Gyakran Ismételt Kérdések

Mikortól kell fizetnem a gépjármű kötelező gépjármű felelősség-biztosítás díját?

A rendszeres - havi, negyedéves, féléves, stb. - díjat mindig előre kell fizetni, így az első biztosítási díjat a biztosítási szerződés létrejöttekor, a továbbiakat pedig, a díjfizetéssel fedezett időszak első napjáig kell megfizetni. A biztosítási díj megfizetésére az autóvásárlást követő nap 0. órájától már az új tulajdonos köteles. Ezért új gépjármű esetén a forgalomba helyezéséhez, használt autó vásárlásánál a gépjármű átírásához az új tulajdonosnak (üzembentartónak) már rendelkeznie kell a nevére szóló kötelező gépjármű felelősség-biztosítással, de legalábbis fedezetigazolással.

A kötelezőhöz hasonlóan a casco biztosításnál is van bonus-malus rendszer?

Casco esetében nem alkalmaznak malus, azaz büntetőpont rendszert, viszont a kötelezőhöz hasonlóan azon biztosítottakat, akik több éven keresztül kármentesen vezetnek bonus, azaz kármentességi kedvezményben részesítik. A legtöbb esetben egy kármentes év után 5% kedvezmény jár és a kedvezmény maximuma 10 év után 50% lehet, de van olyan biztosító, ahol már három kármentes év után elérhetjük az 50%-ot. A bonus miatti kedvezmény legtöbb esetben beépül a biztosítás díjába, de van, ahol a teljes díjat be kell fizetni, majd évvégén a kármentességi kedvezményt visszautalják. A kötelezőhöz hasonlóan a casco-nál is átvihető egyik biztosítótól a másokhoz a bonus kedvezmény.

Milyen vagyonvédelemmel lehet casco biztosítást kötni?

A biztosítók által megkövetelt vagyonvédelem függ a gépjármű gyártmányától, értékétől, korától és még jó néhány szempontot lehetne sorolni. Igazán korrekt választ csak konkrét példán keresztül lehet adni, ezért mi azt a gyakorlatot követjük, hogy a vagyonvédelmi követelményekről a megrendelést követően, a szükséges információk birtokában tájékoztatjuk minden ügyfelünket.

Mi a teendő káresemény esetén?

Ha személyi sérülés is történt, akkor minden esetben értesíteni kell a rendőrséget. Amennyiben a károkozó külföldi állampolgár szintén ajánlatos rendőrt hívni, valamint minden olyan esetben, ahol a felelősség megállapítása nem teljesen egyértelmű. Minden esetben, a másik féllel közösen ki kell tölteni az Európai Baleseti Bejelentőt. Ha nincs kéznél ilyen nyomtatvány, akkor egy üres lap is megteszi, melyen mindkét fél személyes adatait, a baleset körülményeinek részletes leírását (rajz) ill. a gépjárművek adatait kell rögzíteni. Fontos, hogy ha vannak az esetnek tanúi, az ő adataikat is írjuk fel. A vétlen félnek, a károkozó biztosítójánál kell kérni a kárfelmérést. Ha károkozó külföldi, akkor a MABISZ bármelyik tagbiztosítójánál be lehet jelenteni a kárt. Hasznos ilyen esetben feljegyezni a külföldi károkozó felelősségbiztosítójának nevét és a zöldkártyájának számát. A károsult a káreseményt annak bekövetkeztétől számított 30 napon belül, a biztosított (károkozó) 5 munkanapon belül köteles bejelenteni a biztosítónak.

Mi történik azt követően, hogy megrendeltem egy casco-t az Önök rendszerében?

Casco megrendelésének tartalmát és tényét egy automatikus e-mail üzenettel visszaigazoljuk. Ennek az e-mailnek csatolt fájlmellékleteként megtalálja, és kinyomtathatja az alkuszi megbízást, melyet aláírva vissza kell küldeni részünkre az e-mailben megadott egyéb dokumentumokkal (pl. forgalmi engedély másolata) együtt. Használt autó esetén munkatársaink 48 órán belül elvégzik a gépjármű szemléjét.

Hogyan tudok biztosítót váltani?

Gépjármű vásárlásakor, illetve évfordulóra történő biztosítóváltás esetén mindenképpen tanácsoljuk, hogy számolja ki, melyik biztosító milyen díjjal kínál szerződést Önnek! A biztosítási szerződést évfordulóra - az évfordulót megelőzően legalább 30 nappal - írásban lehet csak felmondania. Fontos, hogy a felmondani kívánt szerződés azonosítható legyen, ezért a felmondásnak tartalmaznia kell a nevét, születési dátumát, lakcímét, a gépjármű forgalmi rendszámát, gyártmányát, biztosítási szerződés számát. Jogszerű felmondás esetén az aktuális felelősségbiztosító a biztosítási évforduló napjáig áll kockázatban, ezért az új biztosítás megkötésére is eddig a napig van lehetősége. Ha nem jogszerűen történt az előző biztosítás felmondása, akkor az új biztosítás akkor sem tekinthető érvényesnek, ha az díjjal rendezett.

A kötelező gépjármű felelősség-biztosítás váltási időszak mettől meddig tart?

Évente egyszer van lehetőség arra, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést átvigyük másik biztosítóhoz. A biztosítók bármikor, elvileg naponta is hirdethetnek új tarifákat, ezek azonban csak 60 nappal később lépnek életbe. Biztosítót váltani az évforduló előtt legfeljebb 60, de legalább 30 nappal lehet. A 30 napos határidő csak a régi szerződés felmondására vonatkozik, az új szerződést az évfordulóig lehet és kell megkötni, azonban érdemes honlapunkon a felmondást és a váltást egy időben intézni.

Hol érvényes a kötelező biztosítás? Mi a felelősségbiztosítás területi hatálya?

Sokan nem tudják ugyan, de a hazánkban megkötött biztosítás egész Európára érvényes, a volt Szovjetunió néhány utódállamát leszámítva.

Milyen gépjárművekre lehet tarifálni a casco kalkulátor segítségével?

CASCO kalkulátorunk adatbázisa az 1996-tól gyártott és Magyarországon forgalmazott személy- és kisteher-gépjárműveket, valamint motorkerékpárokat tartalmazza. Ez több, mint 30.000 gépjárművet jelent, és természetesen az adatbázist folyamaton frissítjük az új típusokkal.

Kinek kell a kötelező biztosítást megkötnie? A tulajdonosnak vagy az üzembentartónak?

Amennyiben az üzembentartó és a tulajdonos személye eltér egymástól a gépjármű vásárlásakor, csak az üzembentartó lehet a biztosítás szerződője közülük. Természetesen az online biztosításkötés esetén is kiválasztható, ha a két személy egymástól eltérő.

Már élő szerződés esetén év közbeni üzembentartóváltozás esetén új kötelező biztosítási szerződést kell kötni. Az internetes felületen a szerződéskötés okánál kell megjelölni, hogy üzembentartó változás az ok.

Mi igazolja a kötelező biztosítás meglétét közúti ellenőrzésnél?

2013. július 1.-től már nem kell a kötelező felelősségbiztosítást igazoló kis papírost, vagy az erre is használható, aktuális, befizetett sárga csekk kis blokkját a forgalmi engedély mellet tartani, a rendőr már nem kérheti el, és nem ellenőrizheti a KGFB érvényességét. Az előírások szerint a balesetet szenvedett gépkocsik vezetői a helyszínen kötelesek kölcsönösen megnevezni azt a biztosítót, amellyel felelősségbiztosítási szerződést kötöttek. A biztosítási kötelezettség teljesítését, a szerződés érvényességét az erre feljogosított hatóságok elektronikus úton ellenőrizhetik majd a kötvénynyilvántartásban a jármű műszaki vizsgájakor és tulajdonosváltáskor.

Mire kell figyelni a kötelező felelősségbiztosítás online megkötésénél használtautó esetén?

Ha az adásvétel napja megelőzi a kockázatkezdetet, úgy az eltelt időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetni! Ezért azt javasoljuk, hogy előre, a várható adás-vétel napjára kösse meg biztosítását, így már biztosítva lesz az első vezetéskor is! Továbbá, ha mégis később venné meg autóját a tervezettnél, a biztosító a BM nyilvántartásába bejegyzett tulajdonszerzés napjára módosítani fogja a kockázatviselés kezdetét, így Önnek nem kell többet fizetnie akkor sem, ha korábbi dátummal kötötte meg kötelezőjét.

Milyen időtartamra lehet gépjármű-felelősségbiztosítást kötni?

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés alapesetben mindig határozatlan időtartamú. Határozott idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés kizárólag E, Z, V és P betűjelű forgalmi rendszámú gépjárműre köthető, az ideiglenes forgalmi engedély kiállításától számított minimum 1, maximum 12 hónapra.

Ki válthat kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást?

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást váltani a váltási időszakban bárkinek lehetősége van, amennyiben a hatályban lévő szerződése adott biztosítási időszak végéig díjjal rendezett. Természetesen nem akadály az sem, ha az autó finanszírozott.

Ha új belépő vagyok, akkor honnan kapok A0-s bonus fokozatról igazolást?

Ha a szerződéskötéskor megtette a nyilatkozatot miszerint új belépő, nincs szükség kártörténeti igazolás bemutatására!

Faxon küldött felmondás esetén mennyiben jogosult a biztosító ellenőrizni a küldemény hitelességét?

A nyilatkozat formájának (írásbeliség) kérdésétől meg kell különböztetni az okirat valóságtartalmának és bizonyító erejének (pl. teljes bizonyító erejű magánokirat, egyszerű magánokirat) kérdését. A biztosító a fax útján tett nyilatkozat valóságtartalmát ugyanúgy jogosult vizsgálni, mint bármely más írásos formában tett nyilatkozat esetében, azonban a faxüzenet esetén ezen jogosultság azért kaphat nagyobb jelentőséget, mert az ilyen küldési forma esetében a technikai feltételek nagyobb mértékben lehetnek befolyással a valódi ügyfélszándék megítélésére. A faxüzenet könnyebben manipulálható, gyakran előfordul, hogy a fogadónál nem olvasható teljes egészében, így annak tartalmával kapcsolatban kétség merülhet fel. Természetesen amennyiben a biztosító nem fogadja el valódinak az ilyen nyilatkozatot, azzal felvállalja az elutasítás valamennyi polgári jogi következményét, így adott esetben akár kártérítési felelősséggel is tartozhat. A biztosítónak mindezekből következően kizárólag abban az esetben áll érdekében vitatni a nyilatkozat valóságtartalmát, ha nyilvánvaló körülmények utalnak arra, illetve alapos okból feltételezhető, hogy a nyilatkozatban foglaltak nem fedik a valóságot, pl. egyértelműen visszadátumozott üzenet érkezik a biztosítóhoz. (Itt szükséges megjegyezni, hogy egyes készüléktípusok esetén a küldőoldali készülék dátumának átállításával a fogadóoldali készülék az átállítottnak megfelelő dátumot nyomja az üzenetre.)

A felmondási nyilatkozatnak milyen elemeket kell tartalmaznia ahhoz, hogy elfogadják?

A törvény a felmondásra nem ír elő különös tartalmi kellékeket. Formáját tekintve a felmondást a biztosítási szerződésre vonatkozó általános szabályok szerint írásban kell megtenni, amely követelménynek a hatályos rendelkezések szerint megfelel a telefax útján történő üzenetváltás is. A felmondásnak az általános szabályokból következően tartalmaznia kell minden olyan elemet, amelyből az ügyfélszándék kétség kívül megállapítható, így abból ki kell derülnie, hogy ki a szerződő, mely szerződést kívánja felmondani (pl. kötvényszám megjelölése, gépjármű azonosítására szolgáló adatok), illetve mely időpontra szól a felmondás.

Miből adódnak a sokszor nagy díjkülönbségek?

Sokan még mindig azt gondolják, hogy a kötelező biztosítás minden biztosítónál azonos díjért vásárolható meg. A piac évekig tartó fokozatos liberalizációja 2001. január 1-re befejeződött. Ennek kapcsán a biztosítók díjajánlatai jelentősen eltérnek egymástól, ezért érdemes a tarifákat alaposan áttanulmányozni. Ebben nyújtunk Önnek segítséget azzal, hogy oldalainkon megismerheti a piac teljes kínálatát és Online meg is kötheti a kiválasztott szerződést.

Oldalak