2015 november 27.

Kategória: 

  • Gépjármű biztosítás

Kérdés: 

Üdvözlöm! 2015. szeptemberéig az astra biztosítónál voltam és szept. 4-én fizettem be az éves díjat, de 11-én közös megegyezéssel a szerződés fel lett mondva a csőd miatt. Kérdésem, hogy ezt az összeget(az éves díj) mikor kaphatom vissza?
Előre is köszönöm a választ!

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!
 
A befizetett, de meg nem szolgált díjak visszatérítése a román
garanciaalap (FGA) illetékességi körébe esik, visszafizetési
kötelezettsége akkor keletkezik, ha jogerősen kimondják az Astra
felszámolási eljárásának kezdetét. Díj visszatérítési igényét a
Román garancia alapon kívül az MNB tájékoztatása szerint még a
garanciaalap által kijelölt magyar megbízottaknál is
előterjesztheti, a kártérítést igénylő űrlap és a szükséges
dokumentumok csatolásával, amit jelenleg csak román nyelven lehet
elérni.
 
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 1541 - 1560 / 1682
agauke
2014 június 29.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Kedves Hölgyem/Uram, Szeretném a segítségüket kérni a következőben. Kaptam 2 db felszólítást is egy behajtó cégtől elmaradt kötelező biztosítás megfizetéséről. Az autót már eladtam 2012 Novemberében és mikor ezt megtettem a kötelező biztosításom be volt fizetve és érvényes volt. A behajtó cég állítása szerint viszont csak 2012.10. hóig volt érvényes biztosításom és most a fennmaradó időt követelik. Mivel a forgalmiban hagytam a befizetés igazoló csekket így ez már nincsen a birtokomban. A behajtó cég mind a két felszólítását sima (nem ajánlott vagy tértivevényes) postai levélben tette meg. Már azzal fenyegetőznek, hogy bíróságra viszik az ügyemet. Mennyire vehetem én ezt komolyan? Amennyiben nincs meg a befizetést igazoló bizonylatom, hogyan tudom mégis igazolni, hogy a követelés alaptalan? Előre is köszönöm a segítségét! Üdv, agauke
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Levele alapján csak következtetni lehet arra, hogy díjelmaradása nem több, mint egy hónap, ha novemberben adta el gépjárművét és októberig volt rendezett a biztosítása, jogos az elmaradás követelése.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

sándor
2014 június 28.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
jó napot érdeklödnék honnan tudnám lekérdezni a biztositoot éveimet magyarországrol . mert németországban vásároltam egy autót és ahoz kellene igazolás miota volt a nevemen autó magyarországon válaszát nagyon várom és köszönöm elöre is tisztelettel jakab sándor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Németországban is a balesetmentes időszakot kell igazolnia, amire a legjobb megoldás az utolsó biztosítási kötvénye, illetve az utolsó hazai biztosítótól egy kármentességi igazolás, melyet kérnie kell.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Csizmadia Nóra
2014 június 27.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
2008-ban vásároltam az autómat svájci frank hitelre integrált cascóval az Erte leasinggel. A Groupama Garancia biztosító adta a casco biztosítást hozzá.Most jár le a 72 hónapos futamídő. De mivel menet közben kértem az átállást havi fix konstukcióra, az árfolyamkülönbözet miatt még két évig fizetnem kell a tartozást. A Bank küldött egy levelet, hogy az integrált casco már nem érvényes és kössek új cascót az autóra különben felmondja a hitelszerződést.Ez jogszerű? Ráadásul a számlakivonatokon csak svájci frank szerepel,nem látni tételesen,hogy mennyi volt a casco összege. Még az is lehet,hogy a cascot is svájci frankban fizetették és ez is hozzáadódott az árfolyamkülönbözet miatti tartozásnövekedésbe? köszönettel
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A bank az Önnel kötött hitelszerződés alapján minden bizonnyal jogszerűen jár el, amikor kéri casco biztosításának igazolását. A beépített casco díját a bank a kamatokba építette be, annak díja forintban nagy valószínűséggel nem változott a 6 éves futamidő alatt az az árfolyam különbözetet nem befolyásolhatta. Vélhetően gépjárműve már több, mint 6 éves, oldalunkon talál a gépjármű korának megfelelő, megfizethető casco biztosítást:
http://www.clb.hu/casco-biztositas/casco-biztositas-dijszamitas.php

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gábor
2014 június 27.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Kedves Szakértők.! Már harmadik éve vagyok "biztosított" de még mindíg 0-ás bónusz besorolással, mivel mindig autócsere történt mielőtt letelt volna az egy év. De utána rögtön volt másik autó kvázi folytatólagosan volt biztosítás.. Kérdem én ha minden évben új autót veszek 10 évig akkor a 10 év után is 0-ás leszek?..nem túl igazságos ha így van tényleg.. Üdv Gábor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Biztosítási éven belül egy gépjárművel legalább 9 hónapnak kell eltelnie balesetmentesen ahhoz, hogy a bónusza is emelkedjen, ezt a jogot csak így szerezheti meg.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Balog Krisztián
2014 június 24.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm Szakértő! 2013.6 hóban vásároltam egy személy gépkocsit,amit át is írattam a nevemre. Interneten kötöttem rá egy biztosítást az egyik ismerősöm segítségével.De sajnos az űrlap kitöltésekor a vezetéknevemet az ismerős el írta, Balog Krisztián helyett Horváth Krisztián néven küldte el a biztosítónak az űrlapot. A biztosító ki is küldte a csekkeket Horváth Krisztián névre ,én ezeket a csekkeket el kezdem fizetni de közben küldtünk egy emailt a biztosítónak a név elírásról de erre nem reagáltak. Én tovább fizettem Horváth Krisztián néven a biztosítási csekkeket,egészen 2014.4 hó ig. 2014.05 hó ban ideiglenesen ki vonattam a kocsit a forgalomból. A kivonásról szóló igazolást el vittem a biztosítónak.Az ügy intéző meg nézte a nyilvántartásukat és aszt mondta hogy,2013.6 hó tol nincs biztosításom!Tehát gyakorlatilag az autó névre vétele óta nincs biztosításom,és az azóta el telt időszakra mabiz dij fizetésre vagyok kötele. Ugyan Horváth Krisztián néven fizettem az említett időszakban a biztosításomat,de Balogh Krisztián nincs regisztrálva. A kérdésem az lenne hogy mi a tehendő ilyenkor?Fizettem a biztosítást csak sajnos nem a saját vezeték nevemen.Hogy lehetne eszt el intézni? Több hónapnyi mabiz díjat kellene fizetnem egy vezeték név elírás miatt! Ha esetleg nem tudják eszt nekem jóvá írni akkor eszt be hajtják rajtam? Segítségét előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javaslom, az időközben küldött e-mailre és a fizetési bizonylatokra hivatkozva kérje a biztosítóját, biztosításának újra érvénybehelyezésére!

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Hérány Katalin
2014 június 24.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! A segítségét szeretném kérni fedezetlenségi díj - jal kapcsolatban. - Édesapám elhunyt 04.10.-én - Kgfb érvényben , kifizetve 06.18.-ig az Ő nevére - Hagyatéki jogerős végzés 06.03. - Egy másik biztosítónál kgfb kötve az én nevemre, mint örökös, tulajdonos 06.04.-én, a gépjármű átíratva 06.05,.-én - Fedezetlenségi díjat számolnak fel 04.10-től 06.04.-ig, mondván , hogy az okmányirodában 04.10. ( édesapám halála ) dátumától kell, hogy a tulajdonjog be legyen jegyezve. - Édesapám biztosítójának jeleztem kb. a halál után 2 héttel, hogy Ő elhunyt, mire a válasz az volt, hogy a jogerős hagyatéki végzésig nem lehet megszűntetni a biztosítást. Kérdezem, hogy mit kell tenni. Köszönöm válaszát előre is.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Nem számolhat az új biztosító fedezetlenségi díjat, Édesapja biztosítója helyes és jogszerű tájékoztatást adott, ők csak a hagyatéki végzés hatályával törölhetik a biztosítást, amit azonnal meg is tesznek, amint bemutatja a jogerős végzést. Az Ön biztosítója csak a korábbi biztosítás törlését követően tudja fogadni biztosítását, amire túlfizetés van, tehát nincs díjjal fedezetlen időszak, nem kérhetik a fedezetlenségi díjat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Palló Csaba
2014 június 20.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Tegnapi nap kötöttem kötelező biztosítást online kismotorra és nem írtam fel a baleseti adó összegét, hol tudom megnézni? A másik kérdésem, az alkuszi megbízást kinyomtattam, aláírtam, telefonnal lefényképezve is feltölthetem? Előre is köszönöm Üdvözlettel: Palló Csaba
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, az alkuszi megbízást így is feltöltheti. A szerződése adatait pedig a tegnap felhasználó névvel és jelszóval létrehozott saját ügyfélkapujába belépve tudja részletesen megtekinteni. Ott tudja feltölteni az alkuszi megbízást is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kovács Gabriella
2014 június 19.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Van egy gépjárművünk, amit minden év szeptemberében a következő év márciusáig hat hónapra kivonatunk a forgalomból. Erre az időszakra a kötelező biztosítás szünetel. Mivel a biztosítás fordulónapja decemberben van, és ezt mi soha fel nem mondtuk, eddig minden évben ugyanannál a biztosítónál kellett március hóban jelezni a biztosítás feléledését, akinél a biztosítás már évek volt. Ebben az évben egy helyi alkuszcég azt a felvilágosítást adta, hogy megköthetjük más biztosítónál is a kötelezőt. Talált is egy jóval olcsóbbat, akikkel meg is kötöttük a szerződést, és ez év júliusáig befizettük nekik a kgfb díját. Ezután jelentkezett az előző biztosító. Küldte a szerződést és közölte, hogy a másik biztosítónál nem köthettünk volna szerződést, mert nem mondtuk le náluk a biztosítást. Ezután már az alkuszcég is azt mondta, hogy ő hibázott, tényleg nem köthettünk volna szerződést az új biztosítóval. Így befizettük a biztosítási díjat a régi biztosítónknak is. Megírtuk a helyzetet az új biztosítónak, csatoltuk az igazoló okiratokat, és kértük őket, hogy tekintsék tárgytalannak a velük megkötött szerződést, és utalják vissza nekünk a befizetett díjat. Az új biztosító ezt nem akarja megtenni arra hivatkozva, hogy náluk egy nappal korábban kötődött a szerződés, mint az előző biztosító által kiküldött papíron szerepel. Sőt, mivel az előző biztosító nem adta át nekik a bónuszigazolást, B0-ba tették át a járművet, és még plusz díjat is követelnek tőlünk. Az lenne a kérdésem, hogy kinek van igaza? Kivel van most élő szerződésünk tulajdonképpen? Mit tudunk tenni az ügyben? Köszönettel: K.G.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Két biztosítási kötvénye biztosan nem lehet. Az Ön biztosítóját a KÁNYA nevű, Központi Állomány Nyilvántartó rendszerben lehet megnézni. Ehhez jogosultsága a biztosítónak van, bármelyik érintett biztosító ügyfélszolgálata meg tudja tenni Önnek. Ahol rögzítve van a kötvénye, annál van jelenleg a biztosítása és oda kell fizetnie. A másik biztosítónak a díjakat Önnek túlfizetés esetén vissza kell utalnia.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

szücs István
2014 június 18.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő Nemrég külföldről behozott és forgalomba helyezett gépkocsimra casco biztositást szándékozom kötni.A kérdésem mi alapján határozza meg a biztosító a gépkocsim értékét esetleges lopás vagy totálkár esetén? Lehetséges e ,hogy a vásárlási számlát veszik alapul az értékbecslés során? köszönettel Szücs
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az ilyen esetekben mindig az EUROTAX rendszere lesz az irányadó, ahol a biztosító a megadott szempontok alapján tarifálhatja majd ki az Ön gépkocsija akkor értékét. A casco biztosítása értékét kiszámolhatja az oldalunkon és ott megnézheti gépjárműve jelenlegi EUROTAX értékét is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Forgony Lajos
2014 június 18.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Nagy részben az Önök hibájából 140000.-Ft fedezetlenségi díjat kell fizetnem, mert a megbízásom alapján eljártak a biztosító váltáskor, csak az új szerződésemre egy nappal hamarabbi dátum került ezért a biztosító egy hónap után felmondta. Előzőleg megkaptam az igazoló lapot is.Sajnos internet problémák miatt az erről szóló e-levél nem jutott el hozzám csak most szereztem tudomást amikor bekérték a forgalmit. Ilyen esetben van e méltányosság, van e felelősége az alkusznak?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérem keresse fel ügyfélszolgálati irodáink valamelyikét,hogy pontosan megvizsgálhassuk az esetet. Kollégáim munkaidőben a rendelkezésére fognak állni!

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Pavelka Katalin
2014 június 17.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
2014 áprilisában rácsúszásos balesetem volt. A hibás én voltam. A casco biztosítónál 470 000 Ft kárt állapítottak meg. A javítás után a kárszakértő újból felmérte az autót,amivel azóta is közlekedek. Mai napon hívtak a biztosítótól, hogy nem szakszerű volt a javítás, nem fizetnek. Mi a szakszerű javítás?Lehet újból kérni kárszakértőt, vagy kihez forduljak?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mindenképpen kérje ki pontosan, írásban a biztosítója véleményét a javítás során felmerült kifogásaikat illetően. Ezt követően kérhet újra szakértői vizsgálatot. Annak eredményéről újra egyeztessen a biztosítójával. Ha elakad az ügyintézésben, ilyen esetekben a mi szakértőink is segítségére lehetnek, ha regisztrál weboldalunkon az alábbi linken: http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Zsombor Emőke
2014 június 17.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Kötelező biztosítást kötöttünk Önökkel. Debrecenbe élünk és Ukrajnába készülünk. Kérdésem, hol juthatnánk hozzá a zöldkártyához? Tisztelettel várom válaszukat
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ügyfélszolgálati telefonszámunkon kérje kollégáinkat, akik a zöldkártyát kipostázzák majd az Ön címére.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Nagy János
2014 június 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Érdekes helyzetbe kerültem a kfb-al. 2013 áprilisban volt a biztosításom fordulója mikor nem tartózkodtam itthon. Április végén kötöttünk egy új szerződést aminek a díja már szinte duplája lett mint, ha az eredeti időpontban kötöttük volna, de ez még nem is lett volna nagy baj. Elutaltam az összeget és ezzel azt hittem, hogy rendben is van a történet. Idén februárban kaptam az okmányirodától egy levelet, hogy az autót kivonják a forgalomból a biztosítás hiánya miatt. Bevittem a kötvény és az átutalási megbízás másolatát és ezzel ezt pillanatnyilag megúsztam. A biztosító sokszori keresésemre nagy sokára közölte, hogy nincs biztosításom és ezt követően visszautalta az éppen 10 hónapja elutalt összeget túl fizetés címmel. Hónapok óta nem jutok semmire az ügyben mivel 230000ft-ét követel a biztosító az újra kötéshez ami erősen túlzás főleg úgy, hogy ott volt náluk a pénz és semmi jelzést nem kaptam, hogy valami nincs rendben. Válaszát köszönöm! Üdv
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Próbáljon megegyezni a biztosítójával a tények és a különböző dátumok egyeztetésével. Amennyiben nem jutnak egyezségre esetleges panaszával a biztosítók felügyeleti szervéhez, az MNB-hez is fordulhat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Horváth Zoltán
2014 június 11.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő: Egy koccanásos baleset során megsérült a gépjárművem, a másik gépjármű vezetője nem ismerte el a kár okozást, rendőrt hívtunk, nem töltöttünk ki a helyszínen kárbejelentőt. A helyszínelést követően mi a teendőm a kárrendezés érdekében, kinek kell bejelentenem a kárt, ki végzi a kárszemlét? Üdvözlettel: Horváth Zoltán
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérje ki a rendőrségtől a károkozó biztosítóját és annál is, illetve a saját biztosítójánál is jelentse be a kárt. A rendőrségi jegyzőkönyvet később majd csatolnia kell.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Katalin
2014 június 07.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Autónkat hitelre vettük, van casco biztosításunk. Pár hete egy árokba borultunk vele, csak a kaszni sérült, de a kárbecslő gazdasági totálkárt állapított meg. A biztosító nevetségesen alacsony piaci értéket és roncsértéket adott meg. Mit kell tennem, ha nem fogadom el az ajánlatukban szereplő kárrendezési összeget?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító az Eurotax katalógusból állapítja meg a sérült gépjármű kárkori értékét, melynek összege nagy mértékben függ attól, hogy az adott gépjárművet hol helyezték forgalomba (Magyarország, külföld), hány kilométert futott (átlagos, vagy a fölötti a futásteljesítmény), hanyadik tulajdonosnál következett be a káresemény, volt-e szervizkönyve, volt-e előzménykára, ha volt azt szakszerűen javították-e, belső kárpit mennyire elhasznált, piszkos, kívülről az autó mennyire karcos, és hat év felett mennyi idő van még a következő műszaki vizsgáig.

A roncsértéket nem a biztosító állapítja meg, a roncsbörzéjén legtöbbet kínáló és egyben a vásárlásra is kötelezettséget vállaló vevő által tett összeget vonja le a kárkori értékből, amikor kiszámolja a kártérítési összeget. A roncsot nem kötelező eladnia a börze nyertesének, azt meg is tarthatja, értékesítheti másnak is, a biztosító a biztos vevő tudatában az így kiszámolt összeget téríti meg.

Lehet vitatni a kárkori értéket, a fenti szempontok pozitív irányban is módosíthatják annak összegét, értelem szerűen, ha az változik, változik a javításra fordítható összeg is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Somogyi Jozsef
2014 június 06.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Udvozlom! Felmerult egy lehetseges problema, hogy az automon lehet nincs is aktiv biztositas. Kulfoldre utaztam es itt vasaroltam egy autot es kertek a biztositashoz egy otthoni biztositott auto igazolasat. Az egyik meg is van, viszont az Allianz azt irta, hogy tavaly 9ho29en torolve lett, emailben viszont akkor kuldtek a kotvenyt. A biztositast a volt munkahelyemen dolgozo biztositassal foglalkozo fonokom intezte. Emlekeim szerint a kartyamrol levontak az osszeget. Adott is egy kotvenyt (amit pont most nem talalnak az otthoniak). Hol lehet azt megtudni, hogy melyik biztositonal van az auto? Van erre valami mod? Mert aggodom, hogy valamit elnezett, de nem is tudom most elerni, majd csak kedden. Valaszukat elore is koszonom!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos csak közvetlen megbízással rendelkező biztosító, vagy alkuszcég tudja Önnek megnézni a kötelező biztosításának státuszát, de ha ad a CLB részére egy sima, rendszámra szóló alkuszi megbízást,mi készséggel megtesszük ezt Önnek. Ilyen megbízást letölthet az oldalunkról, vagy személyesen is intézheti az ügyet ügyfélszolgálatainkon.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Túlélő
2014 június 06.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Szeretném kikérni a véleményét az alábbi esettel kapcsolatban: M3-as autópályán megcsúszott az autóm egy 3 sávra kiterjedő kb. 150 m hosszú vízátfolyáson, ami olyan magas volt, hogy a felezővonal sem látszott. A vízátfolyás a semmiből jött, esett ugyan az eső, de nem volt megfelelő a pálya vízelvezetése. 130 km/h-val közlekedtem, egyenes útszakasz, nem volt korlátozó tábla, hogy esőben az adott szakaszon kevesebbel kellene menni. Aquaplaning volt, az autó nekicsapódott a szalagkorlátnak, amely visszalökte és 540 fok pörgés után megáll az úttesten. Az autó gazdasági TK, a szalagkorlát 32 méter hosszan rongálódott. A helyszínen nem ismertem el a felelősséget, a szondám is nullás volt, nem voltam ittas. Ezt követően a mai napon átvettem a rendőrségi levelet, melyben tájékoztatnak, hogy a közúti közlekedés szabályainak megzavarása szabálysértés elkövetése miatt 45e HUF megfizetésére köteleznek, és a járművezetéstől 2 hónapra eltiltanak. Lehet meghallgatást kérni, amellyel élni is fogok a határidőn belül. Kérdéseim: a szalagkorlátban keletkezett kárt a biztosító kifizeti, vagy áthárítja, vagy egy részét kifizeti és én önrészt fizetek? Kötelező és Casco is volt a gépkocsin. A biztosító, már kifizette a gépjárművet. Mennyiben függ a meghallgatástól, hogy fizet-e ilyen esetben a biztosító, és kb. mekkora összegű lehet a kár? Köszönettel: Egy túlélő
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A szalagkorlátban keletkezett kárt a biztosító kifizeti a kötelező biztosítás alapján. A gépjármű casco-ra történő javíttatását a rendőrségi meghallgatás eredménye nem befolyásolja.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Homoki Péter
2014 június 04.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Ügyintéző! 2013 évben 12. hónapig kifizettem a biztosításomat. Új évet kezdve 2014-ben a negyedéves biztosítást ugyancsak befizettem! Sajnos most március 31-ke helyett május 31-ke előtt mentem be hogy kifizessem a negyed évet, de közölték velem, hogy 2013. novemberében megszűnt a biztosításom, és fizessek be 85.000ft-ot az elmaradásért! Kérdem én: ha megszűnt a biztosításom 2013. novemberében, akkor hogyan tudtam befizetni 2014. első negyed évi csekkemet! Azt mondják, csak üzemben tartói bejegyzéssel lehet megoldani! A befizetett csekkjeim megvannak,amikkel igenis bizonyítani tudom, hogy be van fizetve a biztosításom! Kérem tisztelettel a segítségét!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Erre csak az lehet a megoldás, hogy személyesen egyezteti a biztosítójával a befizetések pontos dátumait a meglévő csekkek alapján. Ha nem volt 60 napot meghaladó díjhátralékos időszaka, a biztosítása nem szűnt meg, illetve egyeztetés után visszaállítható. Ha esetleg ilyen hosszú időszak fenn áll, a befizetett díjakat a biztosító visszautalja, de a fedezetlenségi időszakot meg kell fizetnie. Keresse fel a biztosítóját és egyeztessenek. Ha esetleg nem jutnak egyességre, panasszal is élhet problémáját illetően a biztosítók felügyeleti szervénél, az MNB-nél.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ernst
2014 június 04.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
A kedvezményt igazoló dokumentumok beérkezéséig a biztosító a kedvezmények nélküli díjon tartja nyilván a szerződését, melyet visszamenőlegesen módosít a dokumentumok beérkezését követően. -Ez az önök által küldött levélből származik. - T Cím ! Szeretném megkérdezni,hogy Önök miként értelmezik ezt a mondatot ? A biztosítónál megkötött szerződésem -melyre a biztosító postázta és meg is kaptam az érvényes dokumentumokat -milyen jogszabály szerint töröltetik . A hiánypótlás értesítőjük még a válaszom után is úgymond generálódik postafiókomba. Általam küldött emailokra nincs válasz !! Hima Emese hivatkozva ,hogy nincs alkuszi megbízás töröltette szerződésem, de levelemre nem válaszol ! Az ügy tisztázása végett kértem telefonos elérhetőséget melyre szintén nincs válasz . Az ügy előzményéhez tartozik,hogy a szerződés megkötését megelőző nap a biztosítónál még semmi jele az egésznek.Még aznap du. beszéltem az ügyfélszolgálaton egy hölggyel _remélhetőleg rögzítve lett -aki közölte hogy mivel még nem érkezett be a megbízás így stornózza az egészet . Másnap érdekes módon már szerepel a biztosítási szándék az alkuszon keresztül . Megkötötték a biztosítást ezek alapján/mivel azt mondták nincs más lehetőség,hiába mondtam ,hogy már stornózva lett/ és most ebből van problémám . Ha az ember becsületesen akar eljárni akkor csak büntetik ! - ha hagyom az egészet ezek szerint akkor is ez lett volna a végeredmény csak van kgfbm. Eddig számomra bebizonyították az ügyfélcentrikusságukat . Mi a megoldás ? Tisztelettel
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az ügyét a leírtak alapján továbbítottam az ügyfélszolgálatért felelős felső vezetőnknek, hamarosan keresni fogják Önt, hogy a vitás kérdéseket elrendezhessük. Biztos vagyok benne, hogy minden kérdésére tudunk kielégítő választ adni!

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Nagy Gáborné
2014 június 02.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Velem egy háztartásban élő, azonos biztosítónál meglévő kgfb-vel rendelkező férjem autójában kárt okoztam közúton. Egy tanú hajlandó tanusítani, hogy én voltam a hibás (amit készséggel el is imerek). A kérdésem az, hogy ebben az esetben fizet a biztosító a férjemnek, vagy van bármi kizáró ok? A válaszát előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a körülményeket pontosan sikerül a biztosítóval tisztázni, a kártérítésre van esély. Azonban az ilyen eseteket valóban kiemelt figyelemmel vizsgálja ki minden társaság. Ilyenkor a rendőri intézkedés segítségükre lehet a bizonyításban.

Oldalak