2010.11.09

Biztosítás: Itt a TOP 10 legdrágább és legolcsóbb TEAOR! Most érdemes úrhajót gyártani

Sajátos konstrukció flottát üzemeltetőknek

Az „űrjárművek” gyártói lehetnek az idei kötelezőbiztosítás nagy nyertesei, különösen akkor, ha legalább öt, úgynevezett flottában kezelhető gépkocsira kötnek biztosítást. Ez a tevékenység ugyanis benne van abban a körben, amelyre a biztosítók nagy kedvezményt adnak. Az ennél sokkal prózaibb élelmiszer- és építőipari ágazatban működő cégeket viszont extrán büntetik, rajta lesznek a legtöbbet fizetők top tízes listáján – derül ki a CLB biztosítási alkusz cég elemzéséből. A flottadíjak újdonsága, hogy azt a korábbi egyéni megállapodás helyett előre rögzítve, a tevékenység besorolása, vagyis az úgynevezett TEAOR alapján határozzák meg a szolgáltatók.

A korábbi „hasraütéses” gyakorlattal ellentétben idén először a TEAOR besorolás, vagyis a tevékenység alapján határozzák meg a biztosítók a vállalkozások gépkocsi flottájának –legalább öt autójának - a kötelező díját.  Legalábbis ez a határozott stratégia érezhető idén a céges flottabiztosítások terén, s úgy tűnik, a szolgáltatók azt az ágazatot „sarcolják” meg leginkább, amelyben vélhetően jól működnek a vállalkozások – ismertette legfrissebb elemzésük eredményét Németh Péter, a CLB Független Alkusz Kft. marketing és kommunikációs igazgatója.  Egészen egyszerűen a tevékenység alapján dől el, hogy melyik vállalkozásnak lesz drága a biztosítása, s melyik kap kiemelt kedvezményt. Az elemzők sok furcsaságot is találtak az ajánlatok között, ilyen például a „légi- és űrjármű gyártása, javítása” tevékenység, amelyre legalább olyan kedvező ajánlatot adnak a biztosítók, mint a halászattal, növénytermesztéssel, vagy állattenyésztéssel foglalkozó vállalkozásoknak. A legdrágább kötelezőt fizethetik viszont egyebek mellett az élelmiszerkereskedők, az ivóvízellátásban tevékenykedő, vagy az építőiparban dolgozó cégek.
A Magyar alkuszcég elemzéséből kiderül, hogy a biztosítók úgy vélik, a kis vállalkozások alkalmazottai jobban vigyáznak a cégautókra, óvatosabban vezetnek, mint egy nagyobb vállalat dolgozói ezért nekik jobb konstrukciót kínálnak. Az összes biztosító ajánlatának összehasonlításából határozottan kiderült az is, hogy a legtöbbet a személy-és áruszállítással foglalkozók, a legkevesebbet pedig a mezőgazdaság, állattenyésztés területén működők fognak fizetni – ismertette az elemzésrészleteit a szakértő. Három nagy biztosító az autókereskedőket vette célba, hogy rajtuk keresztül a kereskedésekben eladott autókat is "megszerezhesse"
Németh ezért úgy véli, hogy ebben a különösen bonyolult rendszerben a flottát üzemeltetők számára a korábbinál is nagyobb szükség lesz az alkuszokra, hiszen ők képesek a leggyorsabban a legpontosabb és legkedvezőbb ajánlatot kiválasztani ügyfeleik számára. Ráadásul olyan kötelező és casco együttkötési akcióhoz i juthatnak, amelyet egy önálló biztosító nem tud nyújtani – érvel az igazgató. A CLB kommunikációs vezetője elmondta azt is, hogy a biztosítók a járművek felhasználása alapján, a TEAOR számtól függetlenül pótdíjazhatják, vagy kizárhatják a kötelező biztosítási körből, például a bérautókkal foglalkozó cégeket, a taxisokat, a nemzetközi gépjárművezetést oktató vállalkozásokat, a nemzetközi szállítmányozókat, a veszélyes anyagot szállítókat, a rendőrség, a katonaság, a mentők, a tűzoltók, a pénz és érték-szállítók, valamint a versenyzők flottáját.
Kiemelkedően nagy kedvezményt kaphatnak viszont – ugyancsak a tevékenységük alapján a márkakereskedői, a mezőgazdasági, az állami és az önkormányzati flották.

TOP 10  TEAOR szám szerint

A legkisebb kötelezőt fizető cégek

TEAOR    Tevékenység

01.11    Gabonafélék, egyéb máshova nem sorolt növények termelése           

01.12    Zöldség, dísznövény termelése

01.13    Gyümölcs, fűszernövény termelése

01.21    Szarvasmarha-tenyésztés

01.22    Juh-, kecske-, lótenyésztés

01.23    Sertéstenyésztés

01.24    Baromfitenyésztés

01.50    Vadgazdálkodás

05.01    Halászat

35.30    Légi-, űrjármű gyártása, javítása

A legtöbbet fizetők

TEAOR    Tevékenység

41.00    Víztermelés, -kezelés, -elosztás

45.21    Épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése

45.33    Víz-, gáz-, fűtésszerelés

45.43    Padló-, falburkolás

52.11    Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem

52.12    Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem

52.21    Zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem

52.22    Húsáru-kiskereskedelem

52.24    Pékáru-, édesség-kiskereskedelem

52.31    Gyógyszer-kiskereskedelem

De van a felhasználás módja, ami függetlenül a teaor számtól pótdíjat jelent vagy kizárást
bérautó (rent a car)
taxi
oktatás (gépjárművezetés)
nemzetközi szállítmányozás (TIR)
veszélyes anyagszállítás
rendőrség, katonaság, mentők,tűzoltók
pénz és értékszállítás
versenyzés

kedvezményt:
márkakereskedői flották
mezőgazdasági flották
állami, önkormányzati flották

Biztosítás fajta: 

  • Flotta biztosítás
Ajánlatos biztosítót váltaniuk az Astra fióktelep ügyfeleinek
2015 október 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Az Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvénycsomagot, amely rendezi az
Astra biztosító magyarországi ügyfeleinek kötelező gépjármű-
felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseivel kapcsolatos helyzetét. A törvény
hatályba lépését követően az Astra biztosító kgfb-szerződései automatikusan
megszűnnek, amennyiben a gépjármű-tulajdonos új szerződést köt egy másik
biztosítónál.
Az Országgyűlés 2015. szeptember 29-én elfogadta a „kötelező gépjármű-
felelősségbiztosítással összefüggésben egyes biztosítási tárgyú törvények
módosításról” szóló törvénycsomagot. Az új törvény annak érdekében született, hogy
az igen bonyolult nemzetközi jogi helyzetben is megoldást találjon a jogalkotó a külföldi
biztosító magyarországi ügyfelei helyzetének megoldására.
A román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. (Astra Biztosító)
magyarországi fióktelepének kgfb, illetve egyéb – vagyoni – biztosításokkal (lakás-,
utas-, illetve casco-biztosítás) rendelkező ügyfelei vannak Magyarországon.
A nem kgfb-biztosítással rendelkező ügyfelek helyzete egyszerűbb. Ők új
szerződést köthetnek vagyontárgyaikra – a többes biztosítást a hazai szabályozás
megengedi -, és így a későbbiekben bekövetkező kár esetén már az új, választott
biztosítójuktól kaphatnak kártérítést.
Az Astra biztosítónál kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezők
helyzete jogilag sokkal bonyolultabb. A 2015. szeptember 29-én elfogadott törvény
értelmében, amennyiben egy olyan biztosító tevékenységi engedélyét vonják vissza,
amely biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást művel, és a felügyelet a
visszavonásról szóló határozatot honlapján közzéteszi, a tevékenységi engedély
visszavonásával érintett biztosító szerződései automatikusan megszűnnek, ha
kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfelei egy másik
biztosítónál új kgfb-szerződést kötnek. Az új szerződést bármely biztosító jogosult
befogadni.

E szerint az Astra biztosító azon ügyfeleinek, akik kgfb-szerződéssel rendelkeznek az
Astránál, és eddig még nem szüntették meg közös megegyezéssel a szerződésüket,
a törvény hatályba lépését követően szerződésük automatikusan megszűnik, ha egy
másik biztosítóval új kgfb-szerződést kötnek.
Fontos, hogy a fenti szabályozás a törvény hatályba lépését követően lép életbe,
addig a korábbi szabályok érvényesek. Vagyis csak közös megegyezéssel
köthető új kgfb-biztosítás valamely más biztosítónál.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) javasolja, hogy azok az Astrás ügyfelek,
akik eddig még nem éltek a biztosítóváltás közös megegyezéses lehetőségével, a
törvény hatályba lépését követően fontolják meg a törvény adta lehetőséget, és
kössenek új kgfb-biztosítást valamely másik biztosítónál. A szövetség felhívja a
figyelmet arra, hogy az ügyfeleknek mérlegelniük kell, hogy bár érvényes kgfbszerződéssel
rendelkeznek, szerződésük mögött nem áll működő biztosító,
mivel annak tevékenységi engedélyét visszavonták, így károkozás esetén a
bekövetkezett károk megtérítésére is kötelezhető lehet az üzembentartó.

 

Forrás: MABISZ

Astra Biztosító: egyelőre sehonnan nem jön pénz
2015 szeptember 25.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Egyre gyűlnek a káresetek és a csalódott emberek

Egyelőre egyetlen fillér kártérítés sem érkezett a csőd előtt álló Astra biztosítótól, de még a kártalanítási alapok sem nyíltak meg a magyar ügyfelek számára. Azt sem tudni, hogy a romániai káralap felveszi-e a kapcsolatot a magyarokkal, miközben egyre csak gyűlnek a kártérítéses ügyek és a kétségbeesett ügyfelek.  Csaknem háromezer olyan autó vár javításra, amelyet Astrás ügyfél tört össze. A rossz hír az, hogy ugyanez a helyzet az itt kötött lakásbiztosításokkal is: az Astrás felelősségbiztosítás már semmire nem jó.

Annak ellenére, hogy egyre többen kérik a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) felajánlott segítségét a „bezárt” Astra biztosító kártérítési eljárásához, egyelőre senki nem tudja, fizet-e valaha is a magyar ügyfeleknek a romániai cég, a MABISZ által kezelt kártalanítási alap vagy a román garancia alap (FGA). Csak az a biztos, hogy meg kell várni, amíg a „kinti” bíróság elrendeli a biztosító elleni csődeljárást és a felszámolást, mert csak ezt követően kezdődhetnek kifizetések. Azt viszont végképp nem tudni, hogy a magyar káreseményeket hányadik helyre rangsorolják majd a kifizetésre várók kígyózó sorában. Félő, hogy előbb a romániai károsultak kapják meg a pénzüket, s a magyarok csak a legvégén.

Miközben telik az idő, egyre több a csalódott ügyfél, s a kárrendezésre váró ügy – mondja Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója. Csak a sérült járművekből mostanra legalább háromezer gyűlt fel úgy, hogy addig nem javítják meg, amíg nincs garancia arra, hogy valahonnan kifizetik a költségeket. Ha más nem, akkor maga a tulajdonos, ha van cascója, akkor azon keresztül, ha nincs, akkor készpénzért. Németh a CLB-s ügyfelek visszajelzésére alapozva állítja, egyre többen félnek, hogy Astrás autóval ütköznek, ezért azt tanácsolja, most az is kössön cascót, aki ezt korábbam csak pénzkidobásnak gondolta.

A szakember azonban az Astra biztosítóval kapcsolatban felhívja a figyelmet arra is, hogy ugyanez a helyzet az ott kötött lakás- és felelősségbiztosítással kapcsolatban is. Bárki, bárkinek, bárhol okoz kárt, az Astra már senki helyett és semmiért sem fizet. Ebben a helyzetben a szakma is tehetetlen, mert ilyen még nem volt Magyarországon – ismeri el Németh. Miközben a MABISZ segítő szándéka megkérdőjelezhetetlen, egyelőre a szövetség sem tud érdemben intézkedni. Egyelőre még azt sem tudni – véli –, hogy érkezik-e valamikor akár csak hivatalos visszajelzés Romániából a magyarok ügyintézési kezdeményezésére. A szakértő szerint csak egyetlen jó megoldás létezik: minél előbb elhagyni az Astra biztosítót és új biztosítást kötni más társaságnál. Ugyanis a károkozó autósokat a károsultak akár később be is perelhetik, amennyiben a kártérítés elmarad, hiába van érvényes és befizetett Astra felelősségbiztosítása.

Astra biztosító: több százezer ügyfél kétségek között
2015 szeptember 01.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

A hiányzó díjakat még be kell fizetni

Többszázezer ügyfelet és még ennél is több szerződést hagyhat maga után Magyarországon a romániai Astra biztosító, amennyiben a napokban kezdődött csődeljárás végén „bezárják” a céget. A még hiányzó díjakat mégis be kell fizetni, mert baleset, vagy egyéb káresemény után csak így jár kártérítés. Kgfb évfordulón pedig érdemes biztosítót váltani – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz.

Százezrek érintettek a napokban nyilvánosságra került hír kapcsán: visszavonták a romániai Astra biztosító működési engedélyét. Annak ellenére, hogy a céghazai képviselete közölte, a károsultakat két irányból is – a romániai állami garancia alapból és a magyarországi kártérítési alapból (KALAP) – ki tudják fizetni, egyes szerződések esetében nem árt más biztosító után is nézni – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz. Németh Péter, a cég értékesítési és kommunikációs vezetője azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a kgfb-s ügyfelek csak a szerződésük fordulóján válthatnak szolgáltatót. Azok viszont, akiknek nincs díjhátralékuk, egy esetleges baleset kapcsán változatlanul számíthatnak kártérítésre, az ügyfélszolgálat és a kárrendezés ugyanis továbbra is működik – hivatkozik az Astra hivatalos tájékoztatására Németh.

A casco, a lakás- és a vagyonbiztosításokat szintén az évfordulókon, a szerződésre érvényes feltételek szerint lehet felmondani az Astránál. Vagyonbiztosításra azonban, aki megteheti, párhuzamosan másik céggel is szerződhet. Korábban erre a duplikálásra nem volt lehetőség, de a tavaly életbe lépett új Ptk. azonban már megengedi ezt a formát. Kárrendezéskor azonban ez nem jelent majd dupla kifizetés, hiszen a biztosítás továbbra sem szolgálhat vagyonosodást és változatlanul csak a kár utáni helyreállítás lehet a cél. Abban az esetben, ha a károsultak mindkét biztosítónak jelentik az esetet, a társaságoknak joguk van a részarányos, vagy részvállalásos kártérítésre – tájékoztat a szakértő. Ez azt jelenti, hogy a kárösszeget az adott biztosítók megoszthatják egymás között. Igaz, ez a megoldás kétszeres díj befizetését feltételezi, ám ebben az esetben csak így lehetnek biztosabb fedezetben az Astra-ügyfelek vagyontárgyai.

A szakértő szerint az érintetteknek mostantól érdemes minden eddiginél jobban figyelni az Astrával kapcsolatos híreket, elsősorban az MNB hivatalos közleményeit, mert napról, napra változhat az ügyintézéssel kapcsolatos tudnivaló.

Kgfb: eddig 150 ezren váltottak
2014 november 24.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Nagyjából 150 ezren váltottak biztosítót tíz nappal a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampány vége előtt, ez a tavalyi hasonló időszakhoz képest 20 százalékkal kevesebb.  Egyes biztosítók továbbra is ódzkodnak a céges flottáktól, ezért kiugróan magas, akár százszoros tarifával ijesztik el a tulajdonosokat. Megtörtént: egy flottatulajdonos az eddigi 8 milliós kgfb-je helyett 920 millió forintos ajánlatot kapott.

 
Jöhet még egy utolsó nagy roham a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (KGFB) kampányban, de ez már nem fogja megrázni a biztosítókat – véli Németh Péter, az egyik legnagyobb biztosítási alkusz, a CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója. A cég tapasztalatai szerint eddig nagyjából 150 ezren váltottak biztosítót, ez a tavalyi hasonló időszakhoz képest legfeljebb 80 százalékos arány. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az első csendes félidő után a másodikban sem várható nagy izgalom, s különösebb roham sem. Akkora legalábbis biztosan nem, hogy ne győznék fogadni a kötéseket a cégek – véli Németh. A szakértő szerint azonban ennek ellenére pórul járhat az, aki az utolsó napra hagyja a régi szerződése felmondását, s az új megkötését, mert ha sokan tesznek így, a biztosítók nem lesznek képesek éjfélig befogadni és átvezetni a bejelentéseket.
A CLB tapasztalatai szerint idén nem voltak döbbenetes változások, a kezdeti riogatásokkal ellentétben az index-díj – a régi ügyfeleknek ajánlott jövő évi tarifa – sem mutatott drámai eltérést, legfeljebb zömében azoknál, akikre az elmúlt 2-3 évben túl sokat költöttek a biztosítók. Nekik viszont jelentősen, akár 10 ezer forinttal megemelt tarifát kalkuláltak a következő évre. Egyébként pedig átlagosan 15 százalékos indexdíj emelés történt, az alkusz szerint ez az ügyfelek érdekében is indokolt, hogy az alkatrész-árak és a munkadíj drágulása ellenére is ki tudják fizetni a biztosítók a kártérítési összegeket – összegzi Németh.
Az idei kampányban is folytatódik egy korábbi jelenség: egyes biztosítók drasztikusan, akár százszorosan emelt díjjal tartanak távol maguktól bizonyos járműkategóriákat. Haszongépjármű flották biztosításával némelyik cég annyira nem akar foglalkozni, hogy az egyik például egy máshol kötött 8 millió forintos díjjal szemben 920 milliós ajánlattal riasztotta el a tulajdonost – utalt az egyik megtörtént esetre a szakértő. De volt, aki az idei 1 milliós szerződését vitte volna egy másik céghez, ám ott csak 8 milliós tarifával fogadták volna be a flottáját. Egy magánkézben lévő mentőautóra pedig az átlagos 30-40 ezer forintos éves díj helyett 290 ezret ajánlott az egyik biztosító csupán azért, mert nem akar ezzel a kategóriával foglalkozni. No persze, ha ennyit is kifizet a tulajdonos, akkor lehet róla szó. A biztosítók egyetlen ajánlattételt sem tagadhatnak meg, de kiemelkedően magas díjat kalkulálhatnak a számukra nagy kockázatot jelentő járművekre – magyarázza Németh.
Annak ellenére, hogy egyelőre úgy tűnik, a K&H uralja a kampányt, s mögötte az MKB, KÖBE, Groupama Biztosító osztozik a helyeken, nem lesz olyan cég, amelyik túl nagy meglepetést okoz a kgfb-időszak végére – összegzi az alkusz. 

Forrás: hirportal.clb.hu

Kgfb: Az indexdíj az igazi feketeleves
2014 november 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Összesen akár 5 milliárd forinttal is többet fizethetnek az autósok a kötelező biztosításért, ha a tavalyihoz hasonlóan másfél millióan maradnak a régi biztosítójuknál.  Saját ügyfeleik jövő díját ugyanis idén jó néhány társaság akár 10 ezer forinttal is megemelné.  Az indexdíj ajánlatoknak november 11-éig kell megérkezniük az év végén váltó autósokhoz.

Kétmilliónál több autósnak kell a napokban – legkésőbb november 11-éig – megkapnia azt az értesítőt, amelyben a biztosító arról tájékoztatja őket, mennyi lesz a jövő évi kötelezőbiztosításának éves díja – hívja fel a figyelmet Németh Péter, az egyik legnagyobb biztosítási alkusz cég, a CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója.  Az elmúlt napokban már tömegével érkeztek az értesítők, de sokan még nem kapták meg az úgynevezett indexdíjról szóló levelet. Igaz, még az is lehet, hogy már az elektronikus postaládájukban van a levél, de több tízezren gyakorlatilag soha nem nézik meg a biztosítónak megadott email-fiókot. Különösen igaz ez azokra, akik valamikor csak az alacsonyabb díjért, úgynevezett e-kedvezményért vállalták az elektronikus levelezési módszert.  Így aztán nem csoda, hogy évről-évre úgy sodródnak bele nagyobb költségbe, hogy észre sem veszik, csak amikor már fizetni kell. Akkor viszont már nincs visszaút.
 
A figyelmetlenségre is számítanak
 
Tavaly másfél millió autós maradt a korábbi biztosítójánál, becslések szerint több százezren figyelmetlenség, tájékozatlanság miatt. Idén azonban néhány biztosító kiemelkedően magas indexált díjtarifával, durván bünteti a hűségüket. Vagyis, nem is az eddig sokat emlegetett 1-2 ezer forintos új kötelező díj a fekete leves, az igazi bombát az index levél rejtheti – mondta Németh. A szakértő szerint egyébként idén annyira alacsony volt a kgfb díj, hogy már teljesen indokolt volt a párezer forintos  emelés. Ez egyben az ügyfelek érdeke is, hiszen a biztosítóknak tőkeerősnek kell maradniuk ahhoz, hogy a dráguló alkatrészek és a magas importálási költségek mellett ki tudják fizetni az autókban keletkezett károkat. A túlzott indexált áremelés mögött azonban már inkább az lehet, hogy a biztosítók a „hűséges” ügyfelek jóhiszemű nemtörődömségére alapoznak. 

 

A CLB gyorsfelmérést végzett ügyfelei körében, s kiderült, a megkérdezettek közül eddig csak minden ötödik kapta meg az értesítőt a jövő évi díjáról, közülük ketten legalább tízezer forinttal megemelt összegről. De van olyan is , akinek a kgfb-jét jövőre a mostaninak a duplájára „indexálta” a biztosítója. Ők, ha felfigyelnek erre, vélhetően váltani fognak, ezért elképzelhető, hogy idén a tavalyinál jóval nagyobb lesz a biztosítók közötti ügyfélvándorlás.

Forrás: hirportal.clb.hu

 

Kgfb: van olcsóbb is a tavalyinál
2014 november 03.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Az általános díjemelés ellenére akár tizenhárom százalékkal is csökkentheti a kötelezőjét az, aki az internetes portálokon kalkulál. A CLB-nél éjszaka már számoltak, s volt olyan 43 éves budapesti nő, Skoda Fábiával, és szintén fővárosi, 63 éves férfi, aki a tavalyinál is olcsóbb kgfb-t köthet.  Annak ellenére, hogy a tegnapi gyorsfelmérések több internetes alkuszi portálon is azt mutatták, hogy drágulnak a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjak, lesznek olyanok, akik a tavalyinál olcsóbbat is találnak maguknak – derült ki a CLB éjszakai számításaiból, amelyet a most érkezett konkrét díjak alapján saját ügyfeleik körében végeztek. A kgfb-díjakat az egyes társaságok ugyanis nem egységesen drágítják, vagy csökkentik, hanem bizonyos szegmenseket elemezve, kategorizáltan változtatják. A CLB.hu portálon végzett kalkuláció szerint 13 százalékkal csökkentheti a díját az a 43 éves nő, aki Budapesten, egy 65 négyzetméteres lakásban él, Skoda Fábiára köti a kötelezőjét cascóval és lakásbiztosítással együtt.  Ilyen feltételekkel idén 21 372 forintot kellett fizetni, most viszont már 18 664 forintért is talál magának éves díjat az, aki az említett feltételekkel keresgél a portálon. De még az említett 43 éves nőknél is kevesebbet fizet – legalábbis a portál kalkulációja alapján – az a 63 éves budapesti férfi, aki 1999-es évjáratú Opel Astrával jár, 120 négyzetméteres családi házban él, s ennek a biztosítását is újra köti– összegezte az éjszakai kalkulációk eredményét Németh Péter a cég értékesítési és kommunikációs igazgatója. Igaz, ez utóbbi feltételekkel csak két százalékot, alig pár száz forintot lehet spórolni. Ehhez alig néhány percnyi türelemre van szükség – állítja Németh. A kedvező találatok ellenére igaz azonban a tegnapi első állítás, miszerint általában emelték a kgfb-díjakat a biztosítók, ám minden eddiginél nagyobb a szórás a legolcsóbb és a legdrágább ajánlat között, így aztán, aki keres, az talál alapon rá lehet lelni a lehető legjobb megoldásra. Ehhez csak internetre, s alig néhány percnyi türelemre van szükség – hívja fel a figyelmet az alkuszi portálok előnyeire a szakértő. A hangsúly azonban ne elsősorban az olcsóságon legyen – figyelmeztet -, a legjobb megoldás ugyanis nemcsak az ártól, hanem az abban foglalt feltételektől és garanciáktól is függ. Németh szerint érdemes az együttkötési konstrukcióban kapcsolt díjakat, a casco és a lakásbiztosítási tarifát is tanulmányozni, ugyanis kiderülhet, ezek együttkötésével a kötelező ugyan esetleg nem csökken, de a cascót, vagy a lakásbiztosítást lényegesen lejjebb lehet vinni.   A CLB továbbra is fenntartja, hogy az átszerződők számát az indexálás, vagyis a társaságok meglévő ügyfeleiknek ajánlott jövő évi díj mértéke határozza meg. Ennek alapján dől el, hogy csak néhány százezren, vagy akár kétmillióan is új biztosítót fognak keresni. Forrás: hirportal.clb.hu
Kgfb: az indexdíj lehet a nagy meglepetés
2014 november 02.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Meglepően magas, akár kétszeres jövő évi díjjal bünteti némelyik biztosító a már meglévő ügyfeleit, ők vélhetően más társaságokhoz menekülnek majd – összegzi a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampány első napján tapasztaltakat a CLB biztosítási alkusz. Az alig néhány órával ezelőtt közzétett biztosítói hirdetményekben szembeötlő újdonság, hogy együttkötési kedvezménnyel egyszerre akár négyféle biztosítást is eladnának az autósoknak. A fuvarozókat viszont akár az átlagdíj háromszorosával is büntetik a társaságok, akárcsak azokat, akik tartósan külföldön használják az autójukat. 

Általában emelkednek a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb)  jövő évi díjai, de az eddig nyilvánosságra hozott információk alapján úgy tűnik, nem drasztikusan, legfeljebb 10-15 százalékkal – írta néhány órával az első biztosítói hirdetmények megjelenése után a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. A folyamatosan érkező kgfb-hirdetményekből  már az első áttekintés során is szembeötlő az úgynevezett együttkötési kedvezmények kibővítése, ami azt jelenti, hogy az eddigi casco-kgfb helyett akár négyféle – lakás-kgfb-élet-casco -  biztosítást is „rávarrnak” erre a konstrukcióra – hívta fel a figyelmet az idei kampány egyik legmarkánsabb újdonságára Németh Péter, a cég értékesítési és kommunikációs igazgatója. Ez azt jelenti, hogy a lakásbiztosításokat idén még inkább megéri átnézni és akár újra kötni a kampányban.

Az éjszakai feldolgozás során kiugró érdekességeket egyelőre nem tapasztaltak a CLB szakértői, az már viszont egészen biztos, hogy az átszerződési kedvet az a díj fogja meghatározni, amelyet az autósok jelenlegi biztosítója kalkulál – szaknyelven indexál – nekik 2015-re. Ezzel kapcsolatban már vannak, és még lesznek is nagy meglepetések – szögezi le Németh. Az indexdíjakat tartalmazó értesítőket folyamatosan kapják az emberek, s az eddigiek alapján kiderül, hogy jó néhány biztosító durván, akár 10- 15 ezer forinttal is emelné a meglévő szerződésekhez tartozó tarifát. Arra, hogy miért nem becsülik meg jobban, s miért nem kényeztetik kedvezményekkel régi ügyfeleiket a társaságok, az lehet a magyarázat, hogy sok autós nem foglalkozik a biztosításával, egyszer megkötötte, s azóta csak fizeti a díjat a nélkül, hogy rendszeresen ellenőrizné. Úgy tűnik az ilyen „inaktív” ügyfelek még mindig többen vannak, mint ahányan azok, akik a drágítást látva átszerződnek másik biztosítóhoz. Az indexdíjakat legkésőbb november 10-éig meg kell kapniuk azoknak, akiknek most van a biztosítási fordulójuk – ez kétmilliónál több autós -, érdemes megvárni az értesítőt és csak utána dönteni a továbbiakról – figyelmeztet a szakértő.
Az a tendencia is folytatódik, hogy felárakkal, az átlagdíj akár háromszorosával is büntetik a fuvarozókat és azokat, akik tartósan külföldön használják az autójukat. Ők jól teszik, ha új csomagot választanak.
Tavaly már nagyon közkedvelt volt az „e-gfb” azaz a kizárólag elektronikus kommunikációra korlátozott szerződési forma. Fontos tudni, hogy aki ilyen címen fog idén kötelező biztosítást kötni, az valóban ne számítson semmiféle papíralapú levélre, értesítőre és csekkre sem. Németh ezért óva inti ettől a konstrukciótól azokat, akiknek csak van, de gyakorlatilag soha nem használják az email-rendszerüket, nem olvassák a leveleiket, mert semmiféle értesítésről nem fognak tudni, még arról sem, ha végül felmondja a szerződést a biztosító. Márpedig, a szakértő tapasztalatai szerint tömegével vannak olyanok, akik már eddig is azért kerültek díjhátralékba és akár a szerződéseik felmondásába, mert hiába figyelmeztette őket díjfizetésre emailben a biztosító, meg sem nyitják az elektronikus levelezésüket. Az e-kedvezményesek a díjakat is csak utalással, azon belül is inkább csoportos beszedési megbízással egyenlíthetik ki, ezért jól gondolja meg mindenki – főleg az idősebbek –, vállalja-e ezt a kötelezettséget. Az, aki nem tartja be a feltételeket többet bukhat, mint amennyit spórolhat ezen a kedvezményen – figyelmeztet Németh.
Attól függetlenül, hogy a konkrét díjak az elkövetkező órákban, legkésőbb holnap – november 3-a – reggelre megjelennek, Németh higgadtságra, türelemre, s megfontoltságra int mindenkit. Figyelmeztet: nem kell kapkodni, nem szabad elhamarkodni a szerződéseket, mert aki ezt teszi, annak egy esetleges rossz konstrukcióból nincs visszaút, egy évig azt kell fizetnie. Egész novemberben lehet kalkulálni, online oldalakon tanulmányozni az egyes ajánlatokat – szögezi le a szakértő.

Forrás: hirportal.clb.hu

 

Öreg autókkal veszélyes
2014 szeptember 22.
Kategória:
Gépjármű biztosítás

A magyarok járnak a legöregebb utókkal külföldre, az átlagosan 12 éves járműparkkal a sereghajtók között vagyunk a nemzetközi utakon. Ha lerobban a kocsi, rémálommá válhat még a legkellemesebbnek ígérkező nyaralás is: százezrekért hozzák haza a mozgásképtelenné vált járműveket. Veterán autókkal különösen nagy a kockázat külföldön. 

 

Külföldre tartó, lerobbant magyar autók tucatjai ragadnak kint az országutakon, vagy különféle depókban. Márpedig, ha hinni lehet a turisztikai statisztikáknak, s az előzetes felméréseknek, az idén a tavalyinál legalább 10-15 százalékkal többet, csaknem 50 millió napot töltenek majd más országokban a magyarok. Ugyancsak a felmérések szerint az utazásoknak legalább a fele turisztikai célú, s legtöbben Németországba, Ausztriába, Csehországba, Romániába és Horvátországba indulnak útnak, főként saját autóval. Mivel a hazai gépjárműpark életkora átlagosan 12 év, a nemzetközi autópályákon lerobbant, vagy külföldön meghibásodott magyar járművek száma más országokéhoz képest kiemelkedően magas.  Ennek alapján nagyobb az esélye is annak, hogy az utakon lerobbant autók között feltűnően sok a magyar rendszámú. Márpedig egy súlyosabb műszaki hiba tönkre teheti a családi nyaralást, a helyben javíthatatlan járművek hazaszállítása ugyanis akár több százezer forintra is rúghat. Ezt az összeget az öreg autókkal közlekedő magyarok többsége alig, vagy egyáltalán nem tudja kifizetni. Ott hagyni sem olcsóbb, a külföldön bedöglött autónak őrzött parkolót, vagy egyéb biztonságos garázst bérelni szintén felérhet egy kisebb vagyonnal.

Gondatlan magyar turisták

Annak ellenére, hogy ha lassan is, de évről, évre nő a tudatos és gondos utasok száma, a hazai turistáknak még mindig csak legfeljebb a fele köt olyan biztosítást, amely a legnagyobb bajból is kihúzná őket külföldön – állítja Németh Péter a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója. Ez a gyakorlat egyébként is messze elmarad a környező országokétól, ami pedig a járművekkel kapcsolatos gondoskodást illeti, meg sem közelíti a külföldi átlagot. Míg például egy német, osztrák, francia, vagy akár cseh turistának teljesen természetes a teljes körű gondoskodás, ha útra kel, a magyarok fele még mindig ezen spórol, s nem köt semmiféle biztosítást. Pedig számtalan megtörtént eset is bizonyítja, egy külföldi betegség, baleset, kórházi ellátás költsége több százezer forint is lehet, műtéttel spékelve pedig akár több millióra is felkúszik a végösszeg. Ezt a pénzt pedig a külföldi egészségbiztosítók behajtják, ha nincs biztosítása az ellátottnak, akkor neki magának kell megfizetnie. Ha másképp nem megy, akkor erre szakosodott hazai behajtó cégek segítségével jutnak hozzá a pénzükhöz, bármennyi legyen is az. Egy balul sikerült nyaralásra így egy család teljes vagyona rámehet.

Autószerviz csillagászati áron

Hasonló a helyzet a műszaki hibás autókkal is, azzal a különbséggel, hogy ahhoz egy külföldi szerelő, vagy segélyszolgálat hozzá sem nyúl, ha a tulajdonos, vagy annak a nevében valaki nem fizet. Ez a „valaki” ideális esetben a biztosító lehet, de a piaci ajánlatok közül gondosan meg kell választani a minden részletre kiterjedő konstrukciót, mert az élet a fantáziánál is többféle bonyodalmat produkál – mondta Kalmár László a Generali Csoporthoz tartozó Europ Assistance ügyvezető igazgatója. Az autós assistance biztosítások tartalmazhatják a helyszíni javítás mellett a szervizbe vontatás, az alkatrész-csere, vagy akár a tulajdonosnak a kényszervárakozásra szóló szállásának költségét. Az assistance cég megszervezi a segítségnyújtást, illetve kiemelendő, hogy az autós a nap 24 órájában kérhet segítséget és saját anyanyelvén folyamatos kapcsolatot kaphat a segítségnyújtóval – hangsúlyozta az igazgató, aki egy új jelenségre, a veterán autók népszerűségének a növekedésére is felhívta a figyelmet. A mindennapos közlekedésben használt négykerekűeken kívül több mint 70 ezerre tehető hazánkban a muzeális autók száma.  Muzeális minősítést csak az a jármű kaphat, amely legalább 30 éves.  A Generalinál több mint ezer veterán járművet biztosítanak, ezek általában értékes, szinte pótolhatatlan gyűjtői példányok. A biztosítónál tavaly harminc esetben jelentettek veterán autót ért káresetet. A Generali Csoportba tartozó Europ Assistance szolgáltatása mostantól ezekre az értékes, sok esetben egyedi, gyűjtői darabokra is kiterjed – sorolja a szolgáltatás előnyeit az igazgató. A szolgálat munkatársai meghibásodás, baleset vagy önhiba esetén is azonnal, a helyszínen segítenek a javításban, amennyiben pedig ez nem megoldható, akár autómentővel a legközelebbi szakszervizbe szállíttatják és megjavíttatják a gépkocsit, ha kell, akkor üzemanyagot visznek a helyszínre, tartják a kapcsolatot a szervizzel, külföldön pedig segítenek a tolmácsolásban.

Egy utazáson a gépkocsilopásokkal is számolni kell, különösen annak, aki veterán járművel vág neki a világnak. Egy vagyont érő darabot senki nem hagy szívesen az utcán parkolni, különösen ismeretlen környezetben. A társaság az assistance szolgálat új elemeként bevezette őrzött parkolók felkutatását is, így a tulajdonosok külföldön is biztonságos helyen hagyhatják járműveiket.

A minden részletre kiterjedő AutoSOS Prémium 10+ csomagok már kevesebb, mint havi 1300 forintos díjért elérhetők. A segélyvonal a nap 24 órájában hívható, belföldről a 14 567-es, külföldről pedig a +36 1 458 44 80-as telefonszámon. További információ: www.autosos.hu Pontosan 87 éve, 1927. május 26-án Henry Ford Highland Park-beli gyárában gördült le a tizenötmilliomodik, ma már muzeális darabnak.

A legveszélyesebb országok

A Civitas Institue 2012-es évre vonatkozó, bűnügyeket vizsgáló kutatása szerint Magyarországon például 80 rendőrséghez bejelentett eset jut 100 000 lakosra, azaz 10 milliós népességre vetítve körülbelül 8000 ilyen bűncselekmény történt. A magyarok által kedvelt célországok közül 100 000 főre Olaszországban például 384, Franciaországban 333, Görögországban pedig 236 bejelentett lopást regisztráltak.

Forrás: hirportal.clb.hu

Kgfb: csendben kialszik a kampány
2013 november 25.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Már csak néhány nap van arra, hogy új kötelezőt lehessen kötni. Az idei szokatlanul csendes kgfb-kampány slágere nem is az autó, hanem a lakásbiztosítási kedvezmény lett, s ez némileg megmozgatta az állóvizet.
 
 

Idén azonban már nem sok ilyen esettel számolnak az alkuszok, ez a kampány ugyanis már nem igazán hozta lázba az autósokat. A jövő évi díj-indexálások alapján elmondható, hogy tíz ügyfélből nyolcnak érdemes a saját szolgáltatójánál maradnia, mert jó ajánlatot kapott, s így nem éri meg váltani. Ez új, és örvendetes tapasztalat, hiszen úgy tűnik, a biztosítók végre megbecsülik a hűséges ügyfeleiket, s ezzel talán a nagy kgfb-kampányok történelme is lezárul – összegezte a CLB tapasztalatait Németh Péter.

Idén egyébként a lakásbiztosítási együttkötés tarol, mivel több társaság erre a „termékre” ad rendkívüli kedvezményeket. Ezzel egyértelműen megkezdődött egy új kampány is, hiszen a legtöbb lakásszerződés évfordulója szintén január elseje. Döbbenetes, hogy ezeknek a biztosításoknak legalább a felére évente több tízezer forintot dobnak ki az ablakon az emberek csak azért, mert eszükbe sem jut megújítani, olcsóbbra, és sokkal tartalmasabbra cserélni – véli az alkusz. De, hogy a legtöbb ügyfél mennyire elhanyagolja a biztosítását, az akkor derül ki igazán, amikor egy „káresemény” után mélyen az aktuális érték alatti kártérítési összeget kapja. E területen tehát minden pozitív változás csak kedvezhet a lakástulajdonosoknak.

Forrás: index.hu
 
 

 

 

Index-díjak a legolcsóbbtól a csillagos égig
2013 november 11.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Soha nem mozgott még ennyire szélsőséges értékek között a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás úgynevezett index díja, mint az idén. Ez az a tarifa, amelyet régi ügyfeleiknek számolnak ki a cégek arra az esetre, ha náluk maradnak. A CLB biztosítási alkusz eddigi tapasztalatai szerint az ajánlatok között van a piaci legolcsóbb és a legdrágább díj is. Vagyis, a biztosítók még mindig nem döntötték el, hogy járnak jobban: ha megbecsülik régi ügyfeleiket, vagy ha csak az újak megszerzésére koncentrálnak. A jövő évre vonatkozó ajánlatot a napokban kapja meg csaknem másfél millió autós.

Idén újra visszatértek az érthetetlenül magas, de megjelentek a meglepően alacsony kgfb-index díjak is. Ez az a tarifa, amelyet régi ügyfeleiknek kínálnak a biztosítók arra az esetre, ha jövőre is náluk maradnának – magyarázta a rejtélyes indexálás lényegét Németh Péter. A CLB biztosítási alkusz cég értékesítési igazgatója felhívja a figyelmet, hogy az értesítőket a napokban kapja meg csaknem másfél millió autós a saját biztosítójától, s mindenki ennek alapján fogja tudni eldönteni, érdemes-e maradnia a jelenlegi társaságnál, vagy váltani kell. Az értesítéseknek a forduló nap előtt legkésőbb az 50-ik napig kell megérkezniük az ügyfelekhez.

Most először annyira szélsőséges az index-érték, hogy szinte lehetetlen általánosítani, megbecsülik-e, s ezzel maradásra bírják-e ügyfeleiket a biztosítók egy kedvező ajánlattal, vagy inkább elűznék maguktól – összegzi a CLB tapasztalatát Németh. A szakembereket is meglepi, hogy némelyik társaság mennyire igyekszik megválni meglévő ügyfeleitől. Más magyarázat ugyanis alig van arra, ha valamelyik biztosító a duplájára emelné, de legalábbis az újaknak tett ajánlatánál jóval magasabbra kalkulálja a már meglévő partnerei díját. Érthetetlen – mondja Németh – hogy egyes társaságok idén újra visszatértek ehhez a nem éppen ügyfélbarát módszerhez, pedig néhány éve már úgy tűnt, nem büntetik tovább a helyben maradó, úgynevezett passzív ügyfeleket. Más biztosítóknál viszont a sok kicsi, sokra megy elv alapján, akár feltűnően alacsony díj árán is megtartanák a már megszerzett szerződéseket.

Ráadásul ez nem szűk réteg, százezrek vannak, akik évek óta nem „mozdulnak”, egyszer megkötötték, s azóta is ugyanannál a társaságnál tartják a szerződésüket. Többségüknek nincs internete, idős, vagy egyszerűen csak jó neki az, ami van, s párszáz forint különbség miatt nem „ugrál” minden évben máshová. De vannak olyan ügyfelek is, akiknek van internetük, s olyan email-fiókjuk is, amelyet levelezési címként adtak meg a biztosítójuknak, de rendre kiderül, hogy gyakorlatilag soha nem nyitják meg, fogalmuk sincs róla, mit ír nekik a társaság. Ők jellemzően azok, akik a még csak pár éve kezdődött „e” kedvezmények csapdájába estek. Az „e” – elektronikus – konstrukció azt jelenti, hogy az ügyfél lemond a papír alapú értesítőkről, s helyette elektronikus módon, azaz e-mailen keresztül kapja a különféle információkat – magyarázza Németh Péter. Ez gyors, kényelmes és főleg költségkímélő megoldás, mert például a postai díjak megtakarítását a tarifában is érvényesíteni lehet. Vagyis, aki ezt a módot választja, annak alacsonyabb lesz a díja – érvelnek a konstrukció mellett a szakemberek. Arra azonban a kezdetben nem számítottak a biztosítók, hogy az e-kedvezményezettek között tömegével vannak olyanok, akik szinte soha, de legalábbis igen ritkán nyitják meg a levelezési rendszerüket, legalábbis azt, amelyiket megadták a szerződéshez. Sok ilyen eset van az alkuszoknál – mondja Németh, aki a CLB kedvenceként emleget egy idős vidéki ügyfelet, aki két évvel ezelőtt, éppen az olcsósága miatt választotta az elektronikus csomagot, de azóta is írógéppel írott levelekben reklamálja az elmaradt csekkeket és tájékoztatókat.

Forrás: hirportal.clb.hu

 

 

Oldalak