2011.07.04

Veszélyes hónapok jönnek az utakon

Az év ezen időszakában többen vesznek részt a forgalomban – az assistance megoldás lehet minden helyzetre

A KSH statisztikája szerint hagyományosan júliusban és augusztusban történik a legtöbb baleset hazánkban, ilyenkor következik be a közúti balesetek 60 százaléka. A nyaralószezon alatt a szokottnál is nagyobb a forgalom, a hőség miatt gyakoribbak az elektronikai meghibásodások is, ráadásul olyan autóvezetők is a volán mögé ülnek, akiknek nincs elég rutinjuk. Az Europ Assistance Magyarország „AutoSOS” szolgáltatása azonnali segítséget nyújt, ha gépjárművünkkel bajba kerülünk, ráadásul már havi párszáz forintért biztonságban érezhetjük magunkat az utakon, majdnem minden helyzetben.

A KSH legfrissebb adatai szerint 2011 első negyedévében 2933 személyi sérüléses baleset történt Magyarországon, ami a 2010-es esztendő hasonló időszakához képest minimális emelkedést mutat. Továbbra is úgy tűnik, hogy a nyári hónapokban vannak a legnagyobb veszélyben az autósok, hiszen az évek óta tartó tendencia szerint ekkor történik a legtöbb súlyos baleset.

Autosos_ksh.jpg

„Az elmúlt években mi is azt tapasztaltuk, hogy a megnövekedett forgalom miatt júliusban és augusztusban több baleset történik az utakon. Tavaly júniusban például 1177 esetünk volt, ugyanakkor júliusban és augusztusban már 1623, illetve 1673 ügyben számítottak a segítségünkre. Az assistance szolgáltatás sok helyzetben jelenthet megoldást, az alapcsomagot pedig havonta már alig több mint két csésze kávé áráért megkaphatjuk. Ráadásul a tavalyi évben a problémák 28%-a külföldön történt, ahol több szempontból is nehezebb lehet a dolgunk. Gondoljunk csak például a nyelvi nehézségekre! Néhány hete egy ausztriai családi kerékpártúra kellemetlen epizódja volt, amikor ügyfelünk rossz üzemanyagot töltött az autójába. Az ebből következő műszaki hiba csak jó pár kilométerre jelentkezett a benzinkúttól. Természetesen ilyenkor sincs ok a pánikra, hiszen az AutoSOS 14 567-es segélyvonala – eltérően más szolgáltatóktól – önhiba esetén is díjmentes segítséget küld, vagy akár a tolmácsolásban is segít, ahogy ebben az esetben is történt.” – mondta Kalmár László, az Europ Assistance Magyarország vezérigazgatója.

A fenti példa is jól mutatja, hogy bármikor előfordulhat olyan helyzet, amikor jól jön a segítség az utakon. Az ADAC (Európa legnagyobb autóklubja) 2010-es felmérése szerint az autósok 53,7%-a az elektromos rendszer meghibásodása miatt kerül bajba, 23,4% hív segítséget a motorvezérléssel adódó problémák miatt. Az Europ Assistance Magyarország AutoSOS assistance szolgáltatásával azonban biztonságban érezhetjük magunkat, akármilyen hosszú útra is indulunk.

autosos_adac.jpg

„A szokásosnak mondható nyári esetszám növekedést ezúttal még egy dolog elősegítheti. A legfrissebb adatok szerint ugyanis az Európai Unióban megélénkült a kereslet a személyautók iránt. Májusban például 7,1 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban. A 27 tagországban összesen 1,20 millió autó kapott rendszámot, míg tavaly májusban csak 1,12 millió. A több gépjármű nyilvánvalóan több meghibásodást és balesetet is jelent, ráadásul nincs is annál kellemetlenebb, amikor éppen az új autónk első hosszabb útján kerülünk bajba. Az Europe Assistance Magyarország segélyhívó központjában jelenleg 70 koordinátor 10 nyelven fogadja a beérkező segélyhívásokat, mindent megteszünk tehát, hogy ne fordulhasson elő, hogy egy ügyfelünk segítség nélkül marad.” – tette hozzá Kalmár László.

Az Europ Assistance Magyarország 2010-ben csaknem 15 ezer esetben sietett a bajbajutott autósok segítségére. A leggyakrabban csereautót vagy taxit biztosított, de számos alkalommal gondoskodott a szállás illetve a hazautazás megszervezéséről és költségéről is.

Forrás: Europ Assiatance

Biztosítás fajta: 

  • Gépjármű biztosítás
Átlag 15 ezret spórolunk a kötelezőn
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Átlag 15 ezret spórolunk a kötelezőn

Akár 20-25 milliárd forintos díjcsökkenést is okozhat 2010-ben a kötelező biztosítások piacán az a közel 1,5 millió darab kötelező biztosítási szerződés, melyet olcsóbbra cseréltek az autósok tavaly novemberben.

A Magyar Biztosítók Szövetségének összesített adatai alapján - az előző évek sikerkampányait figyelembe véve is abszolút rekordnak számító - 1 millió 460 ezer kötelező biztosítás váltás történt tavaly novemberben. Ebből 950 ezer autós új biztosítóhoz szerződött, 510 ezer pedig saját biztosítójánál kötött kedvezőbb áron szerződést. Az autósok megtakarítása mintegy 13-17 ezer forint volt szerződésenként, ami összességében 20-25 milliárd forintos megtakarítást eredményez. Mindez akár 110 milliárd forint alá is csökkentheti, a tavaly még évi 130 milliárdos itthoni kötelező piacot.

A legoptimistább várakozásokat is felülmúló 1,5 millió váltó mintegy 40%-a az internetes honlapok ügyfelei közül került ki, de a kötések nagy számból az is kitűnik, hogy a biztosítótársaságok üzletkötői és a hagyományos (offline) alkuszok is minden eddiginél jobban aktivizálták magukat. A „lakásokba bekopogtató" ügynökök laptopokkal és díjszámító szoftverekkel felfegyverkezve - a rendkívül kedvező díjaknak köszönhetően - azokat az autósokat is rá tudták venni a biztosítóváltásra, akik önmaguktól nem kezdeményezték volna a biztosítóváltást.

Változások jövőre

2011-től nem köbcentiméter, hanem kilowatt alapján kell majd árazniuk a biztosítótársaságoknak. Ez utóbbi azzal jár majd, hogy az eddig egy díjkategóriába tartozó - azonos köbcentivel, de különböző teljesítménnyel bíró - járművek kötelező díja, ezentúl adott biztosítón belül is eltér majd egymástól. A 15 hazai társaság kénytelen lesz teljesen újraárazni kötelező biztosításait novembere, ami jelentős piaci átrendeződéhez és további díjcsökkenéshez vezet majd.

Ne várjunk tovább a kötelező csekkre!
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Ne várjunk tovább a kötelező csekkre!

Az előzetes adatok szerint megközelítette az egymilliót azok száma, akik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltottak a legutóbbi kampány során. Annak ismeretében, hogy minden eddiginél többen váltottak, nem meglepő, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is hosszúra nyúlik a kötelező biztosítási szerződések feldolgozása. A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalatai alapján becsülhető, hogy sok ezer autós a mai napig nem kapta meg az első esedékes díj befizetésére szolgáló csekket. Bár az új törvényi szabályozás már hatvan napos haladékot biztosít az első részletek kiegyenlítésére, lassan ez a határidő is lejár. Mit tehet, aki még nem kapott csekket? Kell-e addig is igazolnunk, hogy van-e szerződésünk? A FBAMSZ az alábbiakban foglalja össze röviden a teendőket.

Határidők tartása - megmaradt az ügyfél felelőssége

„Számos tekintetben kedvezőbbé vált az új szabályozás, de az ügyfeleknek két fontos kérdésben is megmaradt a felelőssége - hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. - Egyrészt nekik kell odafigyelniük, hogy az első díjrészlet legkésőbb március 1-jéig be legyen fizetve, másrészt hatósági kérésre ezt megelőzően igazolniuk kell a szerződésük meglétét."

De mit tegyen, aki a mai napig nem kapott csekket? „A határidő közeledtével célszerű mielőbb utánajárni, mi okozza a számla elmaradását - tanácsolja az alkuszszövetség elnöke. - Az utolsó napokban ugyanis minden évben megugrik az ügyintézők száma. Az elmaradt díjbekérőnek ott érdemes utána járni, ahol a biztosításunkat megkötöttük. Ez általában a kötésben közreműködő alkusz vagy az adott biztosító ügyfélszolgálata."

A biztosítás meglétét ugyanakkor már az év kezdete óta igazolnunk kell. Erre a biztosítási kötvény, illetve a befizetést igazoló szelvény hiányában a szerződés megkötését igazoló, a biztosító vagy az alkusz által kiállított dokumentum is alkalmas. Ezek hiányában hatósági ellenőrzéskor már most is kellemetlenségre számíthatunk!

Százezer forintot kockáztat a kötelező nélküli autós
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Százezer forintot kockáztat a kötelező nélküli autós

Összességében akár százezer forintra is rúghat a kötelező biztosítás nélkül autózók utólagos befizetési kötelezettsége, a bírságon túl ugyanis a díj visszamenőleges költségét is állni kell. A kötelezőkre idén meghosszabbított türelmi idő március elsején járt le.

Március elsején lejárt a korábbi 30-ról 60 napra meghosszabbított türelmi idő, amely alatt a rendőrök nem büntethették meg azokat az autósokat, akik biztosítójuk késedelme miatt nem tudták igazolni, hogy befizették a kötelező biztosítási díjat.

A moratórium letelte óta több tízezer forint bírságot is kaphat az, akiről kiderül, gépjárművének egyáltalán nincs kötelező biztosítása, vagy nem tudja bizonyítani a befizetést, illetve szerződésének érvényességét. A költségkockázat még ennél is nagyobb, összesen ugyanis akár 100 ezer forintjába is kerülhet a tulajdonosnak a biztosítás elmaradása, mert a bírság mellett visszamenőleg be kell fizetnie a teljes díjat, ha nem akarja,hogy járművét kivonják a forgalomból.

A tavaly év végi biztosító-váltási dömping miatt jó néhány társaság nem tudta időben feldolgozni az ügyfelek adatait, ezért a kötelező befizetésre szóló csekkeket is csak késve, vagy még mindig nem küldték ki.

A CLB Független Biztosítási Alkusz cég adatai szerint a több millió ügyfélből ma néhány ezer lehet, akinek valamilyen oknál fogva még nem postázta biztosítója a csekket, de az ügyintézés késése őket sem mentesíti - ha ugyanis kárt okoznak, akkor nem lesz fedezetük a kárrendezésre, vagyis saját zsebből kell állniuk minden költséget, az ugyanis nem mentség, ha valaki nem kapott csekket vagy egyéb "díjbekérőt".

Bringások, motorosok: felelősségbiztosítás nélkül ne vezessenek
2010 május 12.
Kategória:
Motor biztosítás

Bringások, motorosok: felelősségbiztosítás nélkül ne vezessenek

A motoros-, és kerékpárszezon kezdetekor érdemes a biztosítás lehetőségét is megvizsgálniuk a kétkerekű tulajdonosoknak. A bringások könnyebb helyzetben vannak, a motorosok nagyobb kárt okozhatnak.

A kerékpárosok nem esnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) hatálya alá. Kevesen tudják azonban, hogy az egyik legelterjedtebb biztosítás lehet segítségükre, ha kerékpározás közben valamilyen kárt okoztak, és ezért kártérítési felelősséggel tartoznak.  A lakásbiztosítási szerződések többsége ugyanis – szerződésenként eltérő feltételekkel és mértékben – mentesíti a kárt okozó kerékpárost az olyan károk megtérítése alól, amelyekért felelősséggel tartozik.

Függetlenül attól, hogy motor vagy robogó tulajdonosai, a motorosoknak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötniük járműveikre. Ha a téli hónapok alatt ideiglenesen kivonták a forgalomból motorjukat, erre az időszakra mentesültek a kötelező felelősségbiztosítás díjfizetése alól, viszont újbóli használat esetén ismét üzembe kell helyezniük járműveiket.

A pihenő időszakára érvényben marad a kgfb-szerződés, de a biztosított nem fizet biztosítási díjat, a biztosító pedig nem viseli a kockázatokat a szünetelés ideje alatt, amelynek időtartama legfeljebb fél év lehet. Hasznos, ha a tulajdonosok a motorkerékpár újbóli forgalomba helyezéséről levélben értesítik a biztosítót, ezzel is kezdeményezve a kockázatviselés valamint a díjfizetés folytatását. – figyelmeztetnek biztosítási szakértők.

Forrás: Hvg.hu

Százmilliós károkat okozhatott a hó – a társasházaknak luxus a biztosítás
2010 május 12.
Kategória:
Casco biztosítás

Százmilliós károkat okozhatott a hó – a társasházaknak luxus a biztosítás

Százmilliós kárt is okozhatott az autókban a tetőkről lezúduló hó az elmúlt hetekben – derül ki a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. gyorselemzéséből. A cég szerint a fővárosi házak legalább negyede baleset-és életveszélyes, ha olvadásról van szó, ennek ellenére többségüknek biztosításuk sincs. Legalábbis nem olyan, amely garantálná, hogy a tetőről lezúduló hó okozta kárt megtérítse.

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. gyorselemzése szerint hetente több száz tulajdonos jelentkezik biztosítójánál: épületről lecsúszott hó, jég vagy vakolatdarab rongálta meg az autóját. Az anyagi kár esetenként néhány tízezertől több százezer, de akár millió közeli is lehet.

A józan ész azt diktálná, hogy az ilyen balesetekre fizet az érintett épületek biztosítója, a bökkenő csupán az, hogy a társasházak többsége nem költ ilyen „luxusra”.

Az ilyen típusú balesetektől nemcsak télen, hanem egész évben tartani kell – hívják fel a figyelmet a szakértők-, különösen a látványosan pusztuló épületek közelében. A rozzant, gyakran lepusztult házakról ugyanis bármikor a nyakába kaphat a gyanútlan járókelő egy tetemes darab vakolatot, méteres ereszcsatornát, erkélykorlátot vagy stukkót. Ugyanezek a veszélyek az utcán parkoló autókat is jelentősen megrongálhatják, a ház biztosításának híján pedig csak a Cascóban lehet bízni.

Kártalanítási alapot képeznek az autóbiztosítók
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kártalanítási alapot képeznek az autóbiztosítók

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítást kínáló biztosítók negyedévente a kgfb biztosításból származó díjbevételük negyed százalékát kötelesek befizetni a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által kezelt kártalanítási alapba.

A pénzügyminiszter ezzel kapcsolatos, a Magyar Közlönyben megjelent rendelete a részleteket is tartalmazza. A rendelet megszületésének hátteréhez hozzátartozik, hogy a MÁV Általános Biztosító Egyesület korábbi csődje felkészületlenül érte nemcsak a szakmát, hanem a biztosítottakat, a felügyeletet és a jogalkotókat is. A tavaly elkészült és ez év első napjától hatályos kgfb törvény ezért már tartalmaz szabályt a csődre is: ha egy ilyen üzletet művelő biztosító csődbe megy, akkor a közös kártalanítási alapból kell kifizetni a csődöt jelentett biztosító ügyfelei által okozott kárt.

Az alapot a MABISZ kezeli. Trunkó Barnabás, a MABISZ főtitkára az MTI-nek elmondta, a szakértők úgy kalkuláltak, hogy 6 milliárd forint összegyűjtése teszi zökkenőmentessé egy esetleges csőd kezelését.

A törvény annyit mond, hogy a díjbevétel arányában, annak 0,25 százalékát fizetik be negyedévente a biztosítók az alapba. Mindezt addig kell megtenniük, amíg az előző évi összesített díjbevétel 6 százalékát el nem éri az alapban lévő pénz. A pénzügyminiszter rendelete a biztosítókat arra kötelezi, hogy maguk jelentsék a negyedévet követő hónap 15. napjáig a MABISZ-nak azt, hogy mennyit szándékoznak fizetni.

Trunkó Barnabás elmondta, a MABISZ a befizetés alapjául szolgáló adatokat összeveti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) adataival, és legkésőbb 5 nap múlva közli a végleges összeget, amit a biztosító a hónap utolsó napjáig köteles befizetni. A rendelet szerint a MABISZ az alapba befolyt pénzt állampapírban, betétben, illetve pénzforgalmi számlán tarthatja.

MABISZ: nem károsodnak a vétlen autósok
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

MABISZ: nem károsodnak a vétlen autósok

Szemben a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) állításával, a biztosítók megfelelően tájékoztatják azokat az ügyfeleiket, akiknek autóit a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) alapján kell megjavítani, így nem éri kár őket - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) gépjármű biztosítási tagozata hétfőn az MTI-vel.

A MABISZ és a GÉMOSZ vitája arra vezethető vissza, hogy az előbbi beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérte a kgfb-törvény áprilisban hatályba lepő módosításának a hatályon kívül helyezését. Ez a módosítás - a MABISZ állítása szerint - előnyös helyzetbe hozza a szervizeket. Április 1-től ugyanis, ha a biztosító kárszakértője úgy ítéli meg, hogy a vétlen vezető járművének kormányműve, futóműve vagy a karosszériája olyan károsodást szenvedett, amely alkalmatlanná teszi a közlekedésre, akkor azt a kárfelvétel befejezését követő 8 napon belül műszaki vizsgálatra kell küldenie, ha a károsult úgy nyilatkozik, hogy nem kívánja megjavíttatni a járművet.

Ha ezt a vizsgálatot elmulasztja, akkor csak az előzetesen kalkulált nettó kárösszeg 60 százalékát kaphatja meg a biztosítótól. Erre mondja a MABISZ azt, hogy a szervizeknek előnyös a szabály. Márpedig az évi 170-180 ezer kgfb-s kár 30-40 százalékát nem a tényleges javítási költség megfizetésével, hanem - az úgynevezett gyorsított kárrendezés keretében - egy megajánlott összeggel rendezik a biztosítók.

Az MTI korábbi híre szerint a GÉMOSZ azért panaszolta be a biztosítókat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF), mert szerintük szabálytalanul rendezik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károkat. Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke szerint nem ritka, hogy a biztosítótársaság totálkárosnak minősíti a sérült járművet, azt roncsáron megvásárolja valaki, majd „átpapírozva" visszakerül a forgalomba. A biztosítók ugyanis igyekeznek meggyőzni a vétlen károsultakat, hogy így hamarabb pénzhez juthatnak, de arról nem tájékoztatnak, hogy az így kifizetett összeg a javítás nettó költségének csak 30-50 százaléka.

A MABISZ közleménye erre reagálva kifejti, hogy a gazdasági totálkár esetén - amikor a kocsi kevesebbet ér, mint a javítási költség - a sérült gépjármű kárkori értékének a maradványértékkel (a roncsértékkel) csökkentett összeget fizetik ki a károsultnak. A piaci tapasztalatok alapján a roncs értékesítése után - a kifizetett kártérítési összeg felhasználásával - a károsult a balesetben megsérült járműve helyett tud egy másik, hasonló kocsit vásárolni. Ezáltal a vétlen károsultat anyagi veszteség nem éri.

Ez a gyakorlat összhangban van a károsultat a polgári jog szabályai szerint terhelő kárenyhítési kötelezettséggel is, amely szerint az aránytalanul magas javítási többletköltség megfizetése a károkozótól, illetve a helyette kártérítést nyújtó biztosítótól már nem várható el. Vagyis a kártérítési módok közül azt kell választani, amelyik nem terheli aranytalanul a veszélyközösség tagjait (vagyis az autósoktól díjakat szedő biztosítót).

A közlemény kitér arra is, hogy ahol a sérült kocsi értékének 100, vagy több százalékát is kifizetik javítási költségként, ott sokkal magasabb a kgfb díja, mint Magyarországon. Ugyanakkor itt az alkatrészek ára 5-15 százalékkal magasabb, mint például Németországban vagy Ausztriában.

Forrás: Autómenedzser.hu

Kgfb: az új, teljesítmény alapú rendszer nagy drágulást hozhat
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kgfb: az új, teljesítmény alapú rendszer nagy drágulást hozhat

Egy szabálymódosítás értelmében az autó hengerűrtartalma helyett a jövő évtől a motor teljesítménye alapján kell majd a kötelező díját megállapítani. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) szakemberei arra számítanak, hogy ez a módosítás teljesen átrendezi a kgfb-piacot, s igen erősen megnövelheti az év végi átkötési hullámot.

Az előzetes adatok szerint megközelítette az egymilliót azok száma, akik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltottak a legutóbbi kampány során. Annak ismeretében, hogy minden eddiginél többen váltottak, nem meglepő, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is hosszúra nyúlik a kötelező biztosítási szerződések feldolgozása.

A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalatai alapján becsülhető, hogy sok ezer autós a mai napig nem kapta meg az első esedékes díj befizetésére szolgáló csekket. Bár az új törvényi szabályozás már hatvan napos haladékot ad az első részletek kiegyenlítésére, lassan ez a határidő is lejár. Mit tehet, aki még nem kapott csekket? Kell-e addig is igazolni, hogy van szerződésünk?

„Számos tekintetben kedvezőbbé vált az új szabályozás, de a szerződött ügyfeleknek két fontos kérdésben is megmaradt a felelősségük – hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Egyrészt nekik kell odafigyelniük, hogy az első díjrészletet legkésőbb március 1-jéig befizessék, másrészt hatósági kérésre ezt megelőzően igazolniuk kell a szerződésük meglétét.”

A szakember a következőt tanácsolja azoknak, akik még nem kaptak csekket. „A határidő közeledtével jobb, ha mielőbb utánajárnak, hogy mi okozza a számla elmaradását. Az utolsó napokban ugyanis minden évben megugrik az ügyet intézők száma. Az elmaradt díjbekérőnek a biztosításkötés helyén érdemes utánanézni. Ez általában a kötésben közreműködő alkusz vagy az adott biztosító ügyfélszolgálata.”

A biztosítás meglétét ugyanakkor már az év kezdete óta igazolni kell. Erre a biztosítási kötvény, illetve a befizetést igazoló szelvény hiányában a szerződés megkötését igazoló, a biztosító vagy az alkusz által kiállított dokumentum is alkalmas. Ezek hiányában hatósági ellenőrzéskor már most is kellemetlenségre lehet számítani!

 

Felügyeleti bírság a Genertel Biztosítónak
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Felügyeleti bírság a Genertel Biztosítónak

Egy bejelentésre indult vizsgálat eredményeként a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 3 millió forintra bírságolta a Genertel Biztosító Zrt.-t - a határozat a felügyelet honlapján jelent meg.

A határozat három pontba foglalt feladatot ír elő. Az elsőben arra kötelezi a PSZÁF a Genertelt, hogy maradéktalanul tartsa be a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló jogszabályi előírásokat.

A második pont szerint a jövőben, az informatikai rendszerének működtetése során, maradéktalanul vegye figyelembe a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló jogszabályokban előírtakat, továbbá 2010. május 31-ig biztosítsa a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló jogszabályi előírások és a működést támogató informatikai rendszer összhangját.

Harmadik feladatként a biztosító belső ellenőrzése vizsgálja meg a módosított informatikai rendszert és a vizsgálatról készült jelentést 2010. június 30-ig küldje meg a felügyeletnek.

A KRESZ változása miatt 15 százalékkal is nőhet a balesetek száma
2010 május 12.
Kategória:
Motor biztosítás

 

A KRESZ változása miatt 15 százalékkal is nőhet a balestek száma

Hirtelen megnőhet a motoros balestek száma, a korábbi évek szezonkezdéséhez viszonyítva akár 15 százalékkal több esetet regisztrálhatnak a közeljövőben. Ennek nemcsak a tavaszi kiözönlés az oka, hanem egy téli jogszabályváltozás, amelyet még nem sok autós ismer. Az egyik ilyen változás a sávok használatára ad szabad kezet a motorosoknak, akik január elseje óta akár a buszoknak fenntartott zónában is közlekedhetnek. A biztosításban érdekelt gazdasági szervezetek a motoros-kontra autós ügyek megszaporodására számítanak. – olvasható a CLB biztosítási alkusz elemzésében.

Tovább növekszik a motoros-kontra autós balestek száma Magyarországon, pedig már így sem kevés, évente ezerötszáznál is több olyan ügyet regisztrálnak a biztosítók, amelyben személyi sérülés történt.  – véli Németh Péter, a motoros biztosításokra specializálódott CLB Független Biztosítási Alkusz cég szakértője.

 

Ez a következő hónapokban biztosan meg fog ugrani, mert sok autós nem ismeri az új szabályokat. A leglényegesebb változás a KRESZ-ben, hogy a motorosok mostantól legálisan is a járműsor elejére gurulhatnak a piros lámpánál, s nem csupán a várakozó autók mellett, hanem akár közöttük is. További jelentős változás, hogy a KRESZ megengedőbb lett a motorosok sávhasználatával kapcsolatban: január elsejétől használhatják akár a buszokban fenntartott zónákat is.

 

A változásnak sok autós nem fog örülni, sőt akadályozni is próbálja majd a motorosokat – akárcsak eddig -, ám ez mostantól szabálysértő magatartásnak minősül. De ami még ennél is rosszabb, hogy jó néhány figyelmetlen autós miatt az új „rendszerben” a korábbi szezonkezdéshez képest akár 15 százalékkal is több lehet az idei balesetek száma.

 

A biztosítási szakmában járatos cég szakértője ugyanakkor megjegyezte, hogy a balesetek száma csak átmenetileg növekszik, addig, amíg a járművezetők többsége megtanulja és megszokja az új szabályozást. A megismeréssel arányosan csökkennek majd a balesetek is – véli Németh. A szakértő elmondta még, hogy Magyarországon az elmúlt tíz évben csaknem megduplázódott a személyi sérüléssel is járó motorkerékpáros balesetek száma. Míg 2000-ben valamivel több, mint ötszáz ilyen esetet regisztráltak, az évtized végére már jóval ezer feletti balesetet regisztráltak. A halálos balestek száma az évtizedben átlagosan 80 körül mozgott évente.  Vagyis, a hazai főutakon a szezonban minden másnap van áldozata motorkerékpározásnak.

 

CLB összegyűjtötte azokat a legfontosabb baleseti okokat is, amelyek leginkább veszélyeztetik a motorosokat. E szerint az eddigieknél jobban kell figyelniük az autósoknak, mert a buszsáv felől is érkezhetnek eléjük motorosok, akik ráadásul abban a zónában a városi forgalomnál lényegesebben gyorsabban haladnak még akkor is, ha amúgy nem lépik át a megengedett sebességet.

 

A szakemberek úgy vélik, ebből a szituációkból még több baleset várható. De gyakori koccanási ok volt már eddig is – s ez mostantól,a motorosok nagyobb „szabadsága” miatt még inkább így lesz -, hogy az autós hirtelen meglát egy szabad helyet a másik sávban, és azonnal odakapja a kormányt. Ha nem látja, hogy ott éppen jön egy motoros, akkor be is löki egy másik autó vagy éppen busz alá. A városi, komoly sérüléseket vagy halált okozó motorbalesetek többsége ugyanis nem a nagy sebességből, hanem éppen az ilyen helyzetekből adódik. Többek között ezek miatt is hal meg sok motoros.

 

 

Oldalak