2011.07.06

Központi listán tartanák nyilván az autók múltját

Központi adatbázisba töltené föl az egyes autók múltjára vonatkozó adatokat az Autós Nagykoalíció és a Magyar Biztosítók Szövetsége, ahol végigkövethető lenne, mikor, hol, milyen javításokon esett át, illetve, hogy rendelkezik-e biztosítással.

Együttműködési megállapodást kötött az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Mint azt Knezsik István, az ANK elnöke elmondta, számos ponton közös fellépéssel igyekeznek erősíteni érdekérvényesítő tevékenységüket. Ezek között kiemelt lehet, hogy minden egyes autóval kapcsolatban legyen egy olyan központi adatbázis, ahol végigkövethető, mikor, hol, milyen javításokon esett át, illetve, hogy rendelkezik-e biztosítással. Ez utóbbira az elmúlt hetektől már létezik nyilvántartás, az úgynevezett Központi Kárnyilvántartó rendszer, ám indokolt lenne minél több adat felvitele.

Molnos Dániel, a Mabisz főtitkára szerint Magyarországon még mindig nagyjából az utakon futó autók 2,5 százaléka nem rendelkezik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, a Mabisz Gépjármű Kárrendezési Irodája évente 2 milliárd forintot fizet ki biztosítatlan autók utáni károk után.

Forrás: napi.hu

 

Biztosítás fajta: 

  • Gépjármű biztosítás
Kgfb: személyes információkkal olcsóbb
2012 november 01.
Kategória:
Kötelező biztosítás

 Kgfb: személyes információkkal olcsóbb

A magánéletet is firtatják a biztosítók

A pénztárcákban is kotorásznak idén a biztosítók, néhány szolgáltató személyeskedőkérdések alapján dönti el, kit büntet, vagy éppen jutalmaz az idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampányban. Büntetés – vagyis magasabb díj – jár egyes kockázatviselőnél az alacsony iskolai végzettségűeknek és az egyedül élő, gyereket sem nevelőügyfeleknek, vagy az egyéni vállalkozóknak, jutalmazzák viszont a diplomásokat. Érdemes óvatosan bánni a tavalyi nagy slágerrel, az e-ügyintézéssel, mert az olcsósága miatt választott elektronikus levelezéssel gyakorlatilag megszűnhet a személyes kapcsolat – akár a segítségnyújtás is – a szolgáltató és az ügyfél között – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz.

A korábbi gyakorlattal ellentétben idén ügyfelei családi állapotát, anyagi helyzetét, iskolai végzettségét is firtatja egy-két biztosító, s a válaszok alapján pluszdíjjal büntet, vagy éppen kedvezménnyel jutalmaz a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifa megállapításakor – derül ki a díjhirdetés kapcsán közzétett részletekből. „A háztartás átlagkeresete” kedvezményre jogosult például a Genertelnél az olyan ügyfél, aki megválaszolja a szinte személyeskedésig menő kérdéseket – hívja fel a figyelmet erre az újdonságra Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója. Ebben a kategóriában az kapja a legkisebb díjkedvezményt, akinek a háztartásában az egy főre jutó átlagkereset 90 és 150 ezer forint között, vagy azon felül van. Valamivel jobban járnak, vagyis az átlagosnál alacsonyabb díjra számíthatnak azok, akiknél a családtagok jövedelme nettó 60 ezer forint alatti, és az, akinek ennél több ugyan, de nem haladja meg a havi 90 ezret.

Ugyanez a cég az iskolai végzettség alapján is differenciálja a tarifát: pótdíjazza a legfeljebb 8 osztályt végzetteket és a szakmunkásokat, s díjelőnyhöz juttatja a diplomásokat. A családi állapot is befolyásolja a díjat: a 18 éven aluli gyereküket egyedül nevelő szülők jelentős előnyt élveznek a szinglikkel szemben. Rosszul járhatnak viszont azok– legalábbis a kötelező tarifájuk besorolásakor –, akik kapcsolatban élnek ugyan, de nincs gyerekük.

A CLB szakértője felhívja a figyelmet a tavalyi kampány egyik legnépszerűbb kedvezményével járó szolgáltatással, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos tapasztalatra. Kiderült ugyanis, hogy ez az egyébként dicséretes, papírkímélő környezetvédelmi megoldás nem minden korosztály számára alkalmas. Az e-ügyintézés során ugyanis gyakorlatilag megszűnik, de legalábbis minimálisra csökken az élő kapcsolat a biztosítóval, szélsőséges esetben még a kárrendezés is internetes levelezéssel zajlik. Az idősebbek és a netet kevésbé ismerők jelentős része nem tudja flottul használni a számítógépet, hiányzik nekik a segítség ahhoz, hogy eligazodjanak a biztosítási ügyintézés elektronikus útvesztőiben. Hiába a díjkedvezmény, ha az ügyfelek nem tudnak élni e korszerű módszer előnyeivel, s ha nem lesznek elégedettek a szolgáltatással – figyelmeztet Németh, aki szerint a bizonytalan számítógép használók inkább fizessenek egy kicsivel többet a hagyományos, papíralapú módszerért, de érezzék biztonságban magukat. A CLB azonban a gyakorlott internetezőket biztatja, hogy minél többen válasszák ezt az elektronikus kedvezményt.

 

Forrás: hirportal.clb.hu

 

Ki ad többet?
2012 október 31.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Ki ad többet?

Extrákra épített kgfb kampány

Árverseny helyett az extra szolgáltatások bővítésére épül az idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampány. Idén az a biztosító tarol majd, amelyik minimális havi megtakarítás mellé a legtöbb hasznos kiegészítőt adja. Van olyan kockázatviselő, amelyik egyszerűen megfelezi azoknak az ügyfeleknek a kgfb-díját, akik lakásbiztosítást is nála kötnek – összegzi a díjhirdetés utáni első információkat egy biztosítási alkusz.

Alig volt már hova levinni a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díjakat, ezért a most induló kampányban a legtöbb cég nem is látványos árcsökkentéssel, hanem a hasznos extra szolgáltatások választékának bővítésével igyekszik plusz ügyfeleket nyerni, vagy éppen a meglévőket megtartani – véli Németh Péter. A 25 biztosítóval szerződött CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója elmondása szerint náluk már korábban is tucatnyi biztosító jelezte, hogy elsősorban a különféle kedvezmények, vagyis a biztosítási szolgáltatási tartalom növelése az idei cél. Németh azonban úgy véli, díjcsökkenés idén is lesz, de ez szerinte nem haladja meg az 5-6 százalékos átlagot, s a többség vélhetően nem is ez alapján fog biztosítót választani. Ennek ellenére érdemes alaposan tanulmányozni a kínálatot, s összehasonlítani a korábbi, s az új díjakat, mert kellemetlen meglepetés érheti a figyelmetlen, passzív autósokat. Elképzelhető ugyanis, hogy egyes kategóriában – például az e-kommunikációt igénybe vevők vagy bizonyos bónuszfokozatban – éles árverseny lesz, s kiderülhet, hogy az ezekbe a szegmensekbe tartozóknak kifizetődő lesz biztosítót váltani.

A CLB-nél úgy látják, az idei kampányban az a szolgáltató tarol majd, amelyik valami különleges, egyedi kedvezményt nyújt az ügyfeleknek, olyat, amit a konkurencia nem tud felülmúlni. Ilyennek ígérkezik például az Aegon biztosító ajánlata, amely egyszerűen megfelezi azoknak az ügyfeleknek a kgfb díját, akik lakásbiztosítást is náluk kötnek.

Németh szerint egyébként azért sincs jelentős átlagos díjcsökkenésre esély, mert a cégek többsége már így is túlzott kockázatot vállal, némelyikük mostanra annyira „kicentizte” a saját kockázatviselő képességét, hogy akár egy-egy nagyobb külföldi szerencsétlenség is vészesen befolyásolja a pénzügyi eredményét.

A szakértő felhívja a figyelmet arra, hogy a járművezetők többségének a november a kgfb fordulója, de mintegy 600 ezer olyan szerződés van, amelyet év közben kötöttek – mert akkor vásárolták a járművet -, így ezeknek a váltása is év közbenire esik. Ezeknek az autósoknak most még felesleges az ajánlatokat figyelniük, de amikor elérkezik az idejük, érdemes alaposan szétnézni a piacon, mert akár havonta jelenhetnek meg új díjak, hiszen az évközi tarifamódosítást –akár többször is - a januártól hatályos új törvény már lehetővé teszi. Az akár havonta módosuló díjakat azonban egyénileg nehéz lesz követni, egyedül a biztosítási alkuszok portáljain lehet majd minden aktuális ajánlatot egy helyen megtalálni, s összehasonlítani a különféle tarifákat.

Forrás: hirportal.clb.hu

 

 

Kedvezménydömpinggel álltak elő a biztosítók
2012 október 30.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kedvezménydömpinggel álltak elő a biztosítók

Szokás szerint kedvezménydömpinggel szembesülhetnek az ügyfelek a kötelező gépjármû-felelősségbiztosítási díjak keddi, két országos napilapban (Magyar Hírlap és Napi Gazdaság) történt megjelenését követően. Utóbbi ezekből szemezgetett. A CLB alkuszcég szerint a különleges, egyedi kedvezményekkel tarolhatnak most a biztosítók

CLB: a különleges, egyedi kedvezmények tarolhatnak

Alig volt már hova levinni a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díjakat, ezért a most induló kampányban a legtöbb cég nem is látványos árcsökkentéssel, hanem a hasznos extra szolgáltatások választékának bővítésével igyekszik plusz ügyfeleket nyerni, vagy éppen a meglévőket megtartani – véli Németh Péter. A 25 biztosítóval szerződött CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója elmondása szerint náluk már korábban is tucatnyi biztosító jelezte, hogy elsősorban a különféle kedvezmények, vagyis a biztosítási szolgáltatási tartalom növelése az idei cél. Németh azonban úgy véli, díjcsökkenés idén is lesz, de ez szerinte nem haladja meg az 5-6 százalékos átlagot, s a többség vélhetően nem is ez alapján fog biztosítót választani. Ennek ellenére érdemes alaposan tanulmányozni a kínálatot, s összehasonlítani a korábbi, s az új díjakat, mert kellemetlen meglepetés érheti a figyelmetlen, passzív autósokat. Elképzelhető ugyanis, hogy egyes kategóriában – például az e-kommunikációt igénybe vevők vagy bizonyos bónuszfokozatban – éles árverseny lesz, s kiderülhet, hogy az ezekbe a szegmensekbe tartozóknak kifizetődő lesz biztosítót váltani.

A CLB-nél úgy látják, az idei kampányban az a szolgáltató tarol majd, amelyik valami különleges, egyedi kedvezményt nyújt az ügyfeleknek, olyat, amit a konkurencia nem tud felülmúlni. Ilyennek ígérkezik például az Aegon biztosító ajánlata, amely egyszerűen megfelezi azoknak az ügyfeleknek a kgfb díját, akik lakásbiztosítást is náluk kötnek. Németh szerint egyébként azért sincs jelentős átlagos díjcsökkenésre esély, mert a cégek többsége már így is túlzott kockázatot vállal, némelyikük mostanra annyira „kicentizte” a saját kockázatviselő képességét, hogy akár egy-egy nagyobb külföldi szerencsétlenség is vészesen befolyásolja a pénzügyi eredményét.

A szakértő felhívja a figyelmet arra, hogy a járművezetők többségének a november a kgfb fordulója, de mintegy 600 ezer olyan szerződés van, amelyet év közben kötöttek – mert akkor vásárolták a járművet -, így ezeknek a váltása is év közbenire esik. Ezeknek az autósoknak most még felesleges az ajánlatokat figyelniük, de amikor elérkezik az idejük, érdemes alaposan szétnézni a piacon, mert akár havonta jelenhetnek meg új díjak, hiszen az évközi tarifamódosítást – akár többször is - a januártól hatályos új törvény már lehetővé teszi. Az akár havonta módosuló díjakat azonban egyénileg nehéz lesz követni, egyedül a biztosítási alkuszok portáljain lehet majd minden aktuális ajánlatot egy helyen megtalálni, s összehasonlítani a különféle tarifákat.

Kedvezménydömpinggel álltak elő a biztosítók

Az Aegon a piacvezető lakásbiztosító, így aligha meglepő, hogy számukra elsősorban a lakásos ügyfelek megtartása, illetve megszerzése lesz a cél.

A Genertelnél jellemzően megmarad a tavalyi kedvezménystruktúra, ugyanakkor bevezetnek olyan kedvezményeket, amelyek az ügyfél jellemzőit közelebbről is képesek leírni - pl. foglalkozás, családi állapot.

A KÖBE-nél új kedvezmény lesz a tízéves tulajdonviszonyt díjazó tulajdonlásai kedvezmény, ahol a tíz évnél régebbi azonos gépjárműhöz tartozó tulajdonosokat igyekeznek majd megszólítani. A társaság új kiegészítővel is készül, ennek részleteit ugyanakkor még nem hozták nyilvánosságra.

A K&H Biztosító idén nem alakítja át jelentősen a kedvezménystruktúrát s új kereskedelmi kedvezményt sem vezet be - alapvetően a jelenleg is elérhető kedvezményrendszert viszik tovább 2013-ra.

A Posta Biztosító a 30-as korosztálynak és a szenioroknak (55+) kínál a korábbinál jelentősebb kedvezményt, de a korábbinál jobban járnak az állami vállalatok munkavállalói is.

Az Unionnál a 2013. évi kötelező biztosításokra is kiterjesztik a SuperShop programmal való együttműködést: a program részeként már a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás után is adnak SuperShop pontokat ügyfeleiknek.

Forrás: http://www.portfolio.hu 

Akár havonta új kgfb-díj
2012 október 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Akár havonta új kgfb-díj

Soha nem tapasztalt, folyamatos verseny kezdődhet jövőre a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási piacon, az új kgfb. törvény szerint ugyanis év közben is bármikor, akár havonta megjelenhetnek új díjak. A folyamatos változtatási lehetőség egyértelműen kedvez az ügyfeleknek, az élénkülő versenyben azonban egyénileg nehéz lesz eligazodni – véli egy biztosítási alkusz cég. Az újítás az év közben váltókat érinti.
 
Egyértelműen „ügyfélbarát”, ám egyénileg nehezen követhető változást hozhat jövőre a napokban elfogadott új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) törvény. A szabályozás megszünteti a régi, merev díjhirdetési rendet, s évente többszöri változásra is lehetőséget ad, ez a korábbinál jóval dinamikusabbá teszi a piacot – latolgatja a várható változásokat Németh Péter. A 25 biztosítóval szerződött CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója szerint a cégek vélhetően folyamatosan figyelik majd egymás tarifáit, s igyekeznek a másiké alá menni vagy esetleg csábító pluszokat kínálni az ügyfeleknek. Annak ellenére, hogy egy szolgáltató évente legfeljebb háromszor módosíthatja saját kgfb-díját, elképzelhető, hogy minden hónapban megjelenik valahol egy új tarifa. Az alkuszok ezért úgy vélik, minden korábbinál nagyobb szükség lesz a közvetítésükre, mert náluk mindig az aktuális ajánlat található.

Forrás: hirportal.clb.hu

Tucatnyi ok, ami miatt a casco nem fizet
2012 június 14.
Kategória:
Casco biztosítás

Tucatnyi ok, ami miatt a casco nem fizet

CLB: Normális esetben ilyen nem történik

Még totálkár esetén sem fizet a casco, ha lejárt a kocsi forgalmija, vagy ha „területi hatályon kívüli” országban történik baleset. Nincs kártérítés arra sem ha rágcsálók rongálják meg a járművet, vagy ha télen a nyári ablakmosó szétfagy a vezetékben. Egy biztosítási alkusz csokorba szedte azokat a leggyakrabban figyelmetlenségből adódó okokat, amelyek miatt a kockázatviselők megtagadják a casco kártérítést.

Annak ellenére, hogy a biztosítók alap szándéka szerint lehetőleg minden casco-szerződésre fizetnek, egy sor olyan eset van, amire egyetlen fillér kártérítés sem jár – figyelmeztet Németh Péter, a 25 biztosítóval szerződött CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs vezetője. Az alkusz a cascós kártérítések áttekintése kapcsán összeszedte a leggyakoribb ilyen, többnyire figyelmetlenségből adódó eseteket.

Kizárja magát a cascós kártérítésből például az, akinek „területi hatályon kívüli” országban keletkezik kár a kocsijában, vagy ha demonstráció, tüntetés, netán polgárháborús övezetben törik össze a járművét – figyelmeztet a szakértő. A gondatlanság miatt bekövetkezett megrongálódásra akkor sem jár kártérítés, ha tetemes a helyreállítási költség. Vagyis, ha télen szétfagy a nyári folyadék az ablakmosóban, esetleg rágcsáló költözik a hosszabb időre leállított járműbe és szétrágja a vezetéket, vagy sártengerbe hajtva „széttúráztatja” a vezető a motort. Hasonlóan költséges ostobaság és önhibás tételnek minősül, ha a csomagtartóra rosszul rögzített rakomány letépi a tetőt, vagy el sem jut odáig a súlyos csomag, mert már a felpakoláskor rázuhan a kocsira és összetöri. Akkor sem jobb a helyzet, ha túlbecsülve a saját autó erejét valaki egy aránytalanul nehezebb járművet vontat, s leszakítja a kocsija hátulját.

Nem jár kártérítés akkor sem, ha a tulajdonos gyakorlatilag felkínálja a kocsit arra, hogy feltörjék, mert nyitva hagyta, esetleg benne hagyta a törzskönyvet, a kulcsot, vagy a forgalmit. De a lejárt forgalmira sincs mentség, pontosabban kártérítés, mert a casco egyik fontos alap feltétele az érvényes okmány. De casco-kártérítés szempontjából kifejezetten rossz pozíció, ha valaki jogosítvány nélkül, esetleg ittasan, vagy bedrogozva töri össze a kocsit. Nem jobb a helyzet akkor sem, ha rendőrök elől menekülve vagy esetleg illegális gyorsulási versenyen esik kár az autóban

Olyan is van – igaz, ritkán -, hogy minden klappol ahhoz , hogy egy adott kárt kifizessen a biztosító, ám az utolsó pillanatban kiderül: házi barkácsolással megnövelték a motor teljesítményét,  és ezt „elfelejtették” bejelenteni a hatóságoknak – sorolja a kizáró okokat Németh Péter. A szakértő felhívja a figyelmet arra is, hogy akkor sem fizet a biztosító, ha valaki egy hirtelen fékezéskor fejjel töri ki a szélvédőt, mert nem volt bekötve. És azt sem árt tudni, hogy csak korlátozott kártérítés várható akkor, ha a jármű tulajdonosa azt vállalta, hogy 40 év felettiek vezetik a kocsit, de közben a 16 éves gyerek törte össze.

A szakértő azonban leszögezte: a károk nagy többsége nem ezekből a kirívóan szélsőséges, hanem a normál üzemmóddal járó, hétköznapi esetekből adódik, a biztosítók pedig egyre több szolgáltatást építenek be a casco díjakba. Ennek köszönhetően jelenleg ez a biztosítás nyújtja a legátfogóbb védelmet az autókra.

Forrás: hirportal.clb.hu

Kgfb: a dupláját fizeti az, aki elmaradt
2012 április 17.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kgfb: a dupláját fizeti az, aki elmaradt

Ezreknek mondják fel a szerződését

 Egyre többe kerül a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) és a baleseti adó azoknak az autósok, akik eddig nem fizették be a díjat, s a szolgáltató ezért felmondta a szerződésüket. A „pótdíj” alól nem lehet biztosító-váltással kibújni, az adatokat ugyanis, így a szerződés felbontásának okát is egy központi rendszer tárolja, s minden kockázatviselő ez alapján szerződik. Minél később rendezi valaki, annál többe kerül az idei kgfb-je – figyelmeztet egy biztosítási alkusz. 

 Akár az alapdíjuk kétszeresét is fizethetik ma, de holnaptól még többet a biztosítóknak azok az autósok, akiknek a szerződését felbontotta a szolgáltató, mert nem rendezték a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjat és a baleseti adót – hívja fel a figyelmet a késedelem következményeire Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója. A cég pontos számítással mutatja be, hogyan emelkedett mára a kétszeresére, s később napról, napra egyre feljebb például egy 1,2-es Opel Corsa kötelező díja, ha nem érkezett be mostanáig az összeg, s a biztosító 60 nap után automatikusan felmondta a szerződést. Az 1 200 köbcentis, 55 kilowattos jármű kötelezője 14 940, a baleseti adója pedig 4 482, vagyis összesen 19 422 forint, ha időben érkezik a biztosítóhoz. Amennyiben nem fizették be,ugyanez az összeg ma már 40 992 forint, ami az elmaradt alapdíjat és a baleseti adót, mindkét tétel fedezetlenségi díját – plusz 30 százalékot -, az év végéig szóló díjat, valamint a baleseti adó plusz 30 százalékát tartalmazza. Németh több éves tapasztalata szerint több ezren lehetnek azok, akik elmaradtak a befizetéssel, de most először kell ilyen drága „büntetéssel” számolniuk. Erre a baleseti díj bevezetése a magyarázat.

A CLB szakértője elmondta: a biztosítók 60 nap nemfizetés után – többszöri figyelmeztetés mellett – automatikusan felmondják a szerződést, aminek következtében a gépjármű biztosítási fedezet nélkül üzemel. Ez olyan „büntető” tétel, amely a szerződéskötésig visszamenőleg drágítja a díjat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy abban az esetben, ha valaki újrakötné a kötelezőjét, ma még a korábbinak a kétszeresén, azonban minden nappal egyre drágábban teheti meg. A szakember felhívja a figyelmet arra is, hogy a megemelt tarifát nem lehet biztosító-váltással kikerülni, mert a szolgáltatók egy olyan központi adatnyilvántartó rendszer – KÁNYA - alapján dolgoznak, amelyben minden ügyfél „előélete” tételesen szerepel. A rendszer a korábban felbontott szerződésekre, s annak okára is automatikusan figyelmezteti a biztosítási ügyintézőt, így az elmaradással járó kötelezettséget, a pótdíjat senki nem úszhatja meg.

A szakértő szerint egyébként nem érdemes sokáig halogatni az újrakötést, mert minél később rendezi valaki a számlát, annál többet kell fizetnie. Kgfb nélkül közlekedni viszont kockázatos, egy közúti ellenőrzés során való „lebukásnak” súlyos következményei lehetnek.

Forrás: hirportal.clb.hu

Csak az autósok ötöde köt cascót
2012 március 05.
Kategória:
Casco biztosítás

Csak az autósok ötöde köt cascót

A MABISZ legfrissebb statisztikái szerint 2011 év végére a hazai casco-állomány átlagos díja több mint tíz százalékkal, évi 101 ezer forintról 90 ezer forintra csökkent. Bár a most casco-szerződést kötő autósok a Genertel információi szerint jelenleg már átlagosan 60 ezer forintért juthattak hozzá a teljes körű gépjármű-biztosításhoz, a szerződések száma továbbra sem mozdul ki a 800 ezres szintről, vagyis az autósoknak továbbra is alig több mint ötöde köt ilyen biztosítást kocsijára.

A biztosítottság szintjét a biztosító szerint a minicasco elvét követő biztosítások idénre várt térhódítása emelheti meg, hiszen a jellemző gépjárműkárok jelentős részét a teljes körű cascók díjának töredékéért fedezik, ráadásul ésszerű megoldást kínálnak a folyamatosan öregedő hazai gépjárműpark idősebb tagjainak is.

A Genertel kárstatisztikája szerint az összes cascóval térített káresemény leggyakoribb oka gépjárművek ütközése: az összes kár több mint 41 százaléka emiatt következik be. Nem véletlen, hogy a piacon már bevezetett, a balesetet okozók kárát is térítő termékek is ezen a területen kínálnak fedezetet. A havonta 2-3 liter benzin áráért elérhető szolgáltatás a legtöbb esetben a kötelező biztosítás mellé köthető, de már létezik önálló minicasco is a piacon. Közös jellemzőjük, hogy általában limitált összegben, jellemzően néhány százezer forint összegig térítenek.

Mindez azonban sokaknak elég lehet, hiszen a karambolok 31,9% 100 ezer forintnál kisebb, de az esetek 58 százalékában 300 ezernél kisebb kárt idéz elő az okozó autójában, vagyis az ütközéses esetek nagy részében egy limitált összegű térítést nyújtó termék is teljes kártérítést nyújt. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy itt a szokásos 50 vagy 100 ezer forintos önrészt sem kell az autósnak kifizetnie.

Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója a casco-piac idei kilátásairól így nyilatkozott: "Bár a folyamatos áresés egyre szélesebb rétegek számára teszi elérhetővé a teljes körű cascót, egyértelmű, hogy a fennálló gazdasági helyzetben ezen a területen nem születik áttörés 2012-ben sem. Ugyanakkor az olcsó minicasco hiánypótló szolgáltatást jelent azoknak, akik továbbra sem tudnak havi ezer forintnál többet költeni autójuk biztonságára, vagy jármű idős kora miatt nem találnak megfelelő casco-terméket, ezért idén a biztosítók közül várhatóan mind többen ebbe az irányba fognak elmozdulni fejlesztéseikkel. "

Forrás: vezess.hu

Gubancot okozhat a baleseti adó
2012 február 29.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Gubancot okozhat a baleseti adó

Szerdáig kell befizetniük az autósoknak a kötelező biztosítás első idei részletét és az az utáni 30 százalékos adót. Aki kevesebbet utal, vagy a csoportos beszedési megbízásnál túl alacsonyra állította be a limitet, annak könnyen megszűnhet a biztosítása.

Még két napjuk van azoknak az autósoknak, akiknek január 1-jei fordulónappal szól a kötelező biztosításuk, de még nem fizették be az első idei díjrészletet, hogy fizetési kötelezettségüknek eleget tegyenek. A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) arra hívja fel a figyelmet, hogy a biztosító akkor is helytáll, vagyis az okozott kárt megtéríti, ha balesetet okoz az eddig még nem fizető autós, mert az első díjrészlet fizetésére 60 napot ad a törvény.

Idén annyival bonyolultabb a történet, hogy január 1-jétől már baleseti adót is kell fizetni. Ez a teher a kgfb-díj 30 százaléka, legfeljebb napi 83, azaz idén évi 30 378 forint, és a baleseti adót ugyanolyan ütemezésben kell leróni, mint a biztosítási díjat. Ugyan mindkettőt a biztosító számlájára kell utalni, de az adót a biztosító továbbutalja az államkasszába.

Előfordulhat, hogy az autó üzembentartója vagy a tulajdonosa kevesebbet utal vagy fizet be csekken, mint ami a díj és az adó összege. Ilyenkor az állam elsőbbséget élvez: a biztosítónak úgy kell kezelnie a hozzá beérkezett összeget, hogy abból levonja az adónak megfelelő összeget, azt továbbutalja az államkasszába, és a fennmaradó összeget számítja be a kgfb-díjba. Egy negyedéves díjfizetést vállaló, évi 20 ezer forintos kgfb-díjra szerződőnek most 5 ezer forintos díjrészletet és 1500 forintos adórészletet kell fizetnie. Ha csak összesen 5 ezer forintot fizet, akkor a biztosító úgy tekinti, hogy az első negyedévre vonatkozó díj csak részlegesen teljesült, így a biztosító cég kockázatvállalása addig tart, amíg a három hónapra számított 5 ezer forintból a 3500 forint tart - vagyis valamikor március első napjaiban megszűnik a szerződés.

Annál az autósnál, amelyik már fizetett, elvileg időben kiderül, hogy a kelleténél kevesebbet utalt a biztosítónak, mert utóbbi levélben értesíti a díjhátralékról. Ekkor még van ideje, hogy a hátralékát rendezze. Aki azonban az utolsó napokra hagyta az első részlet fizetését, annál lehet, hogy időben már nem is derül ki a tévedés, ezért már csak egy olyan levelet kap 15 napon belül, hogy a szerződése megszűnt. Ekkor a törvény azt írja elő, hogy vissza kell mennie a biztosítóhoz, amelyikkel a megszűnt szerződést kötötte, vagyis új szerződést kell kötnie (a múltjában viszont ott áll majd, hogy díjnemfizetés miatt megszűnt a szerződése). Arra az időszakra azonban, amelyikre nem volt kgfb-díjfizetés, úgynevezett fedezetlenségi díjat és az után is baleseti adót kell fizetni. (A fedezetlenségi díj összege magasabb, mint a kgfb-díj, a Mabisz idei tarifája alapján naponta 270-560 forint attól függően, hogy milyen teljesítményű a gépkocsi.)

Bár a biztosítók nagy része egyetlen csekket küldött ki az ügyfeleknek, az azon szereplő összeg pedig a díjat és az adót is tartalmazza, de volt olyan is, hogy két csekket kaptak az autósok. Aki figyelmetlen volt, annál előfordulhat, hogy csak az egyiket, a díjat fizette be. Nála ugyanaz a probléma és a megoldási lehetőség is, mint a fenti esetben.

Nagyobb probléma lehet abból, ha csoportos beszedési megbízással történik a biztosító felé a fizetési kötelezettség teljesítése, de a limitet úgy állította be a bankszámla tulajdonosa, hogy az kevesebb, mint a kgfb-díj és a baleseti adó összege. (Ennek oka lehet például, hogy az autós a limit megadásakor még nem számolt a bőven a biztosítási kampány idején tárgyalt, és jóval annak lezárulta után életbe lépett adóval.) Ekkor a bank egy fillért sem emel le a számláról, arról külön nem is értesíti a számlatulajdonost, aki csak utólag, a számlalevél átnézése után veheti észre, hogy nem fizetett. Így sokáig annak a tudatában van az autós, hogy minden rendben van, de egyszer csak derült égből villámcsapásként éri őt a biztosítónak a szerződés megszűnéséről szóló levele.

Azoknak is gubancot okozhat a baleseti adó, akiknek a fordulónapjuk nem január 1-jén van, hanem a biztosítási évük már tavaly év közben elkezdődött. Rájuk is vonatkozik a baleseti adó, annak összege attól függ, hogy a biztosítási év mekkora része esik 2012-re. Nekik akkor kell először baleseti adót vagy annak első részletét fizetniük, amikor az idénre eső első díjrészletet fizetik.

Forrás: origo.hu

Az első kgfb díjat és a baleseti adót február végéig kell megfizetni
2012 február 02.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Az első kgfb díjat és a baleseti adót február végéig kell megfizetni

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) törvény megengedi, hogy akinek az év végén fordul a biztosítása, az az első díjat 60 napos türelmi idővel fizesse be, ez vonatkozik a baleseti adóra is - közölte a Magyar Posta Biztosító az MTI-vel.

A nagy tömegben biztosítót váltó autósok - a tavaly év végi kampányban mintegy 800 ezer volt a számuk - regisztrálása, és az első fizetési számlák, csekkek kiküldése időt vesz igénybe, ezért a kgfb törvény 60 napot ad erre a biztosítóknak. A praktikusan február végéig tartó időszakban a rendőrség sem róhatja fel a befizetés hiányát a kocsi tulajdonosának, illetve üzembentartójának - áll a közleményben.

A parlament a kampány alatt fogadta el a kgfb-díj 30 százalékának megfelelő baleseti adót, amelyet a biztosítási díjjal együtt kell megfizetni. Miután a kulcs még nem volt biztos, ezért a biztosítók - és az alkuszok - adó nélkül adták meg az idei díjat. A továbbiakban a befizetés kettéválik. Ha a biztosító már január elején felkészült az új adó kezelésére, akkor az azzal növelt összegről szóló csekket küldte ki az ügyfelének.

Ha még nem tudta kezelni az adót, akkor kiküldte a kgfb díjra szóló csekket, és mostanában küldi az adóról szólót. A második csekkel együtt küldött magyarázatban a biztosító felhívja a figyelmet, hogy akkor is be kell fizetnie a baleseti adót, ha ügyfele azt nem fizette meg: ilyenkor a biztosítási díjból vonja ezt le a biztosító, és továbbítja az adóhatóságnak. Ha az autós már januárban befizette a kgfb-díjat - vagy annak az első részletét - akkor a biztosító ebből levonta az adót, és a hiányzó biztosítási díjat számlázza ki most, amely értelemszerűen megegyezik a baleseti adó összegével. (MTI)

Forrás: profitline.hu

MIRE FIGYELJÜNK A KÖTELEZŐ BEFIZETÉSÉNÉL
2012 január 31.
Kategória:
Kötelező biztosítás

MIRE FIGYELJÜNK A KÖTELEZŐ BEFIZETÉSÉNÉL

Változások a baleseti adó körül

Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy a január 1-jén hatályba lépett baleseti adó kapcsán saját magunknak kell gondoskodnunk arról, hogy a biztosítási díj mellett az adó összege is beérkezzen a biztosítóhoz. Ennek elmulasztása akár a biztosításunk megszűnését, ezáltal pedig nem várt, komoly anyagi terhet is jelenthet, akár azt is, hogy a gépjárművet díjnemfizetés miatt kivonják a forgalomból.

Idén életbe lépett a baleseti adó, amelynek megállapítása, beszedése, bevallása és befizetése a törvény alapján – az önadózás esetén kívül – a biztosítók feladata. A biztosítóknak a megállapított adót – főszabályként - a törvény hatálybalépését követően az esedékes biztosítási díjjal, díjrészlettel együtt kell beszednie, annyi részletben és olyan arányban, ahogyan azt az ügyfél fizeti. Azon szerződés esetében.

Az adó alapja az éves kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díj, illetve a fedezetlenségi díj, ha a gépkocsi-tulajdonost ilyen kötelezettség terheli. Az adó mértéke az adóalap – kgfb díj, ideértve a fedezetlenségi díjat is – harminc százaléka, de a biztosító kockázatviselésével érintett időszakban legfeljebb napi 83 forint gépjárművenként.

Ha az eredetileg megállapított biztosítási díj változik, a baleseti adó is arányosan nő vagy csökken. Így ha bármely okból – érdekmúlás: a gépjárműnek új tulajdonosa lesz vagy totálkárossá válik az autó – a befizetett biztosítási díj időarányos része az ügyfélnek visszajár, és ekkor a megfizetett baleseti adó arányos részét is visszakapja. A biztosító által megállapított baleseti adó és a biztosítási díj befizetése után nincs további tennivaló az adóval kapcsolatban.

A Generali-Providencia Biztosító Zrt. arról tájékoztatta lapunkat, hogy ha a biztosítási díj és a megállapított adó együttes összegénél kevesebbet fizettünk be, akkor ezt a törvény szerint úgy tekintik, hogy részben vagy egészben a megállapított adófizetési kötelezettségünket rendeztük. Fontos tudni, hogy akár a díj, akár az adó megfizetésének elmaradása a szerződés megszűnését eredményezi. A szerződés megszűnése komoly anyagi terhekkel járhat, hiszen a fedezetlenségi díj többszöröse lehet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás eredeti, a biztosító tarifája szerinti díjának.

Ha a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés díjnemfizetés miatt megszűnik, az okmányirodák a jegyző határozata alapján kivonják a gépjárművet a forgalomból. Ennek következtében a gépjármű üzembentartója önadózóvá válik. Ebben az esetben neki kell a fizetendő baleseti adót bevallania és befizetnie az állami adóhatóság részére. A biztosító a kockázatviselés megszűnésétől számított 15 napon belül igazolást küld arról, hogy az adót meddig fizették be. Az önadózóvá váló személynek e napot követően a gépjármű kivonása napjáig kell megfizetni az adót, mégpedig a MABISZ által közzétett fedezetlenségi díj alapulvételével, azzal, hogy ilyenkor az adó felső határának napi 83 forintos összegét sem lehet figyelembe venni.
Ha eddig a szerződő átutalással fizette a biztosítási díját, figyelnie kell arra, hogy az átutalás összegét a baleseti adó összegével meg kell növelnie. Mindez azért fontos, hogy a szerződés esetleges díjnemfizetés miatt ne szűnhessen meg.

Egy 2010-es törvényi rendelkezés értelmében fedezetlenségi díjat köteles fizetni az üzembentartó, ha a választott biztosítójánál a biztosítási díjat nem fizeti meg és szerződése díjnemfizetés miatt megszűnik. A fedezetlenségi díjat a kockázatviselés nélküli időtartamra a MABISZ kártalanítási számlájára kell megfizetni, előre meghirdetett tarifa alapján. A teljes fedezetlenségi díjat az a biztosító köteles kiszámítani és beszedni, amely az üzemben tartóval a fedezetlenség időtartamát követően szerződést köt. A fedezetlenségi díj meg nem fizetése esetén a biztosító ugyanazt az eljárást követi, mint a biztosítási díj meg nem fizetése esetén, azaz a fedezetlenségi díj meg nem fizetése is a szerződés díjnemfizetéssel történő megszűnéséhez vezet. Egy adott időszakra számított fedezetlenségi díj jóval magasabb az adott járműkategória ugyanekkora időszakra eső „normál” biztosítási díjánál, több száz forint is lehet naponta. Ez szándékosan van így, a jogalkotó ezzel is ki akarja kényszeríteni a jogkövető magatartást, a felelősségbiztosítás megkötését és díjfizetéssel való hatályban tartását. A jogszabály nem ad lehetőséget sem a fedezetlenségi díj elengedésére, sem a részletfizetés engedélyezés.

Forrás: magyarhirlap.hu

Oldalak