolni egy gépjárműre, mint az idei kampányban. A biztositastipp.hu például a kötelező biztosítás 2010-es díjának kiszámolásához szükséges néhány adat beírása után automatikusan az akciós casco díjakat is megmutatja az autósnak. Az extrafelszereltségek széleskörű díjmentessé válása miatt nem kell az autó típusának, és pontos felszereltségének listázásával külön időt tölteni, hiszen az akciós casco díjaihoz ebben az esetben a kötelezős paraméterek is elegendőek.

Már csak néhány nap maradt a váltásra
A jelenlegi kötelező biztosítás felmondását december 1-jéig kell eljuttatni a jelenlegi biztosítóhoz. „A CLB Független Biztosítási Alkusznál felkészültünk az utolsó rohamra: faxon, valamint e-mailen még kedden is fogadjuk a felmondásra feljogosító nyilatkozatokat. Ennek ellenére nem ajánljuk senkinek, hogy ezt a lépést a legutolsó pillanatra hagyja – mondta Bravik Attila, a CLB ügyvezető-helyettese – Ennek ellenére aki még nem lépett, annak még maradt egy teljes hétvégéje arra, hogy mérlegelje, milyen biztosítást, hol, milyen áron kíván megkötni autójára a 2010-es évre.”
 

 

 

Pezsgőbontásig érdemes ellenőrizni, megvan-e az új kötelezőnk!
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Pezsgőbontásig érdemes ellenőrizni, megvan-e az új kötelezőnk!

Már csak három napig köthetik meg az új biztosításukat azok az autósok, akik novemberben felmondták kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb).

A többség ugyan a felmondással egy időben megkötötte új biztosítását is, ám aki a biztosítótól vagy az alkuszától még nem kapott visszajelzést a befogadott ajánlatról, mindenképpen járjon utána, nem akadt-e el az ügyintézés valahol – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A változó jogszabályi környezetben érdemes áttekinteni, a következő időszakban mire célszerű még odafigyelni!

A kampány során a legtöbben egyszerre intézkednek a régi biztosítása felmondásáról és az új biztosítás megkötéséről. Ha a régi biztosítás felmondása sikeres, de az újat valamilyen okból nem kötik meg szilveszterig, az autós már január 1-jén is biztosítási fedezet nélkül maradhat, ami baleset okozása esetén komoly probléma forrása lehet. Gondoljunk csak egy személyi sérüléssel járó káresemény anyagi következményeire. Ha nincs biztosító, amely átvállalja a károkozóra háruló igen jelentős anyagi terhet, akkor az könnyen egzisztenciális problémát is okozhat egy-egy család számára. A másik jellemző probléma, hogy a felmondás nem jut el időben biztosítónkhoz, kisebb gondot okoz: ilyenkor a korábbi biztosítás él tovább a meglévő biztosító által ajánlott díjon.

Vegyük alapul azt az esetet, amikor az új szerződés is sikeresen megköttetett! Ilyenkor a biztosító, vagy a váltásban közreműködő alkusz az esetek túlnyomó többségében január elején megküldi az első díjrészlet befizetéséhez szükséges számlát, illetve csekket. Ezentúl azonban már azokban az esetekben sem kell aggódnunk, ha esetleg január végéig sem érkezik meg a befizetéshez szükséges csekk, mivel az idei évben a törvény a szabályosan megkötött biztosítások esetén már 60 napos díjhalasztást tesz lehetővé. Ez azt jelenti, hogy március elsejéig a rendőr sem büntethet, ha nincs nálunk a befizetést igazoló szelvény. Ha azonban februárig első napjaiban sem érkezik meg a számla, mindenképpen járjunk utána, mi történhetett, mivel akár küld számlát vagy csekket a biztosító, akár nem, a díjfizetés az ügyfél felelőssége.

„Közúti ellenőrzés vagy egy esetleges baleset esetére viszont már január elsejétől tartsuk magunknál a biztosítási szerződés megkötéséről szóló igazolást! – javasolja Papp Lajos, az FBAMSZ elnöke. „Az autóstársnak vagy az intézkedő rendőrnek így tudjuk bizonyítani, hogy nem közlekedünk érvényes biztosítás nélkül.”

Amennyiben a számla időben megérkezik érdemes ellenőrizni, hogy az a meglévő bónusz-malusz fokozatunknak megfelelő díjat tartalmazza-e. Ez a korábbi évekhez képest az egyik legfontosabb, és egyértelműen ügyfélbarát változás: az első díjat a biztosítók már nem A0 fokazatban, hanem az üzembentartó által megadott bónusz besorolás szerint rögzítik.

Nem csak a kötésben segítenek az alkuszok

A kötelezőbiztosítás-váltási időszak immár évről évre olajozottabban zajlik. Az új, ügyfélbarát jogszabályi változások ehhez most még inkább hozzájárultak. Adminisztrációs hibák azonban mindig előfordulhatnak. Azok, akik igénybe vették az alkuszok szolgáltatásait, minden, a biztosítással kapcsolatos probléma esetén is számíthatnak a szakértő támogatására.

„Az alkuszok feladatai nem érnek véget a szerződés megkötésével. Ez igaz a kötelező biztosítás esetében is.” – mondta el Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – „Számon kell tartaniuk a határidőket, emellett szükség esetén segítenek a kártörténeti igazolás megszerzésében, és az adminisztrációs hibák tisztázásában is. Azt is érdemes tudni, hogy baleset esetén a független biztosításközvetítőhöz akkor is bizalommal fordulhatunk, ha éppen nem károsult ügyfélként, hanem károkozóként van szükségünk szakértő segítségére.”

A válság miatt nő a kereslet a biztosítások iránt
2010 május 12.
Kategória:
Casco biztosítás

A válság miatt nő a kereslet a biztosítások iránt

Nőtt a kereslet a kockázati életbiztosítások iránt a válság miatt, ezért a francia April csoport magyar képviselete új, casco-szerű termékkel jelenik meg a piacon - közölte az MTI-vel François Maresquier, a biztosításközvetítő April CEE Development Kft. vezérigazgatója.

A kft. vette át az ACE munkanélküliségi biztosítással rendelkező ügyfeleit, miután az beszüntette a jövedelemkiesés-biztosítás termékének értékesítését és 2010. január 1-ére felmondta a meglévő szerződéseit. Így jelenleg az April az egyetlen cég, amely önálló munkanélküliségi biztosítást kínál a magyar piacon.

A társaság saját biztosítási módozatokat dolgoz ki, a kockázatot pedig egy biztosító vállalja. A terméket is az April értékesíti, és végzi az azzal kapcsolatos adminisztratív munkát. A munkanélküliség biztosítás kockázatviselője a francia AXA biztosító.

A hagyományos kockázati életbiztosítást - amely akkor szolgáltat, ha a biztosított meghal - általában 10 évre, vagy hosszabb időre kötik. Kivétel a hitelfedezeti életbiztosítás, amely a hitel futamidejével egyezik. Az April új termékét azonban egy évre kínálja, a futamidő pedig évről-évre meghosszabbítható, és évente változtatható a biztosítási összeg is. Miután a biztosított a cég saját, illetve a partner alkuszok honlapján nyilatkozik egészségi állapotáról és a kért biztosítási összegről, azonnal megtudja, hogy biztosított lehet-e, illetve milyen díjon. A biztosítás akár 10 perc alatt megköthető. Egy, a 30-as éveiben járó személy 10 millió forintos összegre havi kétezer forint alatt köthet biztosítást.

A biztosítás kockázatát az Axeria Prévoyance biztosító magyar fióktelepe vállalja.

Az 1988-ban Lyonban alapított April Csoport 20 év alatt az első helyet érte el a francia biztosítási piacon. A csoportot 70 társaság alkotja, 3.500 alkalmazottja van és összesen három millió biztosított ügyféllel rendelkezik több, mint 30 országban. A 2008-as forgalma 736 millió euró volt, a nettó haszon pedig 61 millió eurót tett ki. A biztosítás minden ágazatában tevékenykedik, de fő területe az egészség-, illetve a személybiztosítás. Az April CEE Development az April csoport képviselete Magyarországon, amelyet 2007 végén alapítottak, és amely a csoport termékei mellett, saját, egyedi megoldásait is kínálja a magyar piacon.

Forrás: Népszava.hu

Kgfb: több mint egymillió autós váltott tavaly
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kgfb: több mint egymillió autós váltott tavaly

Több mint egy millió autós váltott biztosítót tavaly a kötelező felelősségbiztosítási kampányban. Többségük még nem kapott csekket az új biztosítótól, de nem kell aggódniuk, a fizetés végső határideje ugyanis március 2-a.

Januártól az eddigi kormányrendelet helyett törvény szabályozza a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Az új jogszabálynak köszönhetően harmincról hatvan napra nő a türelmi idő. Ez azt jelenti, hogy ha az ügyfél nem fizeti be a díjat, akkor az esedékességtől számított hatvan napig még nem szűnik meg a biztosítása. Ez azért is nagyon fontos, mert tavaly rekord számú, több mint egy millió autós döntött úgy, hogy másik biztosítónál szeretné a kötelező felelősségbiztosítás díját fizetni. A biztosítók többsége pedig éppen a nagy adminisztrációs teher miatt még nem küldte ki a csekkeket. Várhatóan január végéig mindenki megkapja a csekket.

A hatvan nap március 2-án jár le, addig tehát elég a decemberig befizetett csekket felmutatni egy közúti ellenőrzés során, de nem árt, ha az új biztosítási szerződés ajánlata is az autósnál van. A síelőknek és más külföldre utazóknak szüksége lehet a biztosítást külföldön igazoló zöldkártyára, amit már a díj befizetése előtt is megkaphatnak. Ehhez magát a biztosítót vagy azt az alkuszcéget kell megkeresni, amelyen keresztül megkötötték a biztosítást. A postázást is figyelembe véve, érdemes az utazás előtt legalább egy héttel kérni a zöldkártyát, vagy személyesen elmenni érte.

Az év elején hatályba lépett törvény fontos eleme, hogy aki már január 1-je után vásárol autót, annak a kötelező biztosításának az évfordulója a vásárlás napjára esik majd – mondja Cselovszki Zsolt a Független Biztosítási Alkuszok gépjárműszekciójának vezetője. Attól nem kell tartani, hogy elfelejti az évfordulót az ügyfél, ugyanis ki kell majd erről értesíteni.Az majd csak évek múlva derül ki, hogy az autósok valóban jól járnak-e ezzel az új szabállyal. Idén ősszel még lesz kötelező kampány, hiszen az 2010-ben autót vásárlókon kívül mindenki másnak még január 1-je az évforduló. De az évek során ez a kampány elhal majd.

Ugyanakkor éppen az őszi kampányoknak és az internetes összehasonlítások elterjedésének volt köszönhető, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent a kötelező biztosítás átlagdíja; negyvenötezer forintról tavaly ősszel már huszonötezer forintra olvadt. Ha nem lesz ekkora felhajtás a kötelező biztosítás körül, nem valószínű, hogy az autósok ilyen figyelemmel kísérik majd a díjakat.

Forrás: mr1-kossuth.hu

Még egy hónapig lehet befizetni az új kötelezõbiztosítási díjakat
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Még egy hónapig lehet befizetni az új kötelezõbiztosítási díjakat

A korábbi gyakorlattal ellentétben nem 30, hanem 60 napos díjhalasztás van érvényben 2010-ben a 2009-ben felmondott és átkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások esetében. Vagyis 30 nap áll még rendelkezésre, hogy a biztosítók kézbesítsék az új szerződéseket és a tulajdonosok befizessék az első csekkeket.

A halasztott díjfizetésnek köszönhetően nem kell aggódni, ha esetleg január végéig sem érkezik meg a befizetéshez szükséges csekk, mivel a törvény a szabályosan megkötött biztosítások esetén már 60 napos díjhalasztást tesz lehetővé. Ez azt jelenti, hogy március elsejéig a rendőr sem büntethet, ha nincs nálunk a befizetést igazoló szelvény. Ha azonban februárig első napjaiban sem érkezik meg a számla, mindenképpen érdeklődni kell, hogy mi történt, hiszen akár küld számlát vagy csekket a biztosító, akár nem, a díjfizetés az ügyfél felelőssége.

Az első csekkek befizetéséig érdemes a biztosítási szerződés megkötéséről szóló igazolást a járműtulajdonosoknak magukkal vinni.

Forrás: MagyarOnline.hu

Mit tehet, ha kátyú rongálta meg az autóját?
2010 május 12.
Kategória:
Casco biztosítás

Mit tehet, ha kátyú rongálta meg az autóját?

A kátyú okozta kárért a közút fenntartója felel elsődlegesen, aki a kocsija casco biztosítására akarja megjavíttatni a kárát, gyakran szembesül azzal, hogy a javítási költség nem éri el az önrészt.

A fagyok az idén is megviselték az úthálózatot, így szaporodnak a kátyúk. Az úthibákból keletkezett károkért a közút fenntartója felel, ezért minden esetben az illetékes szervhez kell fordulni elsődlegesen a kárbejelentéssel. Ez legtöbbször a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, illetve a városi vagy kerületi közterület felügyeletet jelenti - áll a közleményben.

Amennyiben a károsult a saját casco biztosításának terhére szeretné rendezni a kárt - például azért, mert nem bizonyítható egyértelműen a káresemény oka - akkor a saját biztosítója felé a szokásos módokon kell bejelenteni az eseményt. Minden kátyú okozta káreseménynél nagyon fontos a pontos dokumentáció, hiszen a későbbiekben a károsultnak kell bebizonyítania, hogy a kár ott és úgy következett be, ahogy azt bejelenti. Ezért minden esetben készíteni kell a kátyúról, annak úton való elhelyezkedéséről és az autóról is fényképet, amit már a legtöbb mobiltelefonnal is meg lehet tenni.

A legtöbb káresemény a könnyűfém felnik töréséből keletkezik, de nagyon gyakori a gumiabroncs sérülése és a lengéscsillapító rongálódása is. A casco kárrendezésnél gyakori, hogy a kár nem éri el az önrészt.

Forrás: Stop.hu

Késnek a csekkek, félmillió biztosítás nélküli autó az utakon
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Késnek a csekkek, félmillió biztosítás nélküli autó az utakon

Mintegy félmillióan autóznak úgy, hogy a kocsijuk erre az évre még nincs biztosítva, mert még nem fizették be az esedékes első részletet. Erről kivételesen a biztosítók tehetnek, mert sok helyre nem küldték még ki a felelősségbiztosítással kapcsolatos szerződéseket és csekkeket – olvasható az egyik legnagyobb biztosítási alkuszcég közleményében.

Csaknem félmillió autós aggódik, mert nem kapott csekket, ezért nem is fizethette még be a gépkocsi-felelősségbiztosítás első részletét. A késlekedést a biztosítótársaságok a megnövekedett adminisztrációs terhekkel magyarázzák, hiszen csaknem 1 millióan váltottak tavaly szolgáltatót. Ugyanakkor a szerződés hiánya miatt egyre több autós aggódik, hiszen úgy tudják, hogy az esedékes díjat január végéig ki kell fizetni. Ők úgy látszik nem értesültek arról, hogy tavaly óta új törvény szabályozza a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Ennek köszönhetően harmincról hatvan napra nőtt az úgynevezett „türelmi idő”, amelyet az esedékességtől számítanak. Ezalatt még nem szűnik meg a hátralékosok szerződése sem. Március elejéig nincs ok az aggodalomra – nyilatkozta Németh Péter, az évente közel 180 000 biztosítást kötő alkuszcég, a CLB kommunikációért felelős vezetője.

A szakértő azt ajánlja, hogy minden autós tartsa magánál a biztosítási alkuszától kapott szerződés tervezetét és a tavalyi utolsó negyedévre kapott csekkjét. Ezek felmutatásával lehet igazolni az érvényes biztosítást. Ugyanakkor mindez kevés azoknak, akik külföldre utaznak, mert sok országban szigorúan kérik a zöldkártyát, amit éppen az adminisztrációs terhek megnövekedése miatt lassabban állítanak ki a biztosítók. A szakértő ezért azt javasolja, hogy indulás előtt legalább 7-8 nappal kérjék ki a dokumentumot azok, akik postán szeretnék azt megkapni. Németh ugyanakkor hozzátette: ennek beszerzése feltétlenül ajánlott többek között a Romániába, Szlovákiába, Olaszországba, Lengyelországba, a balti államokba és Törökországba utazóknak. Sajnálatos azonban – tette hozzá –, hogy ezt az autósok 30-40 százaléka „elfelejti”.

 

Oldalak